Barátoskám...

Kövér-szavú barátoskám,
nagy levegővel bújik belém hangulatod
és én is dagadt elmével
vánszorgok a lehetetlenbe.
Kétszer gyalogoltál bele juhos álmomba
és egyszer kiköltözött a füst is
a szivacsos tüdőm rostjaiból,
a korai monitorfogyatkozás mellett.
Eszem sorompója ne legyél,
amikor van ki csak abból él.
Mikor találkozunk megmozdul,
utolér egy viszony, mély nyomot hagysz
mint székláb a kínai padlón.
Zömök gondolatok kergetnek a verhetetlenbe!
Miért is nem, és ha igen akkor meg hogy?
Utolérem a magamét, hogy előre gomboljak,
de késő a harapós tavaszi ég mindent megold.
Utazzak veled és adjalak vissza,
megint újra és újra?
Nem barátoskám,
ez nem én vagyok.