Én csak csodálom őt

Az égboltra festett, nagy haragos színű képet,
egy művész, vagy kontár talán, láthatatlan kézzel.
a kép mozog, mint egy öreg forgó-színpadon,
beúszik fejünk fölé és villámmal, dörögve dadog.
- Én csak csodálom őt, ernyő a kezemben sétabot.
Aztán beáll a sötét is, mert már eltakarja a napot.
fokozva minden élő-lélek bátorság rombolását,
jéglabdával célozza a házat, tavat, lombot, tanyát
ő az úr e térben, kevélyen, az ég és föld között,
- Én csak csodálom őt, ernyőt tartva a fejem fölött.
Gúny-kacajjal bombáz mindent mit ér lent a földön.
megszórja a fákat fenyőt, akácot, és mogyoró bokrot,
csattog a cserépen, palán, bezúzza a redőnyt, ablakot
nem kíméli az ólat, a tyúkudvart, menekülnek az állatok,
- Én csak csodálom őt, e szelíd erőt, már mindent megtépázott.
állok, az ernyő kezemben a térben, és nyugodt maradok.
Én csak csodálom őt, és várom sorsom, vajon mit kapok.

2011. szeptember 26.