Ítélet az élet

Életünk dolgait
bűneinkre tetoválja a kín,
vakablakon tekinthetünk
a jövőnkre odakint.
Mintha csak lenne
motorja a napraforgónak,
élünk, kínlódva
forgácsol az élet fa-faragója.

Fejünket festett
pálmafák közé szorítva,
buzgó életünkből
csak a lét van ki-irtva,
és kölyök-kutyaként
csaholunk újra meg újra.
Szánalmas múltunkból
a jövőnk hozhat újat?
Ki az ki mutatja
a munkát, a szorgos ujjat.

Mintha kátrányt csodálnánk
fehér kesztyűben,
orvul, csorbulván meggyőz
a léted e műben.
Mintha csontok hullanának
fejszénk nyomán,
oly kedvtelen a becsület
a lelkünk, a formánk.

Minden ébredésünk
gyilkosa a kedvünknek.
Minden születéssel
a halál átvág bennünket!
Ébredj, nyisd ki szemed,
hogy végre felnőhess.
Nem veled, csak tőled
pusztul a természet.

Imádkozz másokért,
hogy túléld az egészet.
Enyészettel barátkozol,
berúgsz, másnap pokol,
Földrengéssel álmodol,
spórákkal élsz és lakolsz.

Frigyre törtél, a szűzre
meg az ökölcsapások,
neked ez csak üllőre vetett
dolgos kalapácsok?
Tán jobb lenne léted
az aszfalton kerekek között,
ítélet az élet, bűnöd
hogyha véred tapad a földhöz.

2011. Október 13.