Megalkuvás oltárán véremet hiába nem adom,
És nagy ívben kerülöm, nem is pillanatokra
a hiányos rongyosra szabdalt himnusz ízű átkokat.
Csak magában bízhatok, mit vérbőn kitalálok,
sorra veszem, csorba gondokra nem várok.
Legyen tanítóm a mély kút gyöngyöző vize,
mely elhozza a tisztaság ízével a jövőt is ide.
Jöjjön testemre baj, átok, ne fogja meg mától,
Varázslatos vérpatak folyjon szívemig, fusson.
a kerék csak dübögve zajjal telve dobogjon,
Vegye fel terhét adja, lökje, míg bírja a mát.
Rokonaim és orvos se lásson kihűlten soká.
De egyszer a kerék is köhögve meg-megáll,
Majd feladja és nyugton tárolja a vérvörös masszát!
Nem a halál a legrosszabb, nekünk elhozza a békét,
A szeretet kifakad, élőkre rakva a tonnányi terhét!
Mi volt természetes, könnyes kínnal tölti meg a málhát,
és szeretteink hátára teszi, súlyos bánatfoltos zsákját.
Mindig, mindenkinek eljő ez a könnyel teli pillanat,
és tovább adjuk a zsákot, mely egyre csak dagad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon