Bőrbakancsom

Bőrbakancsom emlékeibe szárad az ajtó mellett,
mikor a tél utolsó leheletét még tapintani lehet.
Már kiszolgálta a havat, sarat és nagy hideget.
Amíg talpán vaskos fekete föld még mocorog,
addig bőrén már alszanak a  sár-karcolatok.
Ismeri a falut, boltost, péket és egyéb lábbeliket,
a csizmákra felnéz, s ha csinos csettint nyelvével egyet,
flörtöl, kacsintgat, de lenézi a vásznat, műanyagot.
s ki nem tetszik, arra talpa redőiből sarat passzíroz.
éjjel álmodik, perzsa szőnyegen jár s bőre ragyog.
Most hogy ránézek, könyörgőn csak kefe után kiált,
hát ráncaiból kikefélek néhány kilométer járást.

2012 február 21.