1980(Dal)

Egy boltíves ablak, ajtó, avítt falak,
csőszerű rozsdás öntöttvaskályha,
benne tűz emészti a pillanatokat.
sarokban ágy rossz pokróccal,
az egyetlen min ülhetünk e plafon alatt.
A művész fél szemével gitárt hangol
óvatosan, mintha csak lánnyal matatna.
Festővásznak ingből az ablaknál száradnak,
a holnap fest rá majd színes árnyakat.
Megszólal a dal, Tinódi hangulat,
mint időutazók repülünk pár száz évet,
de a homály jeges pofonja visszarepít.
Ma már nem elemzünk Lautreimont-t
Elköszönök mielőtt a petróleum elfogy.

2012 február 21.

Dal:

Boltíves ablak, egy megkopott ajtó, avítt falak közt csend az uralkodó

Csőszerű, rozsdás vaskályha, tüztérben a perceket elemészti lángja

A sarokban egy ágy, rajta egy, avitt matrac, egyetlen ülőhely, a szakadó gerendák alatt

Mert ez az egyetlen hely egek alatt, ahol megállíthatjuk a rohanó pillanatokat

Bár kint a tél jeges pofonnal vág, itt ingekből szárad nyári  festett világ

A művész jó fülével a gitárt hangolja, olyan óvatosan mintha csak a szeretőjén matatna

Vásznak az ablaknál ingekből vágva, várják a holnapot, az ecsetre vágyva

Megszólal a dal Tinódi jár a szobában, időutazók vagyunk a múlt poharában

Mert ez az egyetlen hely egek alatt, ahol megállíthatjuk a rohanó pillanatokat

Bár kint a tél jeges pofonnal vág, itt ingekből szárad színes, festett világ

De a hideg pofonja hirtelen visszaránt, nem elemezzük többé Lotrémont világát

Képzelet szárnya a valóságba törik, jelenünkkel múltunkat lassan felőrlik

Elbúcsúzunk  a falon árnyak remegnek, fogy a petróleum, a fények elengednek

Már csak a sötétben maradunk... 

Mikor végleg elfogy, elfogy a petróleum... 

Rotterdamban(Dal)

A függöny, mint vitorla, feszül az ablakon, 

A nap egy arany csíkot húz végig a padlón. 

Kint járókelők gurulva, bringáznak el rutinból, 

A város tiszta ritmusa a szívet dobogtatja. 

Nem zajos gép dolgozik, csak egy harmonika szól, 

És a kávé gőze száll, olyan, mint édes szó!

Az ablak lelóg, nyissuk ki reggel, hadd jöjjön be a fény, 

A kanapé egy hajó, amin utazom épp, 

Kezdem a napot.

A járókelők szeme csillog, az ablakon átnéznek, 

Nem bámulnak, nem integetnek, ha épp kinézek! 

Mindenki siet, de van a lépésben egy jó íz, 

Egy láthatatlan ritmus, ami ide leláncol. 

A kanapén ülök, de a lábam máris elindulna, 

Mert a sós szél hív és a kikötő mozdulna!

Hajók, daruk, terek és tengeri szél, 

Itt minden pillanat egy új, nem is fél! 

Nézd, ahogy a táj nézhető a házakon át, 

Ez mint távcső, most a jövőbe mutat!

Rotterdamban házon át száll a nevetés, 

Nézzünk szét, a szél minden szürkeséget elsöpör! 

Mélyet szívunk a sós illatból, ez a lendülés: 

Sosem áll le a tánc, lüktet a kikötő!

2012 február 21.

Bőrbakancsom

Bőrbakancsom emlékeibe szárad az ajtó mellett,
mikor a tél utolsó leheletét még tapintani lehet.
Már kiszolgálta a havat, sarat és nagy hideget.
Amíg talpán vaskos fekete föld még mocorog,
addig bőrén már alszanak a  sár-karcolatok.
Ismeri a falut, boltost, péket és egyéb lábbeliket,
a csizmákra felnéz, s ha csinos csettint nyelvével egyet,
flörtöl, kacsintgat, de lenézi a vásznat, műanyagot.
s ki nem tetszik, arra talpa redőiből sarat passzíroz.
éjjel álmodik, perzsa szőnyegen jár s bőre ragyog.
Most hogy ránézek, könyörgőn csak kefe után kiált,
hát ráncaiból kikefélek néhány kilométer járást.

2012 február 21.

Hetedik szülinapodra(Martin)

(Martinkámnak)

Mikor rám veted pillantásodat, ne félj
nem veszem el virág varázsodat, mondj ellen,
s én iszom szavaidat, örökkön enyém
a féltő gondolat, mely kísér utadon, remény
tündérként csodálhatod dúdolt dalomat.
Mikor szórod rám helyes hangodat, mesélsz
s csodálom örök kis kedved, mely enyém
örökre, akkor is ha már nem vagyok hús-vér,
benned örökké élni fogok, azért is, akkor is
ha nem tudod, vigyázzad kedves visszhangomat,
mely benned szól, s kergeti ördög voltodat.
Mikor alakomba bújsz, idővel megérted majd,
ha hozzád is simul egy ilyen kis vidám vacak.
Vigyázz majd rá, és halld vissza a hangomat.

2012 február 26.

Egy nagy hegy vagyok

Csak egy nagy hegy vagyok, kit emelt a sors,
alakom a parancs, néha hűvös s néha csillogó,
dicső fent lenni csúcsomon, a lélek dicsősége,
s amíg körbeér a szemed, tágulnak a repedések.
Szellemek koptatják útjaimat, öltöztetnek növények,
a tél fehér palástot ad, melyet kigombolok, ha jön a tavasz.
bensőmben a kövek, mind fényt követelve reped,
s helyezkedik, ha mégis kifordul, völgybe veszik.
Fürge forrásnak adok helyet, fiatal még és szemtelen,
nagyra törő, álmában hódít folyót, tavat, tengert.
Délről a nap támad, északról a fagy repeszt,
talál rajtam minden mag helyet, bokrok és fák
hajat, szakállat festenek rám, csak fejem búbja kopasz,
hol boldogan fennsíkomon, báránykáimat oktathatom.

2012 február 21.

Gyűrött angyalok(Dal)

Gyűrött angyalok, értéktelen glóriák,
megretten elméd, folyton utolér munkád,
fekhelyed nem csak deszka és szalma,
prűd poloska mintha nem is akarna.

A füledben szól jövő, a csengőhangod,
letöltheti bárki, ha tetszik s feldob.
Sok technika az embereknek lotyó,
tán nem hiányzik hitéből ez a folyó?

Eladod lelked, fekete koromba rejted
zsibbadó állkapcsaidból kivett csippet,
jeleid űrbe vezetnek, hol nincsen lélegzet,
ki lehetsz, jelened csak eltévedt üzenet?


Száguldó sávszélességű autópályák,
vezetnek a múltba, de azt is lezárják,
s szolgaként teszed emlékeid hitedbe,
mielőtt javított jövőd csődbe hitegetne.



 2012 február 20.

Dal:

Gyűrött angyalok és értéktelen glóriák

Megretten az elméd, utolér a munkád

A fekhelyed nem csak deszka és szalma

A prűd poloska benned mintha nem is akarna... 

Csak nézni, ahogy a csend lassan elfogy

A füledben szól a jövő, az a harsány csengőhang

Letöltheti bárki, ha tetszik, ha feldob a rang

Sok technika az embernek csak olcsó lotyó

De hová tűnt a hitedből a tisztuló folyó?

Eladod a lelked, korokba rejted, 

Hited a gépekben végleg elveszted

Az űrbe futsz, hol nincs több lélegzet

A jelened csak egy eltévedt üzenet! 

(...Csak egy üzenet... csak egy üzenet...)

Zsibbadó állkapcsodból kiveszed a csippet

A fekete korom elnyeli az utolsó hited

Ki lehetsz te itt, ebben a digitális vázban? 

Egy pislákoló fény a technológiai lázban

Száguldó sávszélesség, vakító autópályák

Vezetnek a múltba, de a kapuit lezárják

Szolgaként teszed az emléket a hitedbe

Mielőtt a javított jövőd csődbe hitegetne

Eladod a lelked, korokba rejted, 

Hited a gépekben végleg elveszted

Az űrbe futsz, hol nincs több lélegzet

A jelened csak egy eltévedt üzenet! 

(...Csak egy üzenet... csak egy üzenet...)

Nincs lélegzet! Nincs jelen! 

Csippet az agyadba beültetheted. 

Sávszélesség, vakító fényutak, 

Javított jövőd mélybe mélybe mutat!

Csak egy eltévedt üzenet... 

A sávszélesség végén... 

Nincsen lélegzet.

(...Csak egy üzenet... csak egy üzenet...)

Henyélő varjak kora

Hófoltos határ, henyélő varjak kora,
fekete rögök sötét madarak kárognak,
sötét rög, fekete munka, alamizsna,
de a gazda szemétől nő a búza szára

Fém-zárolt magtól éhező, fázó paraszt,
ki föld nélkül, csak sikértelen kia arasz,
kibújik a szár, hiszen tudja a dolgát,
harmatkönnyeivel siratja a múlását.

Mint mintás perzsa szőnyeg a tavasz
csíkos tájat színez, nap-itta határtalan
szíjat hasít a fekete fáradt határra,
nyárra aranyló karátja lesz a szőke haja.

De most még éhesen koldulnak a varjak,
tolluk a halotti rögös tájba olvad,
a csonthéjas rög fukar, és feltörhetetlen
csőrüknek, mely nekik élő étket rejtenek.

2012 február 20.

Csak előleg vagy

Csak előleg vagy, kezdd el még ma magad,
nem az ujjaidtól indul a gondolat,
magadnak te vagy a legmagasabb.

Érzed már a zsibongást tar fejeden?
a hajszálaid nőnek, közben csevegnek,
sorban állva néha összevesznek.

A föld alattad a börtön, s befogad,
minden tettedre ez lesz a jutalmad,
ne várj, tedd hasznossá még ma magad.

2012 február 18.

Amit hátrahagysz(Dal)

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.


 2012 február 19.

Nem viheted emléked

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.

Dalszöveg:

Nem születtünk földi angyalnak,

halk hangunk kopott, vékony,

az út mindig lefelé hajlott,

bér-maszkok vésték arcom, lágyan.

Az égbe vontál sok vágyat,

de a gravitáció nyert mindig,

nem csak az akarat visz felfelé,

izzadságban is elbotolhat a láb.

Mondd ki, mielőtt elvész,

ha állsz, a pillanat bezár,

ha túl soká maradsz,

a neved lassan homályba száll.

Amit hátrahagysz, az marad,

amit viszel, az elszáll.

Csak mi vagyunk, akik még mozdulunk,

repedt szárnyú fény az éjszakában.

Nyarak rajzoltak rajtunk ágakat,

az idő számolta, hogy mi változik,

egy pillanat, és minden ködbe vész,

amit nem mentettél meg.

Csak a tél mutatta, mi az igaz,

a hideg falakban minden emlék él,

amit melegnek hittél, észre sem veszed,

mikor az évszak a neved tudja.

Amit hátrahagysz, az marad,

amit viszel, az elszáll.

Csak mi vagyunk, akik még mozdulunk,

repedt szárnyú fény az éjszakában.

Deszka színpad alatt a lépteink,

improvizált, túlvilágított fény,

nincs taps, csak csend esik,

vas kéz alig érinti a teret.

Amit hátrahagysz, az marad,

amit viszel, az elszáll.

Csak mi vagyunk, akik még mozdulunk,

Amit hátrahagysz, az marad…

A némaságom kiáltom (Dal)

A némaságom kiáltom ki a világnak,
reteszeim némán zárlatosra váltanak,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépéseim szaggatott lábnyomait viszem,
kezembe göngyölve, s papír az ékszerem.
Zöldre tapostad az utat, de nem találom,
fulladok, fekete tintával inhalálok.

Az illatod vezet kúthoz, arany folyam,
titkod nem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hideg vagy, vagy üveg gátol?
ne keress, jégalkohol szünteti butaságod.

Forrongó rögökkel küzdök gólyalábon,
ne siess, olvadok s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.

2012 február 18.

Dalszövege:

[Verse 1]

A némaságom kiáltom ki a világnak, 

Reteszeim némán zárlatosra váltanak. 

Elhullott könnyeimből varrok patakot, 

Őszinte ős-némaságom – te nem hallod?

[Verse 2]

Lépéseim szaggatott lábnyomait viszem, 

Kezembe göngyölve, s papír az ékszerem. 

Zöldbe tapostad az utat, de nem találom, 

A sötétben élek, és sötét marad világom.

[Refrén]

Fulladok, és fekete tintával inhalálok, 

Szétfolynak körülöttem meghívott barátok. 

A némaságom kiáltom, de elnyeli a mély, 

Ahol a könnyemből varrott patak véget ér. 

Igen, Igen fekete tintával inhalálok.

[Verse 3]

Az illatod vezet kúthoz, arany folyam, 

Titkod nem adod, s lehet zokogsz rólam. 

Szemedben hideg vagy, vagy üveg gátol? 

Ne keress többé, messze vagyok ettől a tájtól.

[Bridge]

Jégalkohol szünteti végleg a butaságod, 

Forrongó rögökkel küzdöm le a világot 

Gólyalábon járom, amíg el nem olvadok, 

Magam plakettálom, csak emlék maradok.

[Refrén]

Fulladok, és fekete tintával inhalálok, 

Szétfolynak körülöttem meghívott barátok. 

A némaságom kiáltom, de elnyeli a mély, 

Ahol a könnyemből varrott patak véget ér. 

Igen, Igen fekete tintával inhalálok.

[Outro]

Lábam nyomát egyszer talán, fosszílián 

Csodálja majd messziről jött robot indián. 

Csak egy fosszília leszek a néma sárban... 

Fekete tintával... 

Félhomályban inhalálok.

Költészetnapra

Hazádat nem viszi 

előbbre a szavad,
sem ünnepi rézszínű 

ó-turul madarak,

Száradó kenyered 

sár-puhára rágjad,
mint friss tetemet, 

mit kutyák cincálnak.

zenéd hiába lant,

hazug nemzetféltő 

ál-költészetekkel,

csak jó zsebet töltő.

Mi volt végzetünk, 

az lesz mit kaphatsz,
kultúrád jobb részeit

ős-törzsektől kaptad,

neveid, szavaid mit 

ősinek hihetsz te,
csak a múlt-igái 

által létezhetnek.

Tanulj más népektől, 

tisztelj és tisztáznak,
hisz kik lenéznek mást,

lenézhető bátrak.

Csak a szív motor

hajtja nemzetet,
nem szép a szó, 

ha másságát lenézed,

tanulj, mert mások 

vége, téged elér.
Magad okold itt, 

másért nem magadér'.

2012 február 18.

Gőgös gazdaság(Dal)

Először csak az álmaink rémesebbek,
az ébredés után vajúdó való-végletnél,
majd fel sem ébredünk a mondat szellemén
vágtatunk a gőgös gazdasági gépezettel.

Járó motorban rohanunk dugattyúként
esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,
és örömünk is csak a gyász előképe,
szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrésze.

Tagjaink apró darabokra hullnak szét,
mikor óránk is lejár koppra, s elavul a gép,
büszke nép, sivatag mi egykor dús zöld rét,
anyagunk méreg, s marad örök ős-szennyeződés.

Járó motorban rohanunk dugattyúként
esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,
és örömünk is csak a gyász előképe,
szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrésze.

 2012 február 18.

DALSZÖVEG:

Először csak az álmaink rémesebbek, 

az ébredés után vajúdó való végletnél,

majd fel sem ébredünk a mondatszellemén, 

vágtatunk a gőgös gazdasági gépezettel.

Járó motorban rohanunk dugattyúként 

esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,

és örömünk is csak a gyász előképe, 

szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrésze.

Tagjaink apró darabokra hullnak szét, 

mikor óránk is lejár kopra s elavul a gép,

büszke nép sivatag mi egykor dúszöld rét, 

anyagunk méreg s marad örök ős szennyeződés.

Járó motorban rohanunk dugattyúként 

esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,

és örömünk is csak a gyász előképe, 

szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrésze.

A gőgős gép dübörög lélegzetünk szűk, 

észrevétlenül veszítünk minden egyes ütésnél,

de még él a tűz egy utolsó láng, 

kitörünk a láncból, vagy örökre így maradunk.

Járó motorban rohanunk dugattyúként 

esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,

és örömünk is csak a gyász előképe, 

szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrésze.

Járó motorban rohanunk dugattyúként 

esetlenül veszítünk minden egyes ütésnél,

de még él a tűz egy ötletlenül 

veszítünk minden egyes ütésnél.

Bűbájos hagyomány(Dal)

Ölünkbe hulló hagyomány, tél temető
farsangi szalmabáb és egyéb babonák,
hidegbe fásult helyi lélekmelegítő,
ütős illatok embert keltenek s katonát.

Tavaszunkra pottyanó léleknyugtató báj,
világít lüktet fejünkbe, s utazik tovább,
eddig haragos hideg markolta nyakunkat,
és fulladtunk éghető kokszunk gázába,
gerincfejő görnyedés várt kályhák torkába.

Pattanó rügyekről álmodtunk didergőn,
és szemeinkből kiforrt a keserű könny,
veríték, fehér fagyott szúró szemöldök,
tavaszhozó bálvarázslat a megmentőnk,
Kacaj tör fel, mint tél után is zöld erő.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,
mint borász a boroshordót a kénkővel,
A Tél nem takarodik csak pihen éppen,
erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

2012 február 18.

Dalszöveg:

Ölünkbe hulló hagyomány, tél temető

farsangi szalmabáb és egyéb babonák,

hidegbe fásult helyi lélekmelegítő,

ütős illatok embert keltenek s katonát.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,

mint borász a boroshordót a kénkővel,

A Tél nem takarodik csak pihen éppen,

erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

Tavaszunkra pottyanó léleknyugtató báj,

világít lüktet fejünkbe, s utazik tovább,

eddig haragos hideg markolta nyakunkat,

és fulladtunk éghető kokszunk gázába,

gerincfejő görnyedés várt kályhák torkába.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,

mint borász a boroshordót a kénkővel,

A Tél nem takarodik csak pihen éppen,

erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

Pattanó rügyekről álmodtunk didergőn,

és szemeinkből kiforrt a keserű könny,

veríték, fehér fagyott szúró szemöldök,

tavaszhozó bálvarázslat a megmentőnk,

Kacaj tör fel, mint tél után is zöld erő.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,

mint borász a boroshordót a kénkővel,

A Tél nem takarodik csak pihen éppen,

erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,

mint borász a boroshordót a kénkővel,

A Tél nem takarodik csak pihen éppen,

erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

A hét(Dal)

A csendből nőtt ki a hétfő,
délig egy pisszenés se jő,
délutánra sem hallatszik
szívdobbanás, most lélegzik.

Egy dobbanásából lett kedd,
nem szólt senki se... Elhiszed?
estére hírek, s egy lépés,
álom ébreszt, mire félt éj.

Szerda, éjjel született,
míg aludtál beügetett,
kedves hangja hozott neked
vidám meglepetéseket.

Csütörtök jobb, de ne gondold,
kakas szemétdombon rikolt,
nagyot kiáltott egy inas,
pata verte fel a nyarat.

Pénteken már korán reggel,
hangos zene ébreszthet fel,
kofák kínálják a reggelt,
pletykával adnak el tejfelt.

Szombatra a báj illata,
akad fel a fül-cimpádra,
legény táncba visz estére,
kurjong csókodért cserébe.

Vasárnap zúgnak harangok,
füledbe folynak a sóhajok,
már az imát meg sem hallod,
hétfőre magad átálmodod.

2012 február 15.

Temetnénk a telet(Dal)

Korbács pattogás, a szelek ünnepelnek
kétes győzelmet enyhe gondolatok felett,
az enyhülés már mutatja didergő lelkét.

Süvítő szelek, a hideg haldoklása
agonizál a meleget kérő szíveken,
temetnénk a telet, ez hóhérának álma.

Még hópelyhek rajzolnak szürke csillagot,
de már bennük mosakszik a remény,
hogy eljön csókjaiddal remélt  tavaszod.

Temetnénk a telet, de még sebhelyeid
őrzik a kegyetlen diktátor nyomait,
de begyógyulnak azok rügyfakadásig.

2012 február 15.

Dal:

Korbács pattogás? vagy a tűz az, A szél már nevet,

Kétes győzelem enyhe gondolatok felett.

Az enyhülés már táncol, mutatja didergő lelkét,

Fordul a kocka, felmelegíti hűs énekét.

Süvítő szelek, a jég-király agonizál,

Egyre halkabb, a meleget kérő szív már ébred.

Temetnénk a telet, igen, ez hóhérának álma,

A fény jön, a sötétséget végre felváltja!

Tavasz-táj, tavasz-táj, szélben száll tavasz-láz!

Még hópelyhek rajzolják szürke csillagát,

De a hó alatt a remény felkiált,

Hogy elhozza csókokkal remélt nap-sugarát!

A föld még fagyos, a fák hunyorgóak,

De érzem már, a mélyben mocorognak a magok.

A szürke ködnek elszáll az utolsó lehelete,

Ez a megújulás, minden napnak ez a fele!

Temetnénk a telet, de még sebhelyeink

Őrzik a kegyetlen diktátor fagyos nyomait.

DE! Ne félj, begyógyulnak azok mind,

Rügyfakadásig elfelejtjük, hol az az éji szín

Tavasz-táj, tavasz-táj, szélben száll tavasz-láz!

Még hópelyhek rajzolják szürke csillagát,

De a hó alatt a remény felkiált,

Hogy elhozza csókokkal remélt nap-sugarát!

A sebhelyek eltűnnek...

A tél elmehet, a tél elmegy!

Csókjával szavaz a tavasz!

A sebhelyek eltűnnek... eltűnnek

A tél elmehet, a tél elmegy!

Csókjával dönt, Csókjával szavaz a tavasz!

A semmiben rejlik(Dal)

Semmiben rejlik az erő, mint kenyérben
is jóízű a semmi köré gyűlt zamat.
A semmi a minta a csipkén, ettől szép
s előkelő estélyi ruhán, mely tapad
táncos izzadón a leány nyaka köré.

A semmin át tör a fény, mint jótétemény
a bőrt barnító, majd élve égető szín,
a semmiből tör a rossz is, mégis agyunk
lágyát kutatva, betűket sem találunk,
a szó a semmi szájüregéből távozik,
s láthatatlan levegőt formálva változik.

Semmiben áll a jövőnk jele, mint angyal
mozdulatlan szép szárnyain a lebegés,
s szentek fején a glória, a csodákat
tévők, kiérdemlőn semmi tartja fején.
Jövőnk semmiből hoz békét vagy csatákat.


2012 február 14.

Dal:

Mint a kenyérben a jóízű belső zamat, 

Semmi köré ad formát, minden formát ő ad. 

Semmi körül minta, ami csipkén oly szép, 

Estélyi ruhán a titok, ami tép. 

Tapad a leányra, a nyakán, ezer lyukon, 

Ez a láthatatlan semmi Földön, a vizeken.

Nincs keret, nincs fal, de bent él a lényeg! 

Semmi-semmi a Minta, a Minta, az ébred! 

A Semmi az Energia, indul a létezés! 

Pattog a Ritmus, ez egy nagy létezés! 

Nézd, a Jövő is üres itt áll, 

Semmi tartja fenn, a Látomás a célállomás!

Átengedi a fényt, mint egy jótétemény, 

Bőrt barnító szín, tiszta, vakító fény. 

A rossz is innen jön, a tudatunk lágyát kutatva, 

S mégsem találunk ott egyetlen betűt  azta. 

A szó is a semmi torkából száll ki, hallod? 

Láthatatlan levegő, ahogy változik a hangod .

Nincs keret, nincs fal, de bent él a lényeg! 

Semmi-semmi a Minta, a Minta, az ébred! 

A Semmi az Energia, indul a létezés! 

Pattog a Ritmus, ez egy nagy létezés! 

Nézd, a Jövő is üres itt áll, 

Semmi tartja fenn, a Látomás a célállomás!

Jövőnk jele ott áll, mint angyalok szállnak, 

Szárnyuk mozdulatlan, csak a semmiben állnak. 

Szentek fején a glória, csodát tevők, 

Ezt az arany karikát semmi tartja nektek! 

Béke vagy csata? Hozhat bármit a holnap! 

Minden a semmiből indul, a kezdeti vonal.

Nincs keret, nincs fal, de bent él a lényeg! 

Semmi-semmi a Minta, a Minta, az ébred! 

A Semmi az Energia, indul a létezés! 

Pattog a Ritmus, ez egy nagy létezés! 

Nézd, a Jövő is üres itt áll, 

Semmi tartja fenn, a Látomás a célállomás!

Semmi... semmi köré... Minta... 

A Semmi köré a Minta... 

Életem s vágyaim

A világ összedőlni látszik bennem,
s te csak helyeselsz türelmetlen,
míg vajúdom az arany daganatot,
magamban már virágtalan vagyok.

Az idő ellenem, s én csak hallom,
amint aláhullik minden óra s perc,
hangos robajjal a súlya jelez,
közben kínnal magányomba süppedek.

A betűk és szavak csak tervek,
keresztemként cipelem e fegyvert,
a jegyzetfüzet homályos lapjain,
csak a margón az életem s vágyaim.

2012 február 14.

Bálint napra(Dal)

Hódíts mint természet ereje,
ölelj mint vadak vad ösztöne,
szeress mint szüzek heves hite,
csókolj mint tavasz lehelete,
friss légy mint pipitér esőben,
boldog mint csecsszopó csecsen,
örülj mint csicsergő cinke a magnak,
fordulj felém mint virág a napnak.
Ne gondold, ne kérd, ismerj magadra.
Hagyd magad most, egy pőre pillanatra.

2012 február 14.

Dalszöveg:

Hódíts mint természet ereje

Ölelj mint vadak vad ösztöne

Szeress mint szüzek heves hite

Csókolj mint tavasz lehelete

 

Kelj fel mint hajnal a sötétben

Fényes mint csillag az égen

Ölelj mint gyermek az anyját

Szeress mint sárkány a lángját

 

Hódíts mint természet ereje

Ölelj mint vadak vad ösztöne

Szeress mint szüzek heves hite

Csókolj mint tavasz lehelete

 

Friss légy mint pipitér esőben

Meleg mint takaró télben

Ölelj mint a tenger a napot

Szeress mint Isten a Napot

 

Hódíts mint természet ereje

Ölelj mint vadak vad ösztöne

Szeress mint szüzek heves hite

Csókolj mint tavasz lehelete

Csendes Srác

A sarokban ül, és nézi, ahogy száll a füst,
A szája szélén megrezzent egy rejtett gesztus.
Ő tudja, hogy most szúrt be egy haláli poént,
De a hangja halk, a nevetés is tétova, szórt.
Körülötte zaj, harsány kacajok hulláma,
Az övé elszáll, mint suttogás a lármába.
És nézik őt: „Mi baja van? Miért mit gondol?”
Pedig belül ezredéves tréfa tombol.

Csendes srác, csendes srác, nem a szó az ereje.
Csendes srác, csendes srác, máshol van a veleje.
A viccei csak félig érik el a célt,
A hallgatása mély, amit senki sem ért.
Azt hiszik, unott, vagy talán csak szomorú,
Pedig a nagyvilág a fejében oly borzongatóan sűrű.

Mikor megszólal, az is ritka, mint a hó nyáron,
Mindenki figyel, de eltévednek a szavak lágyan.
A humora az irónia egy finom, szürke fátyla,
Nem harsány pofon, inkább egy halk kézfogás a mának.
Elvet egy mondatot, aztán várja, a háló hátha fog.
De a többiek csak néznek: „Mi volt ez? Valami rossz vicc?”
De a szemében táncol a fény Ő csak bólint,
Nem Tudja, hogy a tréfa túl távoli a tényhez.

Csendes srác, csendes srác, nem a szó az ereje.
Csendes srác, csendes srác, máshol van a veleje.
A viccei csak félig érik el a célt,
A hallgatása mély, amit senki sem ért.
Azt hiszik, unott, vagy talán csak szomorú,
Pedig a nagyvilág a fejében oly borzongatóan sűrű.

Nem a néma fal, csak egy másik frekvencia.
Nem a kimondatlan vád, csak a lélek potenciája.
Hagyjátok, hadd üljön, hadd szője a gondolatait,
Hátha egyszer megértitek a félmosoly titkait.
A csendben több van, mint ezer üres beszéd,
És a legjobb poén is az, ami csak nekem szól, tiéd.

Csendes srác, csendes srác, nem a szó az ereje.
Csendes srác, csendes srác, máshol van a veleje.
A viccei csak félig érik el a célt,
A hallgatása mély, amit senki sem ért.
Azt hiszik, unott, vagy talán csak szomorú,
Pedig a nagyvilág a fejében oly borzongatóan sűrű.

És ő csak ül, a csendesen, mosolyog,
Mert tudja, hogy a következő vicc is rá vár,
És az a csend, az a csend a legélesebb dolog.

AZ ÉN IMÁM

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Már én szó-virulást lelkedbe viszem,
Még adjak neked ez maga életem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Ha én segítek tied lesz a lelkem,
Tanítom önmagam és feszül keresztem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

2012 február 10.

Egy rozsdás szög

Hamuban egy rozsdás meleg szög,
jobb napokat látott s őrzött.
Kovács üllőről leesett,
délceg volt fényes, egyenes,
kalapács súly sem törte meg.

Boldogan várta. viszi a sors,
tán széket tart, vagy grádicsot,
díszes diplomáról álmodott,
s feje kilincstakarón ragyogott,
csak alátéttel váltott csókot.

Társak fogytak, vitte sors őket,
volt ki görbült s pattant a földbe,
szarka vitte fel magas zöldbe.
Volt ki díszes fejet kapott,
ő azóta szolgál fiókot.

Mikor aztán kézbe vették,
vele a gerendát jelölték,
szorongatva húzták kezek,
mikor végül már nem kellett,
szép deszkában kapott helyet.

Szomorú lett hasznos sorsa,
ház romba dőlt, vágyak sora,
tűzifa tűzre ment deszkával,
vén lett s görbe, sok rozsdával
orvosa lesz, kohó kályha.

2012 február 17.

Járda szélén

Járda szélén, az utcán hókupacok állnak,
elfedi az alvó magvakat és a vágyat,
túlélnek ők hó alatt, nekik álom takaró
várják mikor jön meleg, tavasz levél bontó.

járda szélén az úton hókupac már olvad,
vízzel teli árkokban gyermek köve csobban,
olvadó takaró, a növény zöldje kivillan,
újra itt a tavasz, a szél jege csak kint van.

Járda szélén, az utcán hókupac elolvadt,
nem fűt az ember, nincsen már hasított fa,
előjön dunyhából, maradt kis étel asztalon,
újabb tele vészes lesz, ha tovább hasít hatalom.

2012 február 9.

Egyke gond(Dal)

Lépdel a szívünk mezítlábas lába,
a szikrázó parázstól hevülő tájba,
nyújtja feléd s félig féltve szemléli,
elmúlt remények vetni való magvait.

Elviszi hozzád, hogy esélyt adjon itt,
jó szerepében, boldogat, nyárit világit,
reszketi kezét hát mily erősen tartja,
érzed hogy az ujjain érc melegét szórja.

Indul el a csírád, határod is kivirulhat.
De még fájdalom is sebeid nyalogatja.
Jön majd tavasz érted, szava jól megsirat,

Elhagy bele kedved, s vele megy gyásztávirat,
hős-kor sora ellent, ő vele minden mi halott,
élet neve lesz ő, és ára lesz az egyke gond.

2012 február 8.

Dalszöveg:

[Verse 1]

Lépdel a szívünk mezítlábas lába,

izzó parázson, hevülő tájba.

Feléd nyújtom, félve még,

régi remények magvait rég.

Tenyeremben múltak pora,

szél fúj rajta, mégis sora

éledni vágyik benned újra,

csendből nő ki halk virágba.

[Pre-Chorus]

Reszket a kéz, de nem enged el,

érzed, ahogy érccé melegszel el.

[Chorus]

Ültess el bennem egy tavaszt,

hadd viruljon, ami elhalaszt.

Ha fáj is még, ha seb szakad,

lesz még fény a romok alatt.

Tarts meg engem, míg kihajt

minden csíra, minden sóhaj.

[Verse 2]

Elviszem hozzád, ami maradt,

egy nyári fényt, egy boldog napot.

Szerepünk jó, ha hisszük még,

hogy élni tud, mi rég eltép.

Sebet nyalogat halk idő,

de mélyben moccan már a jövő.

Határod egyszer kivirul,

ha benned a mag megindul.

[Bridge]

Jön majd érted egy tiszta szó,

elsirat mindent, mi volt és jó.

Gyásztávirat hullik porba,

élet írja át a sorsodba.

[Final Chorus – emelve]

Ültess el bennem egy tavaszt,

ne félj attól, mi elhalaszt.

Nevet kap majd minden halott,

élet lesz a kimondott.

És ára csak egyetlen gond:

hogy szeress, míg dobban és pont.

Miért venném fel

Miért venném fel a bánat kopott köpönyegét,
mikor magamnak koptathatom humorom földjét.
az ócskástól vett vicceken nevettek már ezren,
neked átadnám, de csak jót derülsz mert esetlen,
és rossz előadó vagyok, jót derülünk ezen.

Nem születtem szerény színésznek, s nekem nem áll jól,
a maszkás ruha, talán az átalakulástól
félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok,
piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog,
gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog.
2012 február 7.

Dal:

[Intro]

(Óooo, óoo)

[Verse 1]

Nem veszem fel bánat kopott köpenyegét

Mikor magamnak koptathatnám a humor földjét

Az ócskástól vett vicceken nevettek már ezren

Neked átadnám, de csak jót derülsz, mert esetlen

És rossz előadó vagyok

Jót derülünk ezen is

[Chorus]

Nem születtem szolga színésznek s nekem nem áll jól

A maszkos ruha talán az átalakulástól

Félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok

Piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog

Gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog

[Verse 2]

Nem akarom a fájdalom rongyát hordozni

Jobb ha nevetek és szépen élem a napom

Mikor a világ szürkén fest én színt varázsolok

Ezernyi mosolyt szítok hol más csak könnyet fakasztott

Mert humorokért élni érdemes mindig azt látod

[Chorus]

Nem születtem szolga színésznek s nekem nem áll jól

A maszkos ruha talán az átalakulástól

Félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok

Piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog

Gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog

[Bridge]

Nem az én világom, nem nevetek a bánatom

Míg más rejti könnyeit, én éneklem dalom

Bohóc vagyok, vagy színész, de leginkább önmagam

Ennek a dalnak a lényege, hogy bátran elénekeljem

[Chorus]

Nem születtem szolga színésznek s nekem nem áll jól

A maszkos ruha talán az átalakulástól

Félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok

Piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog

Gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog

[Outro]

Nevess velem, ne hord a bánat kopott köpenyegét

Mert inkább humor földjén éljük együtt az életet

Mosoly álarc

Ívelt életutat karcol húsomba a jelen,
s bár ez fáj, panaszom mégsem jelez
feléd, fájdalmas felkiáltó üzenetet.
A mosoly álarc, mögötte a fájdalom
vajúdik, vörhenyes fújtató fejhangon.

Remény, mint sánta telivér a futamon,
már nem hiszel a jóban, ha nincs fájdalom,
Csontjaimon ülök, gond-légy az orromon,
rongyosan is szép öltönyökről álmodom.
Kenyerem a segítség mit még adhatok,
s köszönet fizetséggel jól is lakhatok.

2012 február 6.

Fénnyel szemben(Dal)

Fehér bársony bőrbe bújt a táj lelke,
tél hidegére, a meleget váltotta fel,
hogy ezt tette, a többség szavazta,
uralma egy évszakra szól, nem érti,
miért ne tehetné fagyba a tavaszt is,

S tavaszi korba jégvirágot álmodik,
Csíráknak bölcsőül jégpáncélt adna ki,
miért ne, ha szeretné fagyot a nyárba?
étekül életnek a hókásás lakoma,
Új büszke tél a tavasz szót is betiltja,

csírázás nem jog, az kegy - a tél mondja,
már az örökzöld csemeték is csak morognak,
hisz alig nőnek mennek tűzrevalónak,
Fák is sírnak az évgyűrűk is megtiltva,
nincs ősz, nyár se tavasz, hát haldokolnak.

A tél mindenkinek új fagy-törvényt adott,
fagyhalál járt itt míg az uralma tartott,
A tél-törvényeit egy nem tartja be, a Nap,
ragyog ő ott fent, s melegét ontja tavaszon,
semmit ér a törvény, semmit érő hatalom.

2012 február 11.

Dalszöveg:

Fehér bársony bőrbe bújt a táj lelke, 

A tél hidegére a meleget váltotta fel. 

Hogy ezt tette, a többség szavazta meg, 

De az uralma már nem csak egy évszakra felel. 

Nem érti a határt, nem ismeri a gátat, 

Fagyba fojtaná az egész világot és a vágyat.

Tavaszi korba jégvirágot álmodik, 

Csíráknak bölcsőül jégpáncélt ad neki. 

Miért ne tenné, ha vágyik a fagyra? 

Hókásás lakomát kényszerít a napra.

Új, büszke Tél: a tavasz szót is betiltja! 

A szabadság szirmát a jégpáncél elfojtja, 

A csírázás nem jog, csak a Tél kegye. 

S a fagy-törvénynek nincs ellenszere. (Nincs ellenszere...)

Már az örökzöld csemeték is csak morognak

A fák is sírnak, az évgyűrűk megállnak, 

Alig nőnek, máris tűzrevalónak szánják. 

A tilalom falait a néma ágak rágják. 

Nincs ősz, nincs nyár, se tavaszi ébredés, 

A haldokló tájon a csendünk is túl kevés.

Új, büszke Tél: a tavasz szót is betiltja! 

A szabadság szirmát a jégpáncél elfojtja, 

A csírázás nem jog, csak a Tél kegye. 

S a fagy-törvénynek nincs ellenszere. (Nincs ellenszere...)

A Tél mindenkinek új fagy-törvényt adott, 

Fagyhalál járt itt, míg az uralma tartott. 

De van egy lázadó, kit nem köt a parancs, 

Ki nem hajt fejet, bármekkora is a sarc!

A Tél törvényét egy valaki nem tartja: a Nap. 

Semmit ér a törvény, ha a fény utat kap, 

Ragyog ő ott fent, s melegét ontja tavaszon. 

Semmit érő hatalom vész el a sugarakon.

Semmit érő hatalom... 

Fény útja vigadalom

A Nap ragyogjon, ragyogjon.

Részeredmény maradsz

Mikor korunk már nyugat felé fordul,
a varázs sem csoda a lélek csak koldul,
sok édes száj a szeretetről neked csacsog,
életkedv magasan repül, s úgy ragyogsz.

Mikor egy felkelő nap hozza halálod,
a varázslat nem bűnös, ha megtalálod,
ékszer lesz majd korod arany foglalatában
a remény, hogy eddig nem éltél hiába.

Zönge apró lélekrabló manókkal zenélsz,
simulsz a semmi érdes érett hasznához,
ballagsz, életed emlékképeiben remélsz,
ragadsz a jóban, kiesik minden mi bántott.

Forog az ősnemzés varázsa szívedben,
már nem is kívánsz, kímélsz szűz színekben
szeretni mert tudod a szürke is érték,
büszkén lépsz a fény folyójába, nem kérdés.

Számadásod pluszod, mínuszod elkészülhet,
de egyenleged nem lehet sosem készen,
mert életed részeredmény marad örökre,
születtél, szerettél, éltél a végtelenbe.


2012 február 5.

Csúszós járda

Hullámzón bosszankodnak lábujjaid,
a vas-szorítású bakancs mélyén,
síkos gondolat-járdán nem az övék
az irányítás, mely a bőrtalpak
fogsága, mely priccse neki pőrén.

Élő húsba eredő eszmélésre hív,
s maroknyi csapata csak kicsit szelíd.
amíg övé a futó felelősség,
elszabadul amint nem tehet semmit,
lázadón dörzsöl és a lábikrát perli.

Fogsága csak időlegesen zárt,
eszméletét vesztve, növeszt gombát,
fertőz, mocskol, viszketőn ágál,
kéznek parancsol ki mossa piszkát,
de e kéz tört ma a csúszós járdán.

2012 Február 13.

Farsangi ítéletidő

Az ég csatornáin lelkek holt hava hull,
sűrűn mint a pokol halál hangszerén a húr,
boldogságokat kihagyó teremtmények
testeinek, hulló ikonjának méhlepénye.

Minden fehér, a menyegző színe takarja
mit ember alkotott, és szemednek világa,
a lelkek vizének csillagos boltozata.
Meg nem született gyermekeink felsírása.

Farsangos időkben káromló jégkása,
fagy küld koronát a halál homlokára,
s fonja fehér köpönyegét körbe a tájra,
gyermekeik apák, anyák aggodalmára.

Eltört a fagyos éj tükre, szárad a nyájra,
a hó mintha pólyába kötözné a tájat,
a rügyek haldoklón adják át nedveiket,
mint halott csecsemőt, a bába szüleinek.

2012 február 3.

Táncvizsga

Farsangi hangulatra várja a lelkek
szeretetre éhes pitvarának zugát.
Virgonc lelkek ropják ma táncukat,
a falusi táncvizsga van az ifjaknak.
Téli álmukból ébredő asszonyok,
kik csak a templomot járták eddig,
az alkalomra vártak, mint e puccos est.
Mosolyukat mintha tartogatták volna,
hogy a tavalyinál mélyebb rút ráncaikat,
mutassák a táncoló tisztelt ifjú lábaknak.
Az urak kevesebben kalapban, talán
a pucér-képes ulti-kártya jobb program,
hol némelyik oldalborda vérmesebb,
vagy több már az özvegy, az is lehet.

2012 február 24.


Dal:

[Short Intro]

[Verse 1]

Farsangi hangulatra várja a lelkek

Szeretetre éhes pitvarának zugát

Virgonc lelkek ropják ma táncukat

A falusi táncvizsga van az ifjaknak

[Verse 2]

Téli álmukból ébredő asszonyok

Kik csak a templomot járták eddig

Alkalomra vártak, mint lesi puskások

S mosolyukat mintha tartogatták volna

[Pre-Chorus]

Hogy a tavalyinál mélyebb rúd táncaikat

Mutassák a táncoló tisztelt ifjú lábaknak

Az urak kevesebben kalapban talán

A pucér képes ulti -kártya jobb program

[Chorus]

Vagy némelyik oldalborda vérmesebb

Vagy több már az özvegy, az is lehet

Lélek lobban, ébred csíntalan- dal

Kopott cipők verik faluházat, mint a vihar

Szívünk dobban, a lámpák fénye ragyog

Farsang ébred, és velük a világ táncol

[Verse 3]

Farsangi hangulatra várja a lelket

Szeretetre éhes érzéseknek zugát

Virgonc lelkek ropják ma táncukat

Mert falusi táncvizsga van csak ifjaknak

[Chorus]

Lélek lobban, ébred tőle a dal

A kopott cipők verik faluházat, mint vihar

Szívünk dobban, a lámpák fénye ragyog

Farsang ébred, faluval táncol a világ

[Pre-Chorus]

Hogy a tavalyinál mélyebb rúd táncaikat

Mutassák a táncoló tisztelt ifjú lábaknak

Az urak kevesebben kalapban ottan

A pucér képes ulti-kártya jobb program

[Chorus]

Vagy némelyik oldalborda vérmesebb

Vagy több már az özvegy, az is lehet

Lélek lobban, ébred csíntalan- dal

Kopott cipők verik faluházat, mint a vihar

Szívünk dobban, a lámpák fénye ragyog

Farsang ébred, és velük a világ táncol

[Bridge]

Megáll a levegő, zúg a gitár

A dob pattan, lámpafények szikráznak

Arcok közt a titok táncol

Egy pillanat örök lesz, nevetés és könny

Rockdobok alatt újra él a régi nóta

A régi csoda

[Chorus]

Lélek lobban, ébred csíntalan- dal

Kopott cipők verik faluházat, mint a vihar

Szívünk dobban, a lámpák fénye ragyog

Farsang ébred, és velük a világ táncol...

[Outro]

Nem akarok emlékezni(Dal)

Nem akarok emlékezni,
hogyan veszítettelek el,
távoli énemmel vitázok,
magamat sem értem meg.
Áttűnő homálytól félek,
vigyázó imákon élek.
Végtelen hű horizonton,
Te, Te, s Te tőled fuldoklom.
Nem csak fotógráf nézeted,
volt meg, tűnt el, és vége lett.
Magam tépek papírképet,
feletted s közted miértek.
Már nem múlhat el nélküled,
e csontporló vétkes üzlet.

2012 február 19.

Dalszöveg:

Nem akarok emlékezni, hogyan veszítettelek el,

Nem akarok emlékezni, hogyan, hogyan veszítettelek el.

A távoli énemmel vitázok, magamat sem értem meg.

Áttűnő homálytól félek, vigyázó italokon élek,

Áttűnő homálytól félek, minden áldott éjjel italokon élek.

Végtelen hű horizonton... Te, Te, s Te tőled fuldoklom.

Már nem múlhat el, nem múlhat el nélküled,

Ez a nehéz sors, ez a csonttörő, vétkes üzenet.

Igen, ez egy csonttörő, átkozott, vétkes üzenet.

Nem csak fotográf nézeted volt meg, tűnt el, és vége lett,

Nem csak egy kép voltál a falon, ami tűnt el, és vége lett.

Magam téptem a papírképet, feletted s közte... csak  a miértek.

Már nem múlhat el, nem múlhat el nélküled,

Ez a nehéz sors, ez a csonttörő, vétkes üzenet.

Igen, ez egy csonttörő, átkozott, vétkes üzenet.

Miértek közepette...

Magamat sem értem meg.

Már nem múlhat el nélküled ez a csonttörő vétkes üzenet.

Nem múlik el...

Csonttörő üzenet...

Te tőled fuldoklom. (fuldoklooooom...)

Tavaszváróm(dal)

Kockás papírra írom a neved tavasz,
a tél fogságából végre kiszabadítalak,
hiába börtönöd és egyben szülőd a tél,
nem leszel morcos, csak vidám s ledér.

2012 február 15.

[Verse 1]

Kockás papírra írom a neved, tavasz,

tintával oldom a tél zord lakatát.

Fagyos kulcsait zsebembe zárom,

s kiengedlek egy meleg délután.

[Pre-Chorus]

Hiába volt börtönöd a tél hideg fala,

szívedben már zöldül a holnap dala.

[Refrén]

Gyere tavasz, gyere már,

olvadjon a tél határ!

Nevess rám a szél szaván,

szabad lett a világ!

Gyere tavasz, gyere hát,

színezd újra az utcát!

[Verse 2]

Kockák között sarjad egy zöld gondolat,

minden sorban egy új illat lakik.

Rügyek kinyitják titkos ajtajuk,

és bennük száz kis dal alszik.

[Pre-Chorus]

A tél csak álom volt egy hosszú éjben,

most felébredsz minden levélben.

[Refrén]

Gyere tavasz, gyere már,

olvadjon a tél határ!

Nevess rám a szél szaván,

szabad lett a világ!

Gyere tavasz, gyere hát,

színezd újra az utcát!

[Bridge]

Egy kockás lapról indult az út,

de már a világ dalol veled.

[Utolsó Refrén]

Gyere tavasz, szabadíts fel ma,

színt robbant a szív és az utca!

Gyere tavasz, szabadíts fel ma,

színt robbant a szív és az utca!

Csendhez szólok(Dal)

Függő gondolatok szava száll égbe,
áttörnek szmogon, valótlan légtérbe,
szócséplésből nem lesz se mag, se kéve.
Gondolat, mind messzi rokon édese.

Éles ércként törik a csend folyton.
léted csak terv, nem létezik papíron,
bocsánatok előznek meg, míg bírod.
Egy kör, egy rajz, rongyos ősdonorod,

kockásan vagy kereken, ki eszi meg?
forró lelkek üstjei sorra hűlnek.
Ha mind részeg, egy józant ki érthet?

Amíg keresed a kulcsod kincsedhez,
figyelmed, mint ecset hull szerte szűrve,
szó szárnyalása utolsó csendedhez.


2012 január 31.

Dalszöveg:

Függő gondolatok szava száll égbe,

áttörnek szmogon, valótlan légtérbe,

szócséplésből nem lesz se mag, se kéve.

Gondolat, mind messzi rokon édese.

kockásan vagy kereken, ki eszi meg?

forró lelkek üstjei sorra hűlnek.

Ha mind részeg, egy józant ki érthet?

Éles ércként törik a csend folyton.

léted csak terv, nem létezik papíron,

bocsánatok előznek meg, míg bírod.

Egy kör, egy rajz, rongyos ősdonorod,

kockásan vagy kereken, ki eszi meg?

forró lelkek üstjei sorra hűlnek.

Ha mind részeg, egy józant ki érthet?

Amíg keresed a kulcsod kincsedhez,

figyelmed, mint ecset hull szerte szűrve,

szó szárnyalása utolsó csendedhez.

Még várunk

Már szüleink túl lépték azt az időt,
amelyet kitűztek a boldogulásra,
de ki emlékszik erre.
Most meg elfelejtettünk kitűzni időt,
hát sose jön el.
Tűzzük ki azt az időt amikor eldöntjük
mikor kell jönnie az időnek, hogy boldoguljunk.
Még várunk.
Talán jó lesz, már alakul.
Még halasztunk.
Csak rosszabb lett.
Alakul.
Temetés.

2012 február 21.

Rianások sikolya(Dal)

Remény taván talán enged a jég,
aggodalom fagyasztotta be rég,
most rianások sikolya közt élek.
Vajon visszafagynak a repedések?

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,
helyek szűz szelleme üldöz futó földön,
szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,
madáreső szakad e világunk felén.

Hasztalan szeletel a kezem szelet,
nem ismeri a nemet és csak nevet,
Pici magányom csak veled termetes,
inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Jeleink jönnek, nyűggel nevetgélnek,
Társunk tömeges közöny, szőre szaglik,
mélyhűtött dicséret, tehetség hajlik,
rég koszos kút vize vagyunk e légnek.

2012 január 31.

Dalszöveg:

Remény taván talán enged a jég,

Aggodalom fagyasztotta be rég.

Most rianások sikolya közt élek,

Vajon összeforrnak a repedések?

Ha olvad is, ha fáj,

én átlépek rajta még,

a jég alatt mozog

valami élő, és szép.

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,

helyek szűz szelleme üldöz futó földön,

szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,

madáreső szakad e világunk felén.

Ne szólj, csak légy,

Mikor minden zaj szűnik, légy velem.

A csendben nő, ami a miénk,

Szívemben legyél reményem

Hasztalan szeletel a kezem szelet,

nem ismeri a nemet és csak nevet,

pici magányom csak veled termetes,

inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Ha szakad az ég, ha rám dől a tél,

Veled állok, minden nap kél.

Hagyd a repedéseket és a jeget,

Te vagy a híd, ami engem átvezet

Egy fényesebb jel…

Rianások közt rád találok én...