Talán csak én élek vadházasságban lelkemmel,
de lehet, hogy nem mutatták meg mit, hol tehetek.
Testem fehér csónakként szeli a habokat,
mit a hibáim vertek fel de jó nagyokat.
Evezőm a szeretet, mely néha fintorgat,
és az élet vizével érintkezve, csak elporlad!
Legyen kísérőm bár a sötét fellegek,
én akkor is másokon boldogan segítek.
Legyen bár a húsom a vadállatok ebédje,
akkor is leszek híve, mindennek mi természet.
A könnyeimmel folynak el a bús gondolatok,
talán nem is én, csak valaki agyában vagyok?
Nagy zajjal hull alá egy őszülő hajszálam,
inkább maradnék fiatalon, valaki agyában.
2011 Október 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon