Rianások sikolya(Dal)

Remény taván talán enged a jég,
aggodalom fagyasztotta be rég,
most rianások sikolya közt élek.
Vajon visszafagynak a repedések?

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,
helyek szűz szelleme üldöz futó földön,
szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,
madáreső szakad e világunk felén.

Hasztalan szeletel a kezem szelet,
nem ismeri a nemet és csak nevet,
Pici magányom csak veled termetes,
inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Jeleink jönnek, nyűggel nevetgélnek,
Társunk tömeges közöny, szőre szaglik,
mélyhűtött dicséret, tehetség hajlik,
rég koszos kút vize vagyunk e légnek.

2012 január 31.

Dalszöveg:

Remény taván talán enged a jég,

Aggodalom fagyasztotta be rég.

Most rianások sikolya közt élek,

Vajon összeforrnak a repedések?

Ha olvad is, ha fáj,

én átlépek rajta még,

a jég alatt mozog

valami élő, és szép.

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,

helyek szűz szelleme üldöz futó földön,

szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,

madáreső szakad e világunk felén.

Ne szólj, csak légy,

Mikor minden zaj szűnik, légy velem.

A csendben nő, ami a miénk,

Szívemben legyél reményem

Hasztalan szeletel a kezem szelet,

nem ismeri a nemet és csak nevet,

pici magányom csak veled termetes,

inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Ha szakad az ég, ha rám dől a tél,

Veled állok, minden nap kél.

Hagyd a repedéseket és a jeget,

Te vagy a híd, ami engem átvezet

Egy fényesebb jel…

Rianások közt rád találok én...