Vajúdó őszi bimbók között születtem,
már a méhben kipattant mákszemnyi létem,
anyatej cseppje nyitotta ki két szemem.
fájdalomból erőt, fényből mosolyt nyertem.
A bimbókból bolygónyi szirmok nőttek,
emberként csak csodának láthatom őket,
szirmuk napsugár, virágpor a havazás,
lelkembe szívom mindnek illő illatát.
Most mikor újra vajúdnak a bimbók,
már kötőféket vesztett paripa vagyok,
elvesztettem, keresem mindnek illatát,
már tudom, bimbók hozzák el újra a csodát.
2011 December 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Munkahely otthon