Lelkem tava szemed

Lelkem tava szemed,
ott bent lubickolok.
míg te figyelsz engem,
látsz, én rád gondolok.
Lelkem tava kiönt,
és szomorú vagyok,
szárítom kincsedet,
s lelked újra ragyog.

Szíved szava bennem,
táncos tűzzel ragyog.
Táncol belül tüzed,
soha sem szárazon.
Szíved szava ered,
liánokkal ölel,
simogat leveled,
s illatával jön el.

Tavasz tested ringat,
álmomra is vigyáz.
Simogató hangod,
kétségekből kiráz.
Tavasz tested virág,
gyönyör kertje néz rám,
csodálat s csendvilág,
a lét véges vásznán.

2012 január 31.

Dal átdolgozás:

Lelkem tava szemed,

ott bent lubickolok.

míg te figyelsz engem,

látsz, én rád gondolok.

Lelkem tava kiönt,

és szomorú vagyok,

felszárított kincseimre,

így lelkünk újra ragyog.

A tó, a tó, a szem, 

Hol úszik a szerelem! 

Táncol a tűz, a láng, 

Itt a tavasz, a Föld a világ! 

Ölel a szó, ölel a hang, 

Ez a mi csendünk, a mi dalunk! 

Rázd le a rosszat, nézz rám, 

Lélegezzünk együtt a vásznán!

Szíved szava bennem él, 

Táncos tűz, soha sem száll. 

A láng lüktet, nem fél, 

Ami igaz, van igazán. 

A szavad most ered, 

Mint lián, ölel át. 

Leveles simogatás, 

Illata jön el hozzám.

A tó, a tó, a szem, 

Hol úszik a szerelem! 

Táncol a tűz, a láng, 

Itt a tavasz, a Föld a világ! 

Ölel a szó, ölel a hang, 

Ez a mi csendünk, a mi dalunk! 

Rázd le a rosszat, nézz rám, 

Lélegezzünk együtt a vásznán!

A létezésünk véges, tudom, 

Csak ez a perc a biztos. 

Elhagyottan szomorú utakon, 

Szívem tüzzel még izzón. 

Ez ami tart örökké

Csak te, én! 

Lelkem tava szemed,

ott bent lubickolok.

míg te figyelsz engem,

látsz, én rád gondolok.

Lelkem tava kiönt,

és szomorú vagyok,

szárítom kincseidet,

így lelkünk újra ragyog.

A tó, a tó, a szem, 

Hol úszik a szerelem! 

Táncol a tűz, a láng, 

Itt a tavasz, a Föld a világ! 

Ölel a szó, ölel a hang, 

Ez a mi csendünk, a mi dalunk! 

Rázd le a rosszat, nézz rám, 

Lélegezzünk együtt a vásznán!

A létezésünk véges, tudom, 

Csak ez a perc a biztos. 

A láng lüktet nem fél még az van igazán, 

A szavad most szeret 

Mint lián ölel át. 

Teveled simogatás, 

Illata jön el hozzám.

A tó, a tó, a szem, 

Hol úszik a szerelem! 

Táncol a tűz, a láng, 

Itt a tavasz, a Föld a világ! 

Ölel a szó, ölel a hang, 

Ez a mi csendünk, a mi dalunk! 

Rázd le a rosszat, nézz rám, 

Lélegezzünk együtt a vásznán!

A létezésünk véges, tudom, 

Csak ez a perc a biztos. 

Elhagyottam szomorú utakon

Szívem tüzzel még izzón. 

Ez ami tart örökké

Csak te, én! 

A tavasz, a tó, a fény

A tó, a tó, a szem, 

Hol úszik a szerelem! 

Táncol a tűz, a láng, 

Itt a tavasz, a Föld a világ! 

Ölel a szó, ölel a hang, 

Ez a mi csendünk, a mi dalunk! 

Rázd le a rosszat, nézz rám, 

Lélegezzünk együtt a vásznán!

Lelkem tava szemed,

ott bent lubickolok.

míg te figyelsz engem,

látsz, én rád gondolok.

Lelkem tava kiönt,

és szomorú vagyok,

felszárítom kincseidet,

így lelkünk újra ragyog.

Az én fuvolám

Én mindig csak a dobot akartam verni,
feszes bőr, vele ritmust lehet építeni,
máskor a vonó szőrszálait szerettem,
rangok-rangja, egy lószőrnek mi lehet?
De a fényes fuvolától szerelmes lettem.

Elvarázsolt ezer tömjénnel a teste,
szemébe néztem, s láttam benne szívemet.
Mikor csókra, ajkát ajkamhoz emeltem,
és lelkem lehelete megszólalt benne,
legszebb dal volt az, szerelem üzenete.

Aranyló test most is csillogó. bár érett,
szemem még mindig látja benne szívemet,
utolsó leheletemmel szól újabb zene,
hiába kiált heges szív a süket füleknek,
mégis szól a dal, soha nem múló üzenet.



2012 január 27.

Dőlnek a falak

Stabilnak hitt falak,
dőlnek egy nap alatt,
felesleges hónap,
víg napok is fogynak,
kulcsot törsz a zárba,
nő fekszik az ágyba,
álom nem hajt földbe,
bölcsődet kinőtted.
Szerelmed is elhagy,
csóró vagy és belga,
minek érettségi,
fizetést remélni.
Ingyen munka koptat,
meglopnak a holtak,
kidobnak utcára,
mássz fel ablakába,
megszokod a pofont,
dicséret csak oson,
vége van a napnak,
nincs vége a kornak,
tökös légy az divat,
régire az újat,
csak nyúld le a múltat,
azért le sem szúrnak.

Senki nem felel

Senki nem felel,
csak gondolataink
árnyéka rajzolja
a választ képünknek
őseinktől festett
hasonlóságára.

Szomorún szeretünk,
víg torral halunk meg,
a világ velünk van,
te a hátán megülsz,
de egy hasznos hajnalon,
a föld alá kerülsz.

Senki nem felel,
csak kezek kérdeznek.
Világunk folytonos
tagadásban hevül,
mert testünk melegét,
veszi el örökül.

2012 január 25.

Nyugdíjas nyárfák

Halál bizonyosságával felvértezve születtem,
mégis tanultam járni, beszélni anyanyelvemen,
bár elment pár szerettem, halál kísért utamon,
még itt vagyok, és holtjaim erejét hordozom.

Ahogy halnak a nyugdíjas nyárfák, és haláluk
szolgálja tovább a termő természet érdekeit,
hisz az anyag bennünk és bennük a hazájuk,
nem kiváltság, csak óvjuk egymás értékeit.

Ha hulla leszek és megásták már a sírt
ne várjatok tőlem se több betűt, se sort
lehet kinek hiányzom a szeme lesz kisírt
elmúlik az emlék, és ültetnek új nyárfasort.

2012 Január 24.

Reggeli ébredés

Pohár s kanál reggeli csilingelő dallam,
ébresztőt kérő késztetés van e dalban,
és még kortyonként fogyasztod a percet,
hideg hírek s dalok ébresztik lelked.

Fogy illatozó időd, kér csendet,
a Nap szemedbe törvény úr s kezed
a karakter-ecset után nyúl és festve,
koppintva keres egy boldogabb jelent.

2012 Január 24.

Az ég szerelmei

Csalfa csapadékos január maszatol,
havas járdákra rákiált a napsugár,
csúszik a síró sár, oszlik a kristály,
a természet talán boldog valahol.

A tél cselédei mossák az eget,
egy foltos felhő láb-lógatva csak les,
odalenn egy szép szerelmes párt keres,
ha nem talál, hát a széllel összevesz.

A fukar fagy udvarol fejét forgatva
a széltől szakadt fodros kisasszonynak,
csókjuk nyomán újra belepi a tájat,
a hópehelyként hulló hűs varázslat.

2012 Január 23.

Vihar a temetőben

Szomorú szél fújja a gyász lomha leheletét,
a szomszéd nádas kévéit derékben töri szét,
fújja a töreket, alakzata mint egy festmény,
majd a gyászmenetre szórja aranyló köd kedvét.
Csak a széllel jött felhő viseli a gyász színét.

A menetben senki nem érzi a vész közeledtét,
a kuncogó keresztek, síró sírkövek mentén
lehajtott fejjel nem látják a ragyogó reményt,
nem látják végzetüket a kis otthonuk egén,
hiába fagyaszt a szél és hiába a józan ész.

Gyarló gyászmenet testes örökséget remél,
gödör és deszka csak özvegyet nem kímél,
még egy bágyadt bút intenek a koporsóra,
majd idegen rögökkel kopogtatnak rajta,
elment, még visszajöhet, fakó feltámadással.

2012 Január 21.

Keserű kenyér

Keserű kenyér voltam fonott kosárban,
s te szavaiddal mézet csepegtettél rám.
lisztsejtjeim itták édes vallomásod.
járataim éhesen felszívták behúzták
egykor régmúltban csak csepegtetett nektárod.
Mi egykor csak csíny, csalfa üres bók volt,
arcunkra mosoly-ráncot csalt hóbortok.
Ma már édesíti a keserű emléket,
ahogy lassan átjárja a méz a kenyeret.

 2012 Január 27.

Fáradtan

Fáradtan kutatok gondolataim forgatagában,
de már eltévedtem.
Aszalt szilvát ennék és csorog utána a nyálam,
de mi van, csak cefre.
A szoba melegébe vegyülne a nadrágszáram,
de kihűlt a kemence.

Forogna a vas, vágná egész melegre a kés,
de a szakma elfeledve.
Csókolnám a szád, fonnám combod körém,
de nem vagy közelemben.
Folyna a könnyem, sírnám gyötrelmem én,
de elfogyott az istenem.

Csak a táltos álmok s szemek segíthetnek.
Elvegyülök és magam köré folynak tetteim,
belül maradok és álmaim vakon követnek,
hibáimba torpanok, s magányosak könnyeim.
Már reped a tudat, és a koporsó beszakad,
elmerülnék vágyaidban, de csak az éj matat.

2012 Január 16.

Testi szerelem

Pajkos fantázia sem kell hogy az izzás
megkísértsen, csak pihe-puha bőröd ikrás
borzongása, vagy még izgatóbb duzzadó
bimbód, melyre vérművelő varázs várható.

Puha ajak és folyatós heves árja
méz-kesztyűt húz kóbor kezem ujjára,
édes öled éhségemre igazi csupor,
a vágy feléd, hogy testedből legyek tudor.

Donorság s nem fokozható lélek-vájat,
belezuhan a nemző vágy, ész-kiállhat
egyre jobb, és már száll is a test párája,
kulccsal nyithatom lelked, siklok a zárba.

Testünk szemén fátyol a boldog bolondsága
csorog az idővel, mert öled rám támad,
forróságod ölel, s mikor nő a pulzus száma,
száraz sikolyok hagyják el nedves szádat.

Mint ördöglakat a hév pózának csomója,
teker kanyart a gerincfacsaró gumóra,
testek kazánja hevít elmét nincs kibúvója,
ha a tűz ellobban, véget ér a pásztoróra.


2012 Január 12.

Száznegyven éves ház

Száznegyven éves házban jártam,
a repedések dőlnek kalákában.
A tűzhely ósdi-új kormosan,
az ajtón át főhajtással óvatosan.

A nemesi oklevél a gerenda alatt,
százéves bútorok, mint komor falat
rejtenek, ma is forintos titkokat.
Hideg szobában meleg a hangulat.

A házi áldás kerete sem mai darab,
ki festette régen figyel az ég alatt.
Földpadlón Kossuth járt valaha.
E falak tartottak össze családokat.

2012 Január 13.

A háború arca

S.Dali: Háború arca

Bánat az eső, magam eldugult eresz vagyok,
térítésre váró gyalult gyarló kereszt tagok,
illesztésre váró keserves kövér kondorlatok.
Zsibong a századelő, éh-halnak a fondorlatok,
térkép vérem, csak eltévedett mértékemtől tartok.

Fagyra hevült üllő-vasak porrá zúznak álmot,
az idő kéjjel szétteszi a két pucér combot,
rajta a kéj-évei tesznek sorban erőszakot,
kedvére vajúdik véresen vacak háborút,
végtagokból vert új útja lesz a zarándokút.

A közömbös kedvesség keres kiutat, álnokul
szenvedést mutat, harácsol, szíved homályosul,
bénán bólogat belé ál-tudort, hitet zálogul,
nemzedékek szemben, mint véres pecsét átokul,
elfeledett szerető szenved, hetes dögre nyomul.

2011 Január 12.

Apám fénye

Apám fénye szememben csillog olykor,
s rongyosra tört kezét érzem vállamon.
Nem kísért, velem van mint egykoron,
kacagó bólintása egy régi pillanaton.

Az idő tenyere suhint néha nyakon,
emléke gyötörne, ha nem lenne  pajkos,
bárcsak baljából sosem esett volna ki a toll,
igaz krikszkrakszos írása tehetségtelen volt.

Vaj mit szeretett a művészi baletton?
értette nézte mi nekem idegen volt,
élete mint a sűrű vére régen elfolyt,
itt hagyott, ki szeretett idős-fiatalon.

2012 Január 10

Egyedül vagy

Egyedül vagy a ragyogó remény rabbal,
míg az álnok jövőkép hű szíveket akar,
addig te sem leszel még magasabb.
Meséld el a jövőbe veszett múltad,
takar, óv a rabbá tevő balsors búja,
akkor is, más sem, csak a hited rúghat.

Jövőképed nem veszik el csak vezet,
a gondolat dzsungelébe mint elvérzett
kicsiny lélekrabló liánokkal beköttetett,
mosdatlan mocsári élő, éneklő környezet.

Te mond a szemébe a fájdalom üzeneteit,
Te szakítod le a félig sem érett gyümölcseit.
Nem látsz napfényt, takarja a sötét gond-lomb
amit a serege szorgosan borongósan fonja,
álmaidnak vakítóan egyszerű alakjainak sora.
Csak te, csak te lehetsz mindennek oka,
ha már a bűn sejtjeidet mind meggyilkolta.

2012 Január 3.