Lélekdonor

Amikor a fiatalság bűnei visszacsapnak mint ostor vége bordánkig hasítja bőrünket,
Nem, nemcsak a bőr tud bőrünkbe hasítani...
Amikor a fájdalom már életünk része és meghalunk ha nem fáj, akkor veszi vérünket,
Vérpatakból jövő bánat tud újat szakítani...

Amikor a vérünk színe festi a könnyeinket és buzgón szítjuk a kihűlt parázst,
Jön egy remény-szellő és fellobban a perzselő láng...
Mikor az ujjunkra ég a dohány, az se fáj mert testünkből kilépett a varázs
már csak gyermekünkben, a lélekdonorban élünk tovább...

A mondat erejében a nagy talány, s ki nem mondott szavak bűnében nyugszunk,
Halálos ítéletünk a semmittevő várakozás életünk telén...
Keressük a csodát, ott hol megöltük a varázslót, és a szavak tengerében úszunk,
de jön az apály, és se szavak, se víz. se föld, csak remény...



2011. június 19.