Új vakságot jósolva a jövő reményei felé.
Mint áldozat, fetrengek a jelen pocsolyáiban,
ahol a gondolataim a sár elpárolgó vize,
és agyaga a tudásom repedezett felszíne.
Kitörni vágyó lelkem felszedi magára,
azt a mézszerűen ragadós sós agyagot,
és vályogot köhög a börtönöm falára.
Falnak fordulva, életem ablakát nem lelem.
Ablaktalan jövőmhöz a vésőm az eszmélet,
és nekiállok, kivésem akár körmöm élével.
Mikor kész leszek, rám tekint a valóság,
kinevet, kacag, és hátam mögé mutat.
- Ott is a te kivirult, napfényes világod van!
Elég, ha nem fordítod a fal felé az arcodat!
2011 augusztus 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon