Elfeledett hangszer

Van ember olyan, kinek citera a lelke,
ha nem vigyáz, hamisan játszanak vele.
Van ember, hiába üstdob a mélysége,
ha dobolnak rajta, ügyet sem vet véle.

Van ki törékeny hegedű, van ki fuvola,
az összjáték operett, vagy komoly opera.
Van ki nem talál hangszert míg él soha.
Van kinek hiába szól egy dal, vagy a nóta.

Van ki néma hangszerét a sutba dobta.
Karmester nélkül, mindenki tesze-tosza.
Te is vedd fel régi, elfeledett hangszered,
sorokból most is szól, egyik kedves éneked.

2011 Október 31.

Fülem barlangjában

Fülem barlangjában az emlékek hangjai
ezer tűként szúrják a zsíros dobhártyáim.
Pattogó tűzként égnek az emlékfoszlányok,
néha füstös köd takarja mit érint a fájdalom,
és korommal festi be a halál emlékeit.
De a tűz nemcsak hallatja az emlékeim,
drasztikus módszerrel öli meg reményeim,
szénné válik és már nem is hallom szavait.

2011 Október 29.

Bekiáltott a tél

Bekiáltott a tél farkas-hangján a tudatunkba,
vizes bőrkesztyűként húzzuk össze magunkat,
majd szalmazsákként dobál az élet fuvarosa.
gengszterek várnak túloldalt, fejünkbe golyóval

távozunk az intenzív megélhetetlenség táborába.
Zsíros pénztárcák hullanak üresen nyakunkba.
Térdig gázolunk a színes papagájtollas guanóba,
közben söréttel vadászunk vacsorának kolibrikat.

Térj észre vándor, csak helyben járod életed.
Fekete falak sötét mocskát mintásnak hiszed,
és nem minden tiszta, mit fehér papírra gépelsz.
Nem az életed ment össze, csak szűkült a tered,

mit megtehettél eddig az most már bűn és vétek,
semmi sem állandó sem a költők sem a versek.
Talán hazugság a szeretet és a hőseink sem éltek,
mi előtte szép volt azt mondják, ma rothadó féreg.

2011 Október 29.

Mi mindig csak

Mi mindig csak újra, újrakezdünk,
sorsunkra foltot varr a kedvünk.
Döntésekkel fejünk felett, lebeg a létünk,
mint graffitis munkahely, hol tilos a színünk.
megint ott vagyunk, ahol nem kéne lennünk,
csuklós szavakkal vesszük be a kanyart,
néha döccen, szerencse a festett árok part.
adókat eszünk, néha ugyan torkunkon akad.
Terhet viselünk, a nyomor csak téged zavar?
Tehénnel festünk köcsögbe meleget,
zacskóból fejjük ki a reggeli tejet,
idéző-jelbe kapjuk a fizetéseket.

2011 Október 28.

Visszatérnek a túrások

Visszatérnek a túrások lelkünk mezejére,
mint egy ügynök vakond mesterkedése.
Fogy az ember ki ellent tesz és tévedése
nem hoz krónikusan jobbat a jobb létre.
Tudat alatt tüntet az egészséges élet,
gyermekét viszi a Taigetosz tetejére.
Csak egy függöny a sírás melyet letép
a kedves szavakkal közelítő ellenség.
Számolom a kromoszómákat tétlen,
mára kész, holnap újra veszem szépen.
kettőért hármat teszek, egy a fizetségem,
Te vagy ma a hunyó, és ki hal meg ma éhen,
ha meghalt, akasszuk fel büntetésképpen.

2011 Október 28.

Öseink falai ledőlnek

Mikor megadja magát a földnek,
és több-száz éves ősök falai ledőlnek.
Sorban a nagy emelt döngölt falakat
kivégzi a természet kivégző osztaga.

Előbb utóbb a mindenféle tárgyak
a készítők, az emberek után halnak.
Fájdalom dörgések fülekbe másznak,
a falak is idővel sárrá halkulnak.

nem kíméli a szép emlékeink tégláit,
nem kíméli gyermekeink lábnyomait,
nem kíméli szerelmeinket és csókjait,

nem kímél, és fagyos kézzel szorít,
emlékek szállnak nagy zajos porain,
és temeti be a szeretet lövészárkait.

2011 Október 27.

A nap lenyugvóban

A nap lenyugvóban és vele tart a szerelem,
hideg éjben denevérek lélekre éhesen,
egy pillanatra, megáll a föld néz sötéten,
egy éjjeli angyal száll fel nevetve, édesen,
A felkelő nappal új lesz, a régi szerelem.

Talán csak én

Talán csak én élek vadházasságban lelkemmel,
de lehet, hogy nem mutatták meg mit, hol tehetek.
Testem fehér csónakként szeli a habokat,
mit a hibáim vertek fel de jó nagyokat.
Evezőm a szeretet, mely néha fintorgat,
és az élet vizével érintkezve, csak elporlad!
Legyen kísérőm bár a sötét fellegek,
én akkor is másokon boldogan segítek.
Legyen bár a húsom a vadállatok ebédje,
akkor is leszek híve, mindennek mi természet.
A könnyeimmel folynak el a bús gondolatok,
talán nem is én, csak valaki agyában vagyok?
Nagy zajjal hull alá egy őszülő hajszálam,
inkább maradnék fiatalon, valaki agyában.

2011 Október 24.

Bárhogy igyekszem

Bárhogy igyekszem, csak csoszogok a világ nyomában,
hiába futásra utasítom üszkös agyamban a két lábam.
Lendületből puha kocsonyába ragadok föld helyett,
nem haladok míg dolgozik az ideg a szenvedély ellen.
Míg véremmel festem valóra az álmokat nehézkesen,
körömmel szaggatom e művet haladásom érdekében.
Hol van a mentor aki kiegyenesíti jónak vélt tetteimet,
hol van az a napsütötte hely, hol lenyugtatom lelkemet.
Választ sem várva rombolok tovább a győzelembe,
mely talán nem torkollik, az elvérezendő vereségbe.
Egyszer meglesz helyem, századokra nem reménykedem,
akkor már csak az minősít, elemez, mit azelőtt megtettem,
akkor már csak az minősít, elemez, mit azelőtt nem tettem,
Halál után lesz mentorom, ki tán még meg sem született.
Halál után lesz mentor, ki tán életemben nem is szeretett.

2011 október 24.

A Múlt vőlegény, Jövő menyasszony

Könny nélküli búcsút hímez hosszú bánat,
feledhetőn a múlt foltos zászlajára,
gyűrődést vasal rá forró reménysugár,
szakadásait emlék foltok takarják.
Vadul vigyázzuk magunkba a múltat,
agyunk tiltakozik, felejtené búsat,
fa bánat korhadó test, minden ős-sejten,
jobb múltat keresünk az emlékeinkben.
Mikor léphetnénk frigyre fiktív jelenben,
hogy röppenő jövőnk a múlt párja legyen?
így foganna belőle örök szerelem,
A Múlt vőlegény és Jövő menyasszony,
egyesülhetne már jelen pillanaton,
de nincs szerelem a bér boldogság-úton.

2011 Október 15.

Felejtősdi

Hazugság repedések az írott szavak között,
látszólag szóközt figyelsz a hátam mögött.
Közben meglopod a bánatom alapjáratait,
és titkon kivánsz, mint hentes a nyúzott nyulait.
Becsapod csak örökkön magad,
és a hozzám szóló minden szavad.
Hazudj szegénységet a palotába,
és embervért, húst a hurkába,
hazudj gyilkosságot kihalt tájba,
és jó nagy zsebet a nudistákra.
Még egyszer szólhatsz a néma tálba,
visszhangzzon az elhalt vágyad tárgya.
(Közben, ha címkéidben teszel rendet,
az ABC sorból, engem kifelejthetsz.)

2011 október 14.

Kamasz szerelem

Mikor kamaszként az igaz szerelmet hitted,
Ujjaddal párás ablakra rajzolgattad a szíved.
Hidegben is ácsorogva vártad, mint az istent.
Ha elgurult a nap melege, akkor sem fáztál,
átmelegített az érzés a várt, áhított lánynál.
Fűtött akkor, ha csak rád nézett egy szempár.

Téged álmodban mindig viszont szerettek,
uralkodtál vigadva, és az érzések feletted,
de nem voltál más, csak a szótlan szerelmes.
Mint az összecsukható széket, néha elővettek,
válladon sírtak lányok kiket megvertek,
néha csók, zokogás, de mind visszamentek.

Gúzsba kötött szívednek nem tehet jót az érdek,
mert mindig keresed, kutatod a belső szépséget,
mégis külső szépség varrja el örökre,
benned az érzést, az igaz, örök szerelmet.
Már csak vékony üveggömb lesz a kezedben,
és egyensúlyozva haladsz, korod szakadéka mellett.

2011 október 14.

Ítélet az élet

Életünk dolgait
bűneinkre tetoválja a kín,
vakablakon tekinthetünk
a jövőnkre odakint.
Mintha csak lenne
motorja a napraforgónak,
élünk, kínlódva
forgácsol az élet fa-faragója.

Fejünket festett
pálmafák közé szorítva,
buzgó életünkből
csak a lét van ki-irtva,
és kölyök-kutyaként
csaholunk újra meg újra.
Szánalmas múltunkból
a jövőnk hozhat újat?
Ki az ki mutatja
a munkát, a szorgos ujjat.

Mintha kátrányt csodálnánk
fehér kesztyűben,
orvul, csorbulván meggyőz
a léted e műben.
Mintha csontok hullanának
fejszénk nyomán,
oly kedvtelen a becsület
a lelkünk, a formánk.

Minden ébredésünk
gyilkosa a kedvünknek.
Minden születéssel
a halál átvág bennünket!
Ébredj, nyisd ki szemed,
hogy végre felnőhess.
Nem veled, csak tőled
pusztul a természet.

Imádkozz másokért,
hogy túléld az egészet.
Enyészettel barátkozol,
berúgsz, másnap pokol,
Földrengéssel álmodol,
spórákkal élsz és lakolsz.

Frigyre törtél, a szűzre
meg az ökölcsapások,
neked ez csak üllőre vetett
dolgos kalapácsok?
Tán jobb lenne léted
az aszfalton kerekek között,
ítélet az élet, bűnöd
hogyha véred tapad a földhöz.

2011. Október 13.

Mire a birtok

Mire az élet, ha az birtokon kívül?
Mire a birtok lelkünk nélkül.
Életünk mint egy kopott hitelkártya,
idegen kezekben, állandó lehúzásban.
tán lesz idő, hogy kiköpd a zabládat,
eljön a nap, hogy követeld a lángodat,
ha már tüzed magadban sem látogat.

Arcunkon a biggyesztő ideg fásul,
rezeg az arc-ideg, sosem nevetünk,
csak nevet Európa, kullogunk hátul,
fricskát ihatunk, kiszáradt nyelvünk,
kifordított zsebünk a divatlogó státusz.
Mire az élet, ha az birtokon kívül?
Mire a birtok lelkünk nélkül.

2011 Október 12.

A könnyek tava

A gondolataimat a szék karfáján feledtem,
mákos tésztát zabált a jövőbe vetett hitem,
görcsbe rándult a gyász-zsebkendők vége,
emlék-zsugor nehezen, de eltűnt a vécében.
Vajon ki teszi a gondolatokat a helyére?

Szilánkosra tört ötletek, örökre feledésbe,
meggyilkolt mondatok betűkre estek széjjel.
Gyorsít a gén, magjának tüze a világ égése,
beszorult kötő-szavakkal küzd, még életében.
Vajon ki teszi a gondolatokat a helyére?

Csak enyém a könnyek tavának végtelensége.
Keresd, mivel keresd az életbe a szépséget.
Mint széljegyzet egy üres könyvben,
úgy kösd be az igazságot kemény bőrbe.
Vajon ki teszi a gondolatokat a helyére?

A gondolataimat a szék karfáján feledtem,
a széket eladtam, kinek? Nem emlékszem.
csak egy mákos vigyor ég idétlenül előttem,
pőre arcomat a könnyek tavában kímélem.
Vajon ki teszi a gondolatokat a helyére?

2011. Október 11.

A Hirdetés

Hizlalt vad remény konyhakész, kilóra eladó
vadas húsa után tíz ujjadat is megnyalod,
de fogad közé ragadhat és nem ereszt,
csontja oly kemény sosem rágja el ezer eb.
Pácolva a múltba, sütve a jövő tüzébe,
tálalható az utolsó vacsora menüjébe.


2011 Október 10.

Gyökerek

Esik, és hallom, hogy titkokat suttog a földnek.
a föld csak fülel, közben talán jegyzetel.
Figyelek és csodálom ezt az ősi nyelvet,
mellyel tanít titkokat földnek, növényeknek.
Eláll az eső, a felhők bambán elszelelnek.

Duruzsol a föld, és ad életet a természetnek.
A természet nem vár, vadul felszívja a tudást,
törtetőn, titkot tanult, várja az újabb égi áldást.
A föld csak tűri a gyökerek markolását,
mert tudja, hogy pünkösdi ez a királyság.

2011. Október 9.

Felhő irányító lennék

A nap mint óriás arany szappan-buborék,
átfolyik fejünk felett, keletről nyugat felé.
Csak felhők cibálják olykor rojtosra fényét.
Legszívesebben felhő irányító lennék,
láthatatlan légi-folyosókat váltanék.
Mint tehervagonnak, jéggel teli felhőknek
útját egyengetném, váltón elterelném őket
oly tájra hol nem lehetnének kártevők se.
Csinos bárányfelhőknek udvarolnék,
kiknek haját fodrászként rendezi a szél.
Szerelmes szürke felhők könnye peregne
Vállamra, Arcomra és fedetlen fejemre.
Megbékíteném, újra szerelembe esne,
egy gyors szél-taxival kézfogóra repdesne.
Mikorra végeznék, tiszta lenne az ég,
gyorsan lemenne a nap, köszönne az éj.

2011 Október 9.

A valóság szűrése...: Szemembe szökik a fény

A valóság szűrése...: Szemembe szökik a fény

Haiku:Élet

Iskolapadban

körömmel vájt Cupido,

huzatos ablak.

*

Bátor vallomás

fiatalság kiabál,

madarak délre.

*

Élet emésztő

gond fuvallat szárnyal,

fizetésnapok.

*

Életünk tele

fehér hajszálat hullat,

szerelem-ittas.

*
Új életet lop
Spermafaló barlangod
ködbe fordulva.

2011 október 6.

A házak felett

A muzsika messzire, felemelkedik,
mikor örökre a házak felett eltűnik.
A lélek zengő dallama csendül fel,
hat lyukon át fújt lágy leheletével.

Ajkával érinti a furulyát egy lány,
csókjával játssza a lelke víg dallamát.
hat kicsi lukján ujja, mint a motolla
szól, csengve csendet int a hallgatókra.

Mikor csókot ad újra a furulyának,
és hangot ad a szerelem dalának,
egy könnycsepp gyöngy a szeme sarkában,
a szép dalt, érzést mossa még tisztábbra.

A múló élet dala csendül, -Itt vagyok!
Pedig csak furulya szól, és te hallgatod,
ha néma lesz a hangszer, elfogy lehelet,
szél fúj egy dalt, mely eltűnt a házak felett.

2011. október 5.