A múltból eredően

Egyszer mikor volt egy, és nem követte sorban másik,
könnyeztem pólusaimon, sehogy-se találtam virágzó nárciszt.
De jött és szárította savas erőmet, erőltettem bőven a nyíló öleket.
Vasat fogtam meleget, és a gravitáció sem győzött meg,
rostjaim szálkásra dagadtak, nem addig hogy tudatra akadjak.

Kakukkfüves lázas gondolatok fűszerezik az emléket mára.
Lennék lusta lombtalan bűnös megromlott főúri pára?
Nem lehetek nem, vérem hazudtolhatatlanul lüktet
Nem születtem én húrokat markoló cigánynak,
s nem születtem ostoros, lovon ülő vagánynak.

Nézz rám, én nem nézek kíváncsi árnyékodba,
Jöjj hozzám, én nem török be a te világodba.
A múltból eredően...
hagyj engem, hogy megtaláljam illékony jövőmet,
az egér-szagú virágot, és a rózsa-illatú dögöket.