Nyitott könyv

Nyitott könyvet tartok a kitárt kezemben,
Már régen tartom neked, hogy olvass bele,
A könyvet lapozom, már elfogyott a fele.
Elkoptak a lapjai, s nem érted mi a lényeg,
Nem olvasol csak nézed a sok-sok emléket.
A kezem és a szívem lassan el is fárad,
Boldogság helyett, az ellen indoka árad.
Meggyőzöd magad mi nem jó az a lényeg,
Közben kicsire, összemegy a lelked, s lényed.
Magyarázat mindig van, csak szeretni ne kelljen,
Tönkre teszed életed és mások törve kelnek,
Soha nem hiszed el szeretni csak egyet lehet.
A nap felé repülsz, mikor elolvad a szárnyad,
Boldogságot érzed pedig csak a bánat.
Mikor elméd tisztán jár megérted a múltat,

De nem tudod ez a múlt, amit ma el is szúrhatsz.
Nyitott könyvet tartok régen a kezemben,
Te eddig még csak a címét érted meg,
A tartalom, csak elveszik te benned s belőled.
Soha nem lehetsz boldog, hidd el ezt sajnálom tőled.

Fáradt kezemmel tartom ezt a nehéz könyvet,
Soha nem teszem le, hátha egyszer megérted.
Bölcs lehetsz, de okos nem, mint ahogy én sem,
Nem érthetjük meg, ha mellébeszélünk mindenben.
Ez az életünk és mégis mást várunk tőle itt,
Hibáink lesznek, őrizzük, boldogtalanságunk őreit.
Fejezetek nem múlnak könnycseppek nélkül,
Aztán pedig hazudunk, jól megvagyunk remekül.
Kiragadott szavak, bizonygatják kétes igazunk,
De állj meg, egymásnak még meddig lódítunk?
Kifordítva hordjuk a lelkünket szemtől-szembe,
Görcsösen eresztjük el végestelen-végtelenbe,
Lehajtjuk fejünket, csak ne fájjon a másiknak,
Ez szab gátat minden földi boldogságnak.
Hát már sosem nézünk szembe a valósággal?
Hát már nem számít, csak múljon idő százzal?
Boldog ének búba csap át a nagy könyvben,
Meddig hisszük ez így jó, és mindenben fölment.
Boldogság alliterációja hol van a szívben?
Bátorság, Bizalom, béke, elmennek nagy ívben.
Talán oly régi a fájdalom, hogy már ez a létünk?
Tán Szerelemnek múlni kellene, csak akkor lépünk?

Kopasz száraz körtefa évekig kertben áll némán,
Majd egy tavaszon kivirul, s kidönti nyári villám.
Boldogan halt meg, hiszen volt egy izgalmas, jó éve,
Mert nem az volt a sorsa, hogy vágja gazda fejszéje.

Kezemhez nőtt a könyv és már nincs is ki olvasson,
Tartom, lapozom, és kopnak az évek a lapokon.
Halvány betűit helyetted, halkan szótagolom,
A szerelem még él, csak külön-külön vonalon.
Mikor végre átszálltunk a másikunk szekerére,
Talán nem szerelem, csak leültünk egymás helyére.

2011 július 12.