Mezítelen gondolatok fogságában tétlen,
didergő szavakkal palástolom egyke lelkem.
Életem fogy, mint ropogó tűzben a tűzifa,
izzó koromnak küszöbén vesztésre állok ma.
Belsőégésű adagolóm akadozva szól,
lehetek észnél, vagy türelmes hozzád vigaszból.
viasz-testem a napfény szűrőjébe fennakad,
valóm szerte-szét foszlik, de a gondolat marad.
Mit is végeztem hát? -számadásnak sosincs vége,
hűtlenül árultam el örökölt egészségem,
romboltam sejtjeimet, és eladtam a vérem.
Átkoztak rossz barátok, később hű ellenségek.
Gondolataim, mint az öreg bútordarabok,
recsegnek-ropognak, nehezen nyílnak az ajtók.
2011 November 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon