csőszerű rozsdás öntöttvaskályha,
benne tűz emészti a pillanatokat.
sarokban ágy rossz pokróccal,
az egyetlen min ülhetünk e plafon alatt.
A művész fél szemével gitárt hangol
óvatosan, mintha csak lánnyal matatna.
Festővásznak ingből az ablaknál száradnak,
a holnap fest rá majd színes árnyakat.
Megszólal a dal, Tinódi hangulat,
mint időutazók repülünk pár száz évet,
de a homály jeges pofonja visszarepít.
Ma már nem elemzünk Lautreimont-t
Elköszönök mielőtt a petróleum elfogy.
2012 február 21.
Dal:
Boltíves ablak, egy megkopott ajtó, avítt falak közt csend az uralkodó
Csőszerű, rozsdás vaskályha, tüztérben a perceket elemészti lángja
A sarokban egy ágy, rajta egy, avitt matrac, egyetlen ülőhely, a szakadó gerendák alatt
Mert ez az egyetlen hely egek alatt, ahol megállíthatjuk a rohanó pillanatokat
Bár kint a tél jeges pofonnal vág, itt ingekből szárad nyári festett világ
A művész jó fülével a gitárt hangolja, olyan óvatosan mintha csak a szeretőjén matatna
Vásznak az ablaknál ingekből vágva, várják a holnapot, az ecsetre vágyva
Megszólal a dal Tinódi jár a szobában, időutazók vagyunk a múlt poharában
Mert ez az egyetlen hely egek alatt, ahol megállíthatjuk a rohanó pillanatokat
Bár kint a tél jeges pofonnal vág, itt ingekből szárad színes, festett világ
De a hideg pofonja hirtelen visszaránt, nem elemezzük többé Lotrémont világát
Képzelet szárnya a valóságba törik, jelenünkkel múltunkat lassan felőrlik
Elbúcsúzunk a falon árnyak remegnek, fogy a petróleum, a fények elengednek
Már csak a sötétben maradunk...
Mikor végleg elfogy, elfogy a petróleum...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon