Én mindig csak a dobot akartam verni,
feszes bőr, vele ritmust lehet építeni,
máskor a vonó szőrszálait szerettem,
rangok-rangja, egy lószőrnek mi lehet?
De a fényes fuvolától szerelmes lettem.
Elvarázsolt ezer tömjénnel a teste,
szemébe néztem, s láttam benne szívemet.
Mikor csókra, ajkát ajkamhoz emeltem,
és lelkem lehelete megszólalt benne,
legszebb dal volt az, szerelem üzenete.
Aranyló test most is csillogó. bár érett,
szemem még mindig látja benne szívemet,
utolsó leheletemmel szól újabb zene,
hiába kiált heges szív a süket füleknek,
mégis szól a dal, soha nem múló üzenet.
2012 január 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon