Amikor

Felszállási engedélyt kért a szemem bogárja,
és rajtol a billentyűn, majd felszáll és elkóborol,
a redőnycsíkos szobában, egy pillanatra leszáll
a festékhibára, majd továbbáll s eltéved mire rátalál
a helyes útra, s agyamba vetíti mit látok, nemcsak a nőt,
de kívánom, markolom az agyamba felfogott feszes bőrt,
az álmot, téged foglak és szemem tévedni nem enged,
csak jobban, még mélyebbre téved a kérő képzelet.
Miért is nem adott lángod leszállási engedélyt?
Nem akartad, tudod s tudom nem volt rejtély!
Ritka eszelős hangulatomban tovább szárnyalok,
s beléd vájtam valóságban nem létező bajom,
s bajod lett az mi mindenkor máskor fájdalom,
és fájdalom lett mi másnak csak szorgalom.
Örökre elveszítettem a leszállási engedélyem.
elvesztettem szemem világát, s szemed lett a világ,
nem tartozok senkinek, s a remény is továbbállt,
mégis olyan, mint mikor vakon berepülnélek,
és én vakon is, csak leszállási engedélyt kérek.