Az Úr

Puszta és homok és szél
ahol egykor ember élt,
élet és szerelem és mosoly volt,
gyümölcs érett és virág virított,
most a semmi haldoklik,
az utolsó életjel,
kivetkőzve emberi formájából,
azzá lesz miből lett,
szürke por, mely rangod,
mert több mint a semmi.
Föld és ég
hol egykor az élt,
mosoly és szerelem mi volt
kalász lengett, virág virított,
most haldoklik ő is,
a paradicsomból penderített
kinek nem volt elég a tudás,
a halhatatlanságért
felégette az életet,
ami maradt egy darab
az Úrra váró agyag
Lesz még alkalom?
Erre gondolva a Mester
letette a félig gyúrt agyagot,
- Nem! Nem teremtem újra a világot!

1982 április 16.