1980

Egy boltíves ablak, ajtó, avítt falak,
csőszerű rozsdás öntöttvaskályha,
benne tűz emészti a pillanatokat.
sarokban ágy rossz pokróccal,
az egyetlen min ülhetünk e plafon alatt.
A művész fél szemével gitárt hangol
óvatosan, mintha csak lánnyal matatna.
Festővásznak ingből az ablaknál száradnak,
a holnap fest rá majd színes árnyakat.
Megszólal a dal, Tinódi hangulat,
mint időutazók repülünk pár száz évet,
de a homály jeges pofonja visszarepít.
Ma már nem elemzünk Lautreimont-t
Elköszönök mielőtt a petróleum elfogy.

2012 február 21.

Rotterdamban

A függöny mint lián kúszik felfelé az ablakon,
kint járókelők gurulnak el, és a megállóban
egy cövekverő dolgozik a várakozókon.
Az ablak lelóg egészen a padlóig,
de a nap kiégette egy hosszú csíkon.
A kanapé mint hátán fekvő oroszlán,
benne ülök, jóllakott hát nem morog.
A járókelők szeme koppan az ablakon.
nem kíváncsiak, ez a megszokott.
Rotterdamban házon át mint egy távcsövön
nézik a tájat, s mélyet szívnak a sós illatból.

2012 február 21.

Bőrbakancsom

Bőrbakancsom emlékeibe szárad az ajtó mellett,
mikor a tél utolsó leheletét még tapintani lehet.
Már kiszolgálta a havat, sarat és nagy hideget.
Amíg talpán vaskos fekete föld még mocorog,
addig bőrén már alszanak a  sár-karcolatok.
Ismeri a falut, boltost, péket és egyéb lábbeliket,
a csizmákra felnéz, s ha csinos csettint nyelvével egyet,
flörtöl, kacsintgat, de lenézi a vásznat, műanyagot.
s ki nem tetszik, arra talpa redőiből sarat passzíroz.
éjjel álmodik, perzsa szőnyegen jár s bőre ragyog.
Most hogy ránézek, könyörgőn csak kefe után kiált,
hát ráncaiból kikefélek néhány kilométer járást.

2012 február 21.

Hetedik szülinapodra(Martin)

(Martinkámnak)

Mikor rám veted pillantásodat, ne félj
nem veszem el virág varázsodat, mondj ellen,
s én iszom szavaidat, örökkön enyém
a féltő gondolat, mely kísér utadon, remény
tündérként csodálhatod dúdolt dalomat.
Mikor szórod rám helyes hangodat, mesélsz
s csodálom örök kis kedved, mely enyém
örökre, akkor is ha már nem vagyok hús-vér,
benned örökké élni fogok, azért is, akkor is
ha nem tudod, vigyázzad kedves visszhangomat,
mely benned szól, s kergeti ördög voltodat.
Mikor alakomba bújsz, idővel megérted majd,
ha hozzád is simul egy ilyen kis vidám vacak.
Vigyázz majd rá, és halld vissza a hangomat.

2012 február 26.

Egy nagy hegy vagyok

Csak egy nagy hegy vagyok, kit emelt a sors,
alakom a parancs, néha hűvös s néha csillogó,
dicső fent lenni csúcsomon, a lélek dicsősége,
s amíg körbeér a szemed, tágulnak a repedések.
Szellemek koptatják útjaimat, öltöztetnek növények,
a tél fehér palástot ad, melyet kigombolok, ha jön a tavasz.
bensőmben a kövek, mind fényt követelve reped,
s helyezkedik, ha mégis kifordul, völgybe veszik.
Fürge forrásnak adok helyet, fiatal még és szemtelen,
nagyra törő, álmában hódít folyót, tavat, tengert.
Délről a nap támad, északról a fagy repeszt,
talál rajtam minden mag helyet, bokrok és fák
hajat, szakállat festenek rám, csak fejem búbja kopasz,
hol boldogan fennsíkomon, báránykáimat oktathatom.

2012 február 21.

Gyűrött angyalok

Gyűrött angyalok, értéktelen glóriák,
megretten elméd, folyton utolér munkád,
fekhelyed nem csak deszka és szalma,
prűd poloska mintha nem is akarna.

A füledben szól jövő, a csengőhangod,
letöltheti bárki, ha tetszik s feldob.
Sok technika az embereknek lotyó,
tán nem hiányzik hitéből ez a folyó?

Eladod lelked, fekete koromba rejted
zsibbadó állkapcsaidból kivett csippet,
jeleid űrbe vezetnek, hol nincsen lélegzet,
ki lehetsz, jelened csak eltévedt üzenet?


Száguldó sávszélességű autópályák,
vezetnek a múltba, de azt is lezárják,
s szolgaként teszed emlékeid hitedbe,
mielőtt javított jövőd csődbe hitegetne.



 2012 február 20.

Henyélő varjak kora

Hófoltos határ, henyélő varjak kora,
fekete rögök sötét madarak kárognak,
sötét rög, fekete munka, alamizsna,
nem a gazda szemétől nő a búzacsíra

Fém-zárolt mag az éhező, fázó paraszt,
ki föld nélkül, csak sikértelen búzamag,
kibújik a szár, hiszen tudja a dolgát,
harmatkönnyeivel siratja az elmúlást.

Mint mintás perzsa szőnyeg a tavasz
csíkos tájat színez, nap-itta határtalan
szíjat hasít a fekete fáradt határra,
nyárra aranyló karátja lesz a szőke haja.

De most még éhesen koldulnak a varjak,
tolluk a halotti rögös tájba olvad,
a csonthéjas rög fukar, és feltörhetetlen
csőrüknek, mely nekik élő étket rejtenek.

2012 február 20.

Csak előleg vagy

Csak előleg vagy, kezdd el még ma magad,
nem az ujjaidtól indul a gondolat,
magadnak te vagy a legmagasabb.

Érzed már a zsibongást tar fejeden?
a hajszálaid nőnek, közben csevegnek,
sorban állva néha összevesznek.

A föld alattad a börtön, s befogad,
minden tettedre ez lesz a jutalmad,
ne várj, tedd hasznossá még ma magad.

2012 február 18.

Nem viheted emléked

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.


 2012 február 19.

Nem viheted emléked

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.

A némaságom kiáltom

A némaságom kiáltom ki a világnak,
reteszeim némán zárlatosra váltanak,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépéseim szaggatott lábnyomait viszem,
kezembe göngyölve, s papír az ékszerem.
Zöldre tapostad az utat, de nem találom,
fulladok, fekete tintával inhalálok.

Az illatod vezet kúthoz, arany folyam,
titkod nem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hideg vagy, vagy üveg gátol?
ne keress, jégalkohol szünteti butaságod.

Forrongó rögökkel küzdök gólyalábon,
ne siess, olvadok s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.

2012 február 18.

Költészetnapra

Hazádat nem viszi 

előbbre a szavad,
sem ünnepi rézszínű 

ó-turul madarak,

Száradó kenyered 

sár-puhára rágjad,
mint friss tetemet, 

mit kutyák cincálnak.

zenéd hiába lant,

hazug nemzetféltő 

ál-költészetekkel,

csak jó zsebet töltő.

Mi volt végzetünk, 

az lesz mit kaphatsz,
kultúrád jobb részeit

ős-törzsektől kaptad,

neveid, szavaid mit 

ősinek hihetsz te,
csak a múlt-igái 

által létezhetnek.

Tanulj más népektől, 

tisztelj és tisztáznak,
hisz kik lenéznek mást,

lenézhető bátrak.

Csak a szív motor

hajtja nemzetet,
nem szép a szó, 

ha másságát lenézed,

tanulj, mert mások 

vége, téged elér.
Magad okold itt, 

másért nem magadér'.

2012 február 18.

Először csak az álmaink

Először csak az álmaink rémesebbek,
az ébredés után vajúdó való-végletnél,
majd fel sem ébredünk a mondat szellemén
vágtatunk a gőgös gazdasági gépezettel.

Járó motorban rohanunk dugattyúként
esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,
és örömünk is csak a gyász előképe,
szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrészek.

Tagjaink apró darabokra hullnak szét,
mikor óránk is lejár kopra, s elavul a gép,
büszke nép, sivatag mi egykor dús zöld rét,
anyagunk méreg, s marad örök ős-szennyeződés.

 2012 február 18.

Bűbájos hagyomány

Ölünkbe hulló hagyomány, tél temető
farsangi szalmabáb és egyéb babonák,
hidegbe fásult helyi lélekmelegítő,
ütős illatok embert keltenek s katonát.

Tavaszunkra pottyanó léleknyugtató báj,
világít lüktet fejünkbe, s utazik tovább,
eddig haragos hideg markolta nyakunkat,
és fulladtunk éghető kokszunk gázába,
gerincfejő görnyedés várt kályhák torkába.

Pattanó rügyekről álmodtunk didergőn,
és szemeinkből kiforrt a keserű könny,
veríték, fehér fagyott szúró szemöldök,
tavaszhozó bálvarázslat a megmentőnk,
Kacaj tör fel, mint tél után is zöld erő.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,
mint borász a boroshordót a kénkővel,
A Tél nem takarodik csak pihen éppen,
erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

2012 február 18.

A hét

A csendből nőtt ki a hétfő,
délig egy pisszenés se jő,
délutánra sem hallatszik
szívdobbanás, most lélegzik.

Egy dobbanásából lett kedd,
nem szólt senki se... Elhiszed?
estére hírek, s egy lépés,
álom ébreszt, mire félt éj.

Szerda, éjjel született,
míg aludtál beügetett,
kedves hangja hozott neked
vidám meglepetéseket.

Csütörtök jobb, de ne gondold,
kakas szemétdombon rikolt,
nagyot kiáltott egy inas,
pata verte fel a nyarat.

Pénteken már korán reggel,
hangos zene ébreszthet fel,
kofák kínálják a reggelt,
pletykával adnak el tejfelt.

Szombatra a báj illata,
akad fel a fül-cimpádra,
legény táncba visz estére,
kurjong csókodért cserébe.

Vasárnap zúgnak harangok,
füledbe folynak a sóhajok,
már az imát meg sem hallod,
hétfőre magad átálmodod.

2012 február 15.

Temetnénk a telet

Korbács pattogás, a szelek ünnepelnek
kétes győzelmet enyhe gondolatok felett,
az enyhülés már mutatja didergő lelkét.

Süvítő szelek, a hideg haldoklása
agonizál a meleget kérő szíveken,
temetnénk a telet, ez hóhérának álma.

Még hópelyhek rajzolnak szürke csillagot,
de már bennük mosakszik a remény,
hogy eljön csókjaiddal remélt  tavaszod.

Temetnénk a telet, de még sebhelyeid
őrzik a kegyetlen diktátor nyomait,
de begyógyulnak azok rügyfakadásig.

2012 február 15.

A semmiben rejlik

Semmiben rejlik az erő, mint kenyérben
is jóízű a semmi köré gyűlt zamat.
A semmi a minta a csipkén, ettől szép
s előkelő estélyi ruhán, mely tapad
táncos izzadón a leány nyaka köré.

A semmin át tör a fény, mint jótétemény
a bőrt barnító, majd élve égető szín,
a semmiből tör a rossz is, mégis agyunk
lágyát kutatva, betűket sem találunk,
a szó a semmi szájüregéből távozik,
s láthatatlan levegőt formálva változik.

Semmiben áll a jövőnk jele, mint angyal
mozdulatlan szép szárnyain a lebegés,
s szentek fején a glória, a csodákat
tévők, kiérdemlőn semmi tartja fején.
Jövőnk semmiből hoz békét vagy csatákat.


2012 február 14.

Életem s vágyaim

A világ összedőlni látszik bennem,
s te csak helyeselsz türelmetlen,
míg vajúdom az arany daganatot,
magamban már virágtalan vagyok.

Az idő ellenem, s én csak hallom,
amint aláhullik minden óra s perc,
hangos robajjal a súlya jelez,
közben kínnal magányomba süppedek.

A betűk és szavak csak tervek,
keresztemként cipelem e fegyvert,
a jegyzetfüzet homályos lapjain,
csak a margón az életem s vágyaim.

2012 február 14.

Bálint napra

Hódíts mint természet ereje,
ölelj mint vadak vad ösztöne,
szeress mint szüzek heves hite,
csókolj mint tavasz lehelete,
friss légy mint pipitér esőben,
boldog mint csecsszopó csecsen,
örülj mint csicsergő cinke a magnak,
fordulj felém mint virág a napnak.
Ne gondold, ne kérd, ismerj magadra.
Hagyd magad most, egy pőre pillanatra.

2012 február 14.

AZ ÉN IMÁM

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Már én szó-virulást lelkedbe viszem,
Még adjak neked ez maga életem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Ha én segítek tied lesz a lelkem,
Tanítom önmagam és feszül keresztem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

2012 február 10.

Egy rozsdás szög

Hamuban egy rozsdás meleg szög,
jobb napokat látott s őrzött.
Kovács üllőről leesett,
délceg volt fényes, egyenes,
kalapács súly sem törte meg.

Boldogan várta. viszi a sors,
tán széket tart, vagy grádicsot,
díszes diplomáról álmodott,
s feje kilincstakarón ragyogott,
csak alátéttel váltott csókot.

Társak fogytak, vitte sors őket,
volt ki görbült s pattant a földbe,
szarka vitte fel magas zöldbe.
Volt ki díszes fejet kapott,
ő azóta szolgál fiókot.

Mikor aztán kézbe vették,
vele a gerendát jelölték,
szorongatva húzták kezek,
mikor végül már nem kellett,
szép deszkában kapott helyet.

Szomorú lett hasznos sorsa,
ház romba dőlt, vágyak sora,
tűzifa tűzre ment deszkával,
vén lett s görbe, sok rozsdával
orvosa lesz, kohó kályha.

2012 február 17.

Járda szélén

Járda szélén, az utcán hókupacok állnak,
elfedi még alvó magvak csodálatos vágyait,
élnek ők hó alatt is, nekik álom takaró
várják mikor jő a meleg, leveleket bontó.

járda szélén az úton hókupac már olvad,
vízzel teli árkokban gyermek köve csobban,
olvadó takaró, a növény zöldje kivillan,
újra itt a tavasz, a szél jege nem kínoz.

Járda szélén, az utcán hókupac elolvadt,
nem fűt a szegény ember, nem fogy a sok tűzifa,
előjön a dunyhából, marad étel asztalon,
újabb tele vészes kor ez, és újra gyűjt a fára.

2012 február 9.

Egyke gond

Lépdel a szívünk mezítlábas lába,
a szikrázó parázstól hevülő tájba,
nyújtja feléd s félig féltve szemléli,
elmúlt remények vetni való magvait.

Elviszi hozzád, hogy esélyt adjon itt,
jó szerepében, boldog a nyári világ is,
reszketi kezét hát mily erősen tartja,
érzed hogy az ujjain érc melegét szórja.

Indul el a csírád, határod is kivirulhat.
De még fájdalom is sebeid nyalogatja.
Jön majd tavasz érted, szava jól megsirat,

Elhagy bele kedved, s vele megy gyásztávirat,
hős-kor sora ellent, ő vele minden mi halott,
élet neve lesz ő, és ára lesz az egyke gond.

2012 február 8.

Miért venném fel

Miért venném fel a bánat kopott köpönyegét,
mikor magamnak koptathatom humorom földjét.
az ócskástól vett vicceken nevettek már ezren,
neked átadnám, de csak jót derülsz mert esetlen,
és rossz előadó vagyok, jót derülünk ezen.

Nem születtem szerény színésznek, s nekem nem áll jól,
a maszkás ruha, talán az átalakulástól
félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok,
piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog,
gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog.
2012 február 7.

Mosoly álarc

Ívelt életutat karcol húsomba a jelen,
s bár ez fáj, panaszom mégsem jelez
feléd, fájdalmas felkiáltó üzenetet.
A mosoly álarc, mögötte a fájdalom
vajúdik, vörhenyes fújtató fejhangon.

Remény, mint sánta telivér a futamon,
már nem hiszel a jóban, ha nincs fájdalom,
Csontjaimon ülök, gond-légy az orromon,
rongyosan is szép öltönyökről álmodom.
Kenyerem a segítség mit még adhatok,
s köszönet fizetséggel jól is lakhatok.

2012 február 6.

Fénnyel szemben

Fehér bársony bőrbe bújt a táj lelke,
tél hidegére, a meleget váltotta fel,
hogy ezt tette, a többség szavazta,
uralma egy évszakra szól, nem érti,
miért ne tehetné fagyba a tavaszt is,

S tavaszi korba jégvirágot álmodik,
Csíráknak bölcsőül jégpáncélt adna ki,
miért ne, ha szeretné fagyot a nyárba?
étekül életnek a hókásás lakoma,
Új büszke tél a tavasz szót is betiltja,

csírázás nem jog, az kegy - a tél mondja,
már az örökzöld csemeték is csak morognak,
hisz alig nőnek mennek tűzrevalónak,
Fák is sírnak az évgyűrűk is megtiltva,
nincs ősz, nyár se tavasz, hát haldokolnak.

A tél mindenkinek új fagy-törvényt adott,
fagyhalál járt itt míg az uralma tartott,
A tél-törvényeit egy nem tartja be, a Nap,
ragyog ő ott fent, s melegét ontja tavaszon,
semmit ér a törvény, semmit érő hatalom.

2012 február 11.

Részeredmény maradsz

Mikor korunk már nyugat felé fordul,
a varázs sem csoda a lélek csak koldul,
sok édes száj a szeretetről neked csacsog,
életkedv magasan repül, s úgy ragyogsz.

Mikor egy felkelő nap hozza halálod,
a varázslat nem bűnös, ha megtalálod,
ékszer lesz majd korod arany foglalatában
a remény, hogy eddig nem éltél hiába.

Zönge apró lélekrabló manókkal zenélsz,
simulsz a semmi érdes érett hasznához,
ballagsz, életed emlékképeiben remélsz,
ragadsz a jóban, kiesik minden mi bántott.

Forog az ősnemzés varázsa szívedben,
már nem is kívánsz, kímélsz szűz színekben
szeretni mert tudod a szürke is érték,
büszkén lépsz a fény folyójába, nem kérdés.

Számadásod pluszod, mínuszod elkészülhet,
de egyenleged nem lehet sosem készen,
mert életed részeredmény marad örökre,
születtél, szerettél, éltél a végtelenbe.


2012 február 5.

Csúszós járda

Hullámzón bosszankodnak lábujjaid,
a vas-szorítású bakancs mélyén,
síkos gondolat-járdán nem az övék
az irányítás, mely a bőrtalpak
fogsága, mely priccse neki pőrén.

Élő húsba eredő eszmélésre hív,
s maroknyi csapata csak kicsit szelíd.
amíg övé a futó felelősség,
elszabadul amint nem tehet semmit,
lázadón dörzsöl és a lábikrát perli.

Fogsága csak időlegesen zárt,
eszméletét vesztve, növeszt gombát,
fertőz, mocskol, viszketőn ágál,
kéznek parancsol ki mossa piszkát,
de e kéz tört ma a csúszós járdán.

2012 Február 13.

Farsangi ítéletidő

Az ég csatornáin lelkek holt hava hull,
sűrűn mint a pokol halál hangszerén a húr,
boldogságokat kihagyó teremtmények
testeinek, hulló ikonjának méhlepénye.

Minden fehér, a menyegző színe takarja
mit ember alkotott, és szemednek világa,
a lelkek vizének csillagos boltozata.
Meg nem született gyermekeink felsírása.

Farsangos időkben káromló jégkása,
fagy küld koronát a halál homlokára,
s fonja fehér köpönyegét körbe a tájra,
gyermekeik apák, anyák aggodalmára.

Eltört a fagyos éj tükre, szárad a nyájra,
a hó mintha pólyába kötözné a tájat,
a rügyek haldoklón adják át nedveiket,
mint halott csecsemőt, a bába szüleinek.

2012 február 3.

Táncvizsga

Farsangi hangulatra várja a lelkek
szeretetre éhes pitvarának zugát.
Virgonc lelkek ropják ma táncukat,
a falusi táncvizsga van az ifjaknak.
Téli álmukból ébredő asszonyok,
kik csak a templomot járták eddig,
az alkalomra vártak, mint e puccos est.
Mosolyukat mintha tartogatták volna,
hogy a tavalyinál mélyebb rút ráncaikat,
mutassák a táncoló tisztelt ifjú lábaknak.
Az urak kevesebben kalapban, talán
a pucér-képes ulti-kártya jobb program,
hol némelyik oldalborda vérmesebb,
vagy több már az özvegy, az is lehet.

2012 február 24.

Nem akarok emlékezni

Nem akarok emlékezni,
hogyan veszítettelek el,
távoli énemmel vitázok,
magamat sem értem meg.
Áttűnő homálytól félek,
vigyázó imákon élek.
Végtelen hű horizonton,
Te, Te, s Te tőled fuldoklom.
Nem csak fotógráf nézeted,
volt meg, tűnt el, és vége lett.
Magam tépek papírképet,
feletted s közted miértek.
Már nem múlhat el nélküled,
e csontporló vétkes üzlet.

2012 február 19.

Tavaszváróm

Kockás papírra írom a neved tavasz,
a tél fogságából végre kiszabadítalak,
hiába börtönöd és egyben szülőd a tél,
nem leszel morcos, csak vidám s ledér.

2012 február 15.

Csendhez szólok

Függő gondolatok szava száll égbe,
áttörnek szmogon, valótlan légtérbe,
szócséplésből nem lesz se mag, se kéve.
Gondolat, mind messzi rokon édese.

Éles ércként törik a csend folyton.
léted csak terv, nem létezik papíron,
bocsánatok előznek meg, míg bírod.
Egy kör, egy rajz, rongyos ősdonorod,

kockásan vagy kereken, ki eszi meg?
forró lelkek üstjei sorra hűlnek.
Ha mind részeg, egy józant ki érthet?

Amíg keresed a kulcsod kincsedhez,
figyelmed, mint ecset hull szerte szűrve,
szó szárnyalása utolsó csendedhez.


2012 január 31.

Még várunk

Már szüleink túl lépték azt az időt,
amelyet kitűztek a boldogulásra,
de ki emlékszik erre.
Most meg elfelejtettünk kitűzni időt,
hát sose jön el.
Tűzzük ki azt az időt amikor eldöntjük
mikor kell jönnie az időnek, hogy boldoguljunk.
Még várunk.
Talán jó lesz, már alakul.
Még halasztunk.
Csak rosszabb lett.
Alakul.
Temetés.

2012 február 21.

Rianások sikolya

Remény taván talán enged a jég,
aggodalom fagyasztotta be rég,
most rianások sikolya közt élek.
Vajon visszafagynak a repedések?

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,
helyek szűz szelleme üldöz futó földön,
szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,
madáreső szakad e világunk felén.

Hasztalan szeletel a kezem szelet,
nem ismeri a nemet és csak nevet,
Pici magányom csak veled termetes,
inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Jeleink jönnek, nyűggel nevetgélnek,
Társunk tömeges közöny, szőre szaglik,
mélyhűtött dicséret, tehetség hajlik,
rég koszos kút vize vagyunk e légnek.

2012 január 31.