Szétesik minden

Puzzle vágó henger indult ellenem,
És apró íves darabokra szeli életem.
A metszések szorosan, jól összetartanak,
De hopp, csak egy óvatlan mozdulat
Minden széthullik darabokra, mi volt
Ki tudja hogyan illeszkedik és mikor.
Hatalmas íves metsző éles kések,
Szabdalták fel mindig a szívemet.
Minden ismétlődik, megint folytonság
Mi volt sosem lesz egész most-már.
A jövőm lerakom sorba, nincs hiba
De a múltam szétesik, mintha a kútba.
Rögtön fagyasztom, emlékeim mi kedves
Elfeledem mi bánt, és nem annyira érdekes.
De már a felejtés sem minden a régi,
A kor az eszméletet savként felemészti.
Nem jő vissza soha, mi szép volt és jó
De hangosan visszhangzik a gond folyó.
Gondolataimon a folytonosság örökké
De talán sosem rakom ki e szétesett puzzle-ét.

A nők ereje

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Elviselnek temérdek terheket fáradhatatlan
De öröm, szeretet, boldogság megmaradnak.
Mosolyognak és vidámak ha sikoltanának,
És dalra fakadnak mikor sírni tudnának.

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Panaszkodnak mikor boldogok,
és nevetnek mikor idegesek olykor
Harcolnak mikor hisznek az igazságban,
Felemelik hangjukat mikor valami igazságtalan

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Nem szeretik adni a nem válaszokat,
és őszintén hisznek egy jó megoldásban.
Boldogság tükrözik mindig szavukban,
Ha születés, esküvő van otthonukban

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Szívszorítóan sír ha meghal egy barátja
és mélyen gyászol ha halál van a családban.
Tudják egy csók, ölelés is gyógyíthat
Sebzett szívről tudják hogyan gyógyulhat

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Nők mindegy milyen színben, formában
Egyre jár szívük, mindegy milyen országban.
Szívük nem változik míg a világ tart
Örömet, reményt boldogságot áradnak.

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Ők tartják össze a lelket egy családban,
S a világot is az erkölcsi tisztaságban.
Nem kívánnak többet, alapdolgokat
Amíg maguk a világot adják másoknak

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Mégis ők azok kik lebecsülik magukat,
És értékükkel soha nincsenek tisztában.

Szenvedés igazsága

Álmában vad szerető volt a fiú s lány,
De kellett választani a várkapitányt.
Nem fáj semmi úgy mint az igazság.

Fekete lovag a kezét kapta meg,
Sorsa volt ez talán kereste is ezt.
De fagyott virág nyugodott szívében,

A gondolat nem nyugodott sosem,
Lemondott a szívéről ezt elkövette.
Kihez kellett és ismert hát hozzáment.

Az ifjú szerelem haldokolt, elmúlt,
Halálos tusájában csak visszanyúlt
A szerelem fegyveréhez és újra szúrt.

Szavai biztatón, bánatosan sírva szóltak,
Szeretlek kedvesem, csak neked voltam
Ez a szenvedés igazsága, s nem marad nyoma.

Föld és tűz gyermekei

Föld és tűz gyermeke lett két egyedi víz,
A föld takarja a tüzet, de az néha pusztít
A föld némán szeret, érzéseit takarja,
Nehezen viseli ezt a tűz, de ő is akarja.
A két víz elfolyatja a felszínt a földet,
s együtt felfedezik a felhőtlen örömet.
Az érzések felszinre törnek végre,
ez tény s ilyen is lehetett volna az élet.

Ez a vers?

Gondolat forgácsoló lettem én,
Amit írok csak zagyva tétemény
Nem akarom, nem is tudom jól
Csak öntöm ki magamból a szót.
Néma vagyok, a tömeg ricsajában.
Néha kiáltok a szó halálában.
Mikor hallgatok az is én vagyok,
Küzdök igével, mint a néma papok.
Hallgasd a szótlanságomat legott,
Nem beszélek se sót se magot.
Ha nem érted, akkor jót tettem,
Füledbe bogarat nem ültettem.
Csak az szórjon rám magasztalót,
Ki őszinte és ismeri a valót.
Kritikusom az legyen mostan,
Kit én magam választottam.
Forduljon fel minden rímem,
Csak szavak csengjenek édesen.

2011 július 16.

Boldogság

Boldogság én vagyok, a válaszom ez.

Belül mégis valami van, nagy és üres.

A hiány tölt ki bennem egy kicsi részt,

Helye annak, mi sosem lehet az enyém.

Nem várom vissza s tudom,

Csak buta, emlék s bántalom.

Ki nagyon szeret azt értékelem,

Viszonzom is, aki van nekem.

Sérülten bolyongok csak kint,

Nincsen oly orvos, ki tud, segít.

Már régen nincs rá gyógyszer,

Már régen nincs rá módszer.

Én választottam sorsom, tudom,

Igazságom, nyílt seb a fájdalom.

Mi a boldogság? és mi nem az,

Tán mi mindennap mosolyogtat?

Őszinteség kell, vagy szeretet?

Kötelező recept nem is létezhet.

A boldogság az mi nem fáj,

Léte fiktív, de sosem muszáj.

2011 július 16.

Három tornyos falu

Három torony áll Bárándnak bátor főterén,
A fő út hangos alattuk, még sem elég élénk.
Kettő torony a régmúlt vallások emléke,
Az újkori egy gömb, csővel és drótkötéllel.
Tornyok felett járnak elmúlt ősök, lelkek,
Csak csodálkoznak, és semmit sem értenek.
Hol a régi élet, ahol vígság volt temérdek.

Hol a sok munka és a dolgot törő kezek,
nincs dolog és csak muszáj hozza az értéket.
Hangos kamionok döngölnek földbe gerlét,
Egyedül maradt párja, gyásznak viszi hírét.
Savanyú a kocsma kicsit zajos az íze,
hétvégéje csendes kártyapartikról híres.
emberek, földik mesélnek, beszédjük ízes.

Nincs nagy vigadás, egy sör mellett csak ülnek.
Estére már az iskola épülete sem hangos,
Sötétben siratják falaik, a sok volt nebulót.
A nap leszáll a tornyok sötétben őrt állnak,
Nem alszanak, álmunkra s ránk vigyáznak.
Míg telik az éj, csak öregednek a falak,
Reggelre leesik megint pár hűtlen vakolat.

2011 Július 15.

2011 január

Huszonnégy

Huszonnégy óránk van tudja ezt mindenki,
ahol a másodperceket fényévekben mérik.
Ezzel a léptékkel egy élet szinte semmi,
Születés vagy halál, nem zavar az itt senkit,
Hisszük mienk a világ, pedig cseppet sem.
Lassított felvétel száguldásunk a végzetbe,
Ember csak magában születik és hal meg.
Magányunk csak a társaságban nő meg
Teljes érték sosem lesz ember földön, égen
Találmány, technika csak körmünkre éghet.
Eljön az idő mikor nyugovóra térünk,
Nem lesz ébredés, akármennyit érünk.
Testünk pora elszáll, keresi új helyét,
Gondolatok pora, vetőmagot cserél.

Ákos

Mesteri szó használó, igazi kópé
Ő az új nemzedék nem zavarja semmi
Szeret élni, nem tapasztalt csak jót még,
Édes szájában a citrom ivólé, ha iszik.
Csendben beszélget barátkozik, ha játszik,
A manókkal el van, mindnek van neve itt.
Édes szája néha nedvesen csücsörít,
Csókos legény ő ezt a lányok szeretik,
Mindig mindent tud és bizony az úgy is van,
Ő csak Ő a főnök e kicsi otthonban.
Büszke nevére, s csak apa akar lenni,
Fennen mondja kinek mit kellene tenni.
Édes kis bőre oly lágy, szép és selymes,
Ártatlan tejfog illat, csak árad belőle.

Tudok haragudni

Én igenis tudok haragudni,
Méreggel bőszen rátok fújtatni
Kihoznak sodromból húha-hajaj
nehéz s annak sikerül, aki akar.
Nem vagyok veszélyes fura fegyver,
hacsak a szó nem ölhet esztelen embert.
Mondom amit tudni kell, nem szégyellem
ezt azért sosem tettem még régebben
Egykor a haragomat szemmel küldtem,
Szívem zártam, mindig mindent tűrtem.
Már nem tartom búval bőszen magamban,
Tisztázni könnyebb azon pillanatban.

2011 július 13.

Spirituális korban

Spirituális korban az ember mindent kimond,
Minden gondolat szépen cseng és nem kong
Már nem mások számítanak, csak a léte
Valahogyan lesz - nem hatja át a véleménye
Érzésből cselekszik és mégis az a helyes,
Fiatalon még nem ez volt a természetes.
Bármiről kérdezed, mondandója életre kel
Sugallja kicsit a bűnt és dorgál is ha kell.
Ebben a korban már nem képvisel értéket,
Nem csapható be, és ez nem érdemel érdemet.
A pánik és a kapuzárás, az csak a látszat,
valójában többet tud mint amennyit láttat.

Nyári vihar

Varázslatos napok melegítik fel kedvünket,
Néha kicsit sok, néha pedig túl meleg.
Dongók hangján jön a hűsítő jég,
Fák karjába karol, durván a szél.
Keresztbe tesz pár percet, órát
Majd villámgyorsan vonul tovább.
A pusztítása szemre nem való,
Haldoklik a táj, mint az apadó folyó.
Csend előtte, csend mögötte,
Rossz vendég volt csak közbe.
Mint a kisebbik testvér, úgy ordít
Kinek minden megengedett mindig.
Nagy hanggal, bő szájjal, hévvel,
Csak kacag sok-sok szenvedéllyel.
Haldokló táj, borúsan büszkén ágál,
Majd leveti romjait, gyorsan helytáll.
Letört ágak, levelek romban hevernek,
Mit sem észlel, a bő büszke természet,
Nem sír, nem kéreget, csak növekszik,
Mit kapott, abból is dúsan táplálkozik

Miért is?

Szórványban szeretett engem kedvesem,

Nem szólok, ő az ki nekem volt a szerelem.

Felnézek rá, de nem néz szemembe,

Mikor ő néz engem, félve nézek félre.

Lelkünk néz szembe csak,

De az nagy vihart jósolgat

Szavakkal bocsájtunk meg,

Lelkünk nem érti testünket.

A vidámság elszáll, se szó se száj,

Vajon szerettük mi egymást?

Karunk erőtlen, csók a szóban ritkán,

Írásban megy minden simán?

A kétség madara száll szívünk sarkán,

Talán sosem szeretett, az idő tovább száll.

Bevackolt szerelem, nekem csak ez maradt,

Nem találja egymást hiába nő, mint egy daganat.

A múlt csak rombol, zúz, tönkretesz mindent,

Felejteni nehéz, vakságunk pedig megpihent.

Nyitott könyv

Nyitott könyvet tartok a kitárt kezemben,
Már régen tartom neked, hogy olvass bele,
A könyvet lapozom, már elfogyott a fele.
Elkoptak a lapjai, s nem érted mi a lényeg,
Nem olvasol csak nézed a sok-sok emléket.
A kezem és a szívem lassan el is fárad,
Boldogság helyett, az ellen indoka árad.
Meggyőzöd magad mi nem jó az a lényeg,
Közben kicsire, összemegy a lelked, s lényed.
Magyarázat mindig van, csak szeretni ne kelljen,
Tönkre teszed életed és mások törve kelnek,
Soha nem hiszed el szeretni csak egyet lehet.
A nap felé repülsz, mikor elolvad a szárnyad,
Boldogságot érzed pedig csak a bánat.
Mikor elméd tisztán jár megérted a múltat,

De nem tudod ez a múlt, amit ma el is szúrhatsz.
Nyitott könyvet tartok régen a kezemben,
Te eddig még csak a címét érted meg,
A tartalom, csak elveszik te benned s belőled.
Soha nem lehetsz boldog, hidd el ezt sajnálom tőled.

Fáradt kezemmel tartom ezt a nehéz könyvet,
Soha nem teszem le, hátha egyszer megérted.
Bölcs lehetsz, de okos nem, mint ahogy én sem,
Nem érthetjük meg, ha mellébeszélünk mindenben.
Ez az életünk és mégis mást várunk tőle itt,
Hibáink lesznek, őrizzük, boldogtalanságunk őreit.
Fejezetek nem múlnak könnycseppek nélkül,
Aztán pedig hazudunk, jól megvagyunk remekül.
Kiragadott szavak, bizonygatják kétes igazunk,
De állj meg, egymásnak még meddig lódítunk?
Kifordítva hordjuk a lelkünket szemtől-szembe,
Görcsösen eresztjük el végestelen-végtelenbe,
Lehajtjuk fejünket, csak ne fájjon a másiknak,
Ez szab gátat minden földi boldogságnak.
Hát már sosem nézünk szembe a valósággal?
Hát már nem számít, csak múljon idő százzal?
Boldog ének búba csap át a nagy könyvben,
Meddig hisszük ez így jó, és mindenben fölment.
Boldogság alliterációja hol van a szívben?
Bátorság, Bizalom, béke, elmennek nagy ívben.
Talán oly régi a fájdalom, hogy már ez a létünk?
Tán Szerelemnek múlni kellene, csak akkor lépünk?

Kopasz száraz körtefa évekig kertben áll némán,
Majd egy tavaszon kivirul, s kidönti nyári villám.
Boldogan halt meg, hiszen volt egy izgalmas, jó éve,
Mert nem az volt a sorsa, hogy vágja gazda fejszéje.

Kezemhez nőtt a könyv és már nincs is ki olvasson,
Tartom, lapozom, és kopnak az évek a lapokon.
Halvány betűit helyetted, halkan szótagolom,
A szerelem még él, csak külön-külön vonalon.
Mikor végre átszálltunk a másikunk szekerére,
Talán nem szerelem, csak leültünk egymás helyére.

2011 július 12.

Egy csak egy

Százmillió mondat ér, egyetlenegy hallgatást,

Százmillió percet ér, egyetlenegy pillantás

Százezer éven át, hiába várjuk a csodát,

Százezer fájdalom, sem érzi el a korát,

Ezerszer is mondod el, nem érti meg soha,

Ezerszer érinted sem éri el szívét szava,

Százszor ismétled, nem is ad rá több esélyt,

Százszor ha csókoltad, el feledheted a mesét,

Tízesével fogynak évek, nincs más csak feledés,

Tízesével számolod, mennyi volt a tévedés.

Egyről beszélhetsz, nem találsz vissza oda,

Egy csak egy az érzelem, az nem változik soha.

Csendben elmúlik

Félelem az egyedülléttől, még nem szerelem.
A szerelem nem az örök vesztes csata mezeje.
Magadnak hazudhatsz, úgy mint régen, mindig
A szíved nem forrhat össze, ha valami hiányzik
Csendben elmúlik, akkor is ha nem úgy látszik.
Test talán kívánja, de a természet becsaphat
Én csak maradok az örök szerelmes kamasz.
Hiába beszélsz, nekem ez a boldogság maradt

Odúmba beengedem néha a gondolatot,
De végül ezzel úgyis egyedül maradok.
Ez van megírva, a nemzedéked hozza magával
Szenvedés helyett jobb lett volna egy kicsi alázat.
Az igazi szerelem nem vonzza az akadályokat,
Nem akartál, tudtál igazán szeretni, folyamatosan
Megijesztett a kötődés, a megnyílás mint gondolat,
Tudat alatt ez volt a célod és ezt megvalósítottad.

A lélek nyelve

Pixel csatát vívnak pici pontok
pótszemeken visszaverő foltok,
Estébe hajlón vakít a hőségben
a képszerkesztő, gyilkol pixeleket.
Körvonal rajza és a háttér üres,
Gyönyör a szemnek, kín rendes rajznak
Elkészülve nem maradhat ugyanaz
Egy kis csalás, kész van és itt a jövő
Voltál vagy sem, az eredmény kitörő
Szépet hazudjunk bele, csak ez a cél
Nemes ok kell a szemünknek befelé
Eljutunk egyszer talán oda vagy sem,
A kitűzött vég, valóság lesz egyszer,
Amit akarunk, élhetünk benne, de
mit ér a boldogság, ha van keserve.
Nem akarok változtatni senkin-se,
De engem se változtathatsz, késő lenne
Pixelek vándorolnak képről képre,
Mit sem számít, milyen a lélek nyelve.

2011 július 10.

Mindennek a kezdete

A hőség eszi testünk vízkészleteit,
Kifacsar, összeasszít, mint a vén kezeit
A folyékony éltető víz csak hiányzik,
Nézzük, de nem nyílik, nem iszunk.
Hülye gondolatokba tör ki agyunk.
Mikor már eszméletünk eszmél fel
Csak későn és már nincs akaratunk.
Testünkből felszáll a fura tudatunk


Itt a vég. Mindennek a kezdete.

Hát nem tudod hogy kell az éltető víz,
És van másik, ha egyhez nem férsz hozzá
Ne várj a zárolt kincsre, nincs korlát,
Merítsd meg tested, ha eléred a forrást.
Ne várj arra mi csak mutat de nem ad.
Legyen teljes, a szó elszáll az írás marad.
E kincs másnak nyílt régen is és ma is,
Megfejtés nincs, a kín nem fáj de marad is.

Itt a vég. Mindennek a kezdete.

2011 július 10.

Már rég

Már rég elvesztettem mit egyszer megnyertem,
Nem álmomban, hittem csak játszanak velem
Ne hidd sosem mit a szívhangok súgnak,
Valójában néztek használt rongybábúnak.
Vagyok és mit tehetek, már nem szenvedek
Egy korszak vége, továbbállok várnak repterek.
A világ meggyógyítja azt mit a gondolat nem.
Maradhatsz hát nekem, jó mélyen a zsebemben.
Mint egy csapzott vers egy gyűrött szalvétán.
Semmit nem ér, de őriz egy ordítást némán.

Beteg vagyok

Várakozás perceinek súlya nyomja lelkem,
Beteg vagyok, erre nincs immunrendszerem
Csatázik a fájdalom  a boldogsággal,
Nem győzhet egyik sem igazsággal
Várok s lelassul az idő, a szív meg-meg áll
Majd dobban egyet de újabb szünettel vár
Másodpercek számolatlan ideje
Kergeti álmaimat egyre kintebbre.

Beteg vagyok és nem gyógyít meg senki,
Ezer jó tanács, recept, gyógyír sem segít.
Nem halhatok meg, csak ha várnak karjaid
Hajadba fonom bánatom és simítom kezemmel,
Ajkadba lehelem a szavaim nyelvemmel.
Bőrödbe masszírozom, múltbéli bűneimet.
Testünk nedvei kémiai elegy és jele van,
Mely terrorista anyag és nagyot robban.

Talán túl sokat akarok?

Talán túl sokat akarok, mint mindig
képzeletem fiatalon szárnyal, siklik.
Varázsomat nem használom nem,
nem játszanék csalással sohasem.

Talán túl sokat akarok, erőn felül is
Agyamban képzelem azt, ami nincs.
Szelíd mosoly, nagy kegy és bátor,
Nem adom magamat bárkinek, bárhol.

Talán túl sokat akarok, mond ezt,
vagy a tettre kiáltás túl csendes?
Nincs középút, és ha lenne olyan,
nem várnám el becs-szó, komolyan.

Talán túl sokat akarok, agyalok,
válassz egy téves távolságot.
Én nem ártok többé köreidben,
szép emlék pihenjen perceinken.

Világok harca

Törtető nem vagyok, a csillagok is lassan jönnek
Hála és csüggedés nem létük csak előre törnek
Fényük galaxisokat metszenek fényévekre.
Én csak egy fénytelen kisbolygó vagyok benne.

Valahol messze egy keresztutamba került csillag
Léte tőlem függ és nem is bántja e pillanat
Ütközésünk évezredeken át elkerülte a találkát,
De eljön az idő amikor pályánk egy síkra áll át.

Egy nagy találkozás mely világokat renget,
csillagrendszerek omlanak össze rendre
Mégis a pusztítás nyomán, új világ születik
És jobb lesz gazdagabb mint valaha hírlik.

A kettőből egy lesz és nincsen vég,
Létezésünk kulcsa a termékeny világvég
Éltető gazdag színpompa lesz ennek nyomán
Ne harcolj ellene, nincs erre semmi megoldás

Mit is akarok

 Nem a létem létezik, csak én vagyok
 Ha akarom nem lehetek senki, sem ok
Valahova megyek, de nem eset csak úgy
Akarom a varázst és nem zokogok gúnyt
Gerinctelen állatok nem tudják mit miért
Valahova mennek csak úgy valamiért
Szédült világban élek és félek leszek,
Ami nem akarok, sok ívű táltos remek
Ha egyszer itt maradok, többet nem akarok
Gyere el és ments meg létezésem de azt most
Vakarom sebeimet és vér serken nyomán,
Nem érzem és őrült vagyok segíthet a formán.
Szeressen valaki és ne kérdezzen semmit se
Jöjjön el az országom a valós helyembe.
Segítség! Segítség! őrült lettem az esztelenbe.
Valaki sosem leszek csak egy aki van
Akaratom ellenére senki nem akarhat.

Lehűtöm vágyaimat még most és tovább zombi,
Jégbe zártan éltem és féltem mostanáig
Könnyem mossa arcomat ég a nyoma,
Marja vágja sorra lettem darabokra.
Segíts és nem tudom meghálálni ezt soha,
Valaki aki számít nem akarhat mást mi volna.

Ez a sorsom

Nincs mit keresned és nincs mit élvezned,
Nincsen ég és nincsen virág nélküled,
Már akkor régen elvesztél,
amikor a búskomor feledés
csírátlan magjával vetettél.

Ne keress, ott hol nem vagyok,
Ne feledd a múlt már megfagyott.
A kihűlés az a szerelem vége,
de egyben új élet és új szerelem.
De nincs új mert a régi még lobog,
Emészti elméd, tested és korod

Ne keress ha nem én kellek,
Ne szeress ha csak a régit sírod.
Mi nem változunk, de az idők igen,
Nem biztos a biztos sem, mert ilyen
Keresd a szíved széthullott darabjait,
ha nem egész, becsapod magadat is.

Én a szívem egészben, tettem kezedbe
Jól vigyázz, már rég nálad van elrejtve.
Mikor összetört, nálad hagytam,
Kőbe zártan is néha szemedbe csillant
Mikor néha elővetted leporoltad,
Akkor is ha ezt nem is tudtad.
Ilyenkor én mély fájdalommal nyögtem,
Nem észlelted, lehet fájdalomtól törten.
Te keress, egy szép szerelmes napon,
Az újrakezdés legyen jó, azt akarom.

Én köszönöm jól vagyok, a szokás hatalom,
Gyógyszer nélkül emészt a sötét fájdalom.
Kit fél emberöltőn át szerettem,
Már sosem lesz velem, mellettem.
A sakktáblán a fekete és fehér is te vagy,
Küzdesz néha velem, néha ellenem
De én az óra vagyok, a szerelem idő ketyeg,
Mikor már nem harcolsz, akkor leszek a tied.

Csak világos

Fekete éjben, fekete mában, fekete szobában, csak egy homály van
Fekete érzés, fekete vérzés, fekete világban csak egy boldogság van
Fekete hajjal, fekete szakállal, fekete érzés nem volt még egy világban

Sötét elme, sötét vigyorral, sötét valóság nem küzdhet elölről
Sötét gondolat, sötét fondorlat, sötét szerelem huss el a fejekből
Sötét pillanat, sötét kapcsolat, sötét pofon nem jöhet az égből

Szürke fájdalom, szürke ártalom, szürke képzelettel nem vár egy alom
Szürke város, szürke útszélén, szürke állomását jobb ha már kihagyom
Szürke emberek, szürke szekerek, szürke tervek közt csak a fényt akarom




Onlinemunka
Extra pénzkereset

Nem én vagyok

Társaságomban magad vagy és mindig szeretlek, 
ez nem az élet csak szeretném hinni, hogy élek
tőlem függök és a lét függ magamtól, 
nem vagyok az, ki kiléphet önmagából. 
Szív megszorul és csapágya nyikkan néha,
de nem lehetsz mindig bátran béna. 
Magasságba emelkedik a ledér gondolat,
hogy is lehet szűnni veled, egy perc alatt. 
Nem te vagy, ki az úton vezetett,
Mégis olyan mintha fognád kezemet.
Megszűnt gondok suhannak át agyamon
Nem én vagyok, mégis gondolkodom.

Nem én ordítok, mégis sírok.

Éhes vagyok

Távoli mosoly fürkészi arcomat,
Éhes vagyok és szemmel tartalak.
Távoli rejtély, megfejtés nincs még,
alaposan feladja az élet a leckét.

Ismerős arc a kis-agyba égetve,
Betelnék, ha lehetne még egyszer.
Ismerős mosoly, majd hoz vígságot,
vagy máshol bújtat bú-bánatot.

Az anyag nem vész el, mondja a fizika,
csak átalakul, felváltja a lelkek hangja.
Lehetünk boldogok, ennyi nekünk jár,
tapasztalatért, koptattuk szeretet útját.

Szemed szemébe meríted,
mintha egy hűs forrás volna.
Kezét kezeddel keríted,
mintha csak jegy-gyűrűt húzna.

Alföldi vihar

 Sudár kopasz jegenye hajlik istentagadó széltől,
Lebontja ágait, mint gerendák hullnak alá égből

Ördögűző zivatar sodorja, bontja házak réseit
Rémszülötte nyárnak e jégköpő felhők mérgei

Kire haragszik e cudar embergyűlölő égi áldás
Hogy átkát szórja könnyedén mint egy mannát

Retten ember és reccsen a természet szelíd foka
Nem kímél kicsi házakat, ebet s ezer ablakokat.

Örökkévalóság kinek jeges huzat rángatja szőttesét
Átjár a házon betér kamrába, zugba polcokat letép

Majd tető alá fészkel, kikölti mérgét, mely növekszik
S ha kinőtte a padlást hát felkapja s odébb leteszi

Az alföldi vihar nem kímél lovat, kutyát, sem kiscsibét.
Csendesedve se jobb, viszi a víz dögök mérgező bűzét.

Tetőtlen házak rogynak könyörögve, mint egy nagy bocsánat,
Kutakból álló gerendák imára állnak, nekik már vége a szolgálat







Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Nincs mitől félnünk

Szétszéledtek gondolatok, vígság töri az emléket.
Nem lehet azt hinni, hogy már semmi nem történhet.

Nem lehet azt hinni, hogy nincs ami lehet kéretlen,
Mikor a tervezés, csak csupasz kés, tompa s életlen.

Jöjjön ha akar, vigye búdat vetkeztesse lelked,
nem lesz más az érzésed, nem is lesz más a tetted.

Legyen szép, mi volt és mit hibák-hibája épített,
Izzadjon lelkünk minden mérget, mit szívünk terített.

Nem feledni badar dolog, a szív sebe lassan forrad.
Sokára el-vérzik, rád talál s utolsót dobban.

Tavaszban járunk, virágok irigyen felénk néznek,
de nem gyökerük kötik röghöz, vízhez, méhészhez.

Lépjünk egyet-egyre, s haladjunk egymással szembe,
Nem a gyökér köt minket, csak ész az esztelenbe.

Varázslópálcát sutból vegyük elő s mondjunk igét.
Vissza nem jutunk, csak az érzés legyen újra miénk.

Ha néha kétségünkben egyet-egyet visszalépünk,
csak a törődés, mert már tudjuk nincs mitől félnünk.








Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Amnézia

Világodból kitörni téged csak a sors tudott
Amikor is a kis várad, tornyod összerogyott.
Feléledt immáron újra a régi emlékek helye
Régi a felejtés, de nem maradt semmi benne.
Vérző szíved amnéziádba burkolta létedet
Nem is te lehettél az csak egy rossz lélegzet.

Világodba betörni nem is egyszerű dolog,
Mert magas a várad, az elefántcsonttorony.
Az ajtaja tömör tölgyfa, zárja kettőre van zárva
Valaki elvitte a kulcsot át, talán meseországba
Csak a remény maradt, a türelem sem fogyott
Felhőkön túlról rád, egy édes arc felragyogott.












Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

A víz ereje

A szelíd víz csendesen simogatón csorog
lágy molekuláiban a tűz ereje lobog.
Nem használja, de érti, tudja, kísérti
lassan, lassan a földet porrá emészti.
Tudja, ha kitör akkor nem lesz kő, kövön,
hiába apad forrása csak jön és jön.
ha nem is háborog, és csendes a felszíne,
a mélyben követ vág, és hozza a felszínre
Amerre jár a partra rakja millió terhét
majd továbbáll, a hordalék hiába is követné.
Aztán vissza-visszatér mindig a köves partra.
Megragadja, húz magával, mossa, felkavarja.
Ölelik egymást, ha kő nem is, víz ezt akarja.
2011. július 2.

Az örökkévalóság

A sötétben egy gyufa lángja lobban fényre
Kezdődik haláltusája, fénnyel és korommal
Majd csobban a fény a falakon és ellobban
Míg él addig vidáman ragyog egy meleg élet.

A sötétben két gyufaszál lobban fényre
Meddig tart e fény, sokára lesz vége?
Vagy jön egy huzat és eloltja végleg
Vajon ha szeretik egymást, felváltva égnek?

Az örökkévalóság lángja én akartam lenni,
Nem mindig élni csak mindenkinek fényleni.
Az örökkévalóság lángja nem én lettem.
De lángcsóvámmal, az lettem, ami lehettem.

A távolság

Nekem te mindig örökre az a tini maradsz,
Ki huncut módon kacsintasz s hamiskásan.
Kivel Medve tónál, boldogan, kezét fogva jártam.

Nekem te örökre a kicsi lány maradsz,
Kivel annyit beszéltem és nem vártam választ.
Kivel volt szilveszter egy ablaktalan házban.

Nekem te örökre emlékeim emléke maradsz,
Az örök honfoglalás a vidámság és a bánat.
Kivel palotában húztam gyűrűt egy párat.

Nekem te örökre a szívszorítás maradsz,
Ki ha megbántott egy pillantás volt a bocsánat.
Kivel elhitetted hogy nincs jövőnk, csak a bánat.

Te felnőttél és túlléptél én maradtam s a bánat,
Eltévedtem, nem találtam, éltem ahogy láttam,
A távolság csak nőtt, nőtt az évek múlásával.

Mikor lesz

 Mikor lesz egyszer amikor az elején jó és a végéig kitart.
Mikor lesz hogy mindenkinek jó és elkerüljük a vihart,
Mikor hiszed el, hogy nem az a jó mit követelsz és akarsz
Mikor látod meg, hogy merev vagy és milyen voltál fiatal
Az idő nem változtat, ne halmozd a múltbéli hibákat.
Csak nézz fel az égre, most mást látsz, más energiákat?
Szülőkről gyermekre szállnak a gének, formák és alap hibák.
Vigyázz, mert visszaadja a sors és a történelem ismétli magát.





Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt