Mikor kamaszként az igaz szerelmet hitted,
Ujjaddal párás ablakra rajzolgattad a szíved.
Hidegben is ácsorogva vártad, mint az istent.
Ha elgurult a nap melege, akkor sem fáztál,
átmelegített az érzés a várt, áhított lánynál.
Fűtött akkor, ha csak rád nézett egy szempár.
Téged álmodban mindig viszont szerettek,
uralkodtál vigadva, és az érzések feletted,
de nem voltál más, csak a szótlan szerelmes.
Mint az összecsukható széket, néha elővettek,
válladon sírtak lányok kiket megvertek,
néha csók, zokogás, de mind visszamentek.
Gúzsba kötött szívednek nem tehet jót az érdek,
mert mindig keresed, kutatod a belső szépséget,
mégis külső szépség varrja el örökre,
benned az érzést, az igaz, örök szerelmet.
Már csak vékony üveggömb lesz a kezedben,
és egyensúlyozva haladsz, korod szakadéka mellett.
2011 október 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon