résen szűrődő fényben jár magányos táncot.
A sötétben nem látható, csak csendben elül.
Ha nincs mi felkavarja, takaróként egyesül.
Puha pecsétje ez a rég-múlt emlékeinek.
Egyszer rés támad a tetőn, a fény szemeinek,
befúj a szél, eső rajzol a paplan pecsétre.
Beköltöznek a madarak, morcosak, merészek.
Padláson alvó tárgyak gazdája lesz az természet.
Ma már csak kacat, mi volt őseinknek az élet,
most lomtalanításkor, utcát uraló lerakat.
Egyetlen marad, az álmod és pár lopott gondolat.
A tárgyak elvesznek, de míg élünk az álom marad.
2011.szeptember 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon