Orcád

Orcád, ragyogó naprendszerem,
fénye benne két kedvenc szemem,
szeplőidet simítja lágyan ujjam,
csodás csillag-köd, saját tejutam.

Orcád otthonom, ott van a világ,
rajta minden lonc, mit szemem imád,
sugár pilládtól, szökő napfényt ad,
napfogyatkozásom alélt szemhéjad.

Orcád meleg merinói márvány,
mosolyod, mező, táján ezer virág,
ha sétát tesz rajtad szúrós szemem,
boldogságban gondomat elfeledem.


2012 július 18.

Nem születtem szellőnek

Heted-hét határ hív, most e koron,
bölcsőm butaság, s ördög a szoptatóm,
néha szellős, tiszta égről álmodom,
már nem segít se szél, se bölcs Platón.

Tömör az ég, s fejemben a gondolat,
halálra ítélt minden ötlet, s mondat
senki nincs ki lássa a súlyt, tudtomat,
csak könyvelem a sejtpusztulásokat.

Katedrám néma, s táblán sem fog kréta,
mély-szegénység is érdektelen téma,
csak néha egy bíráló téved hozzám,
nem ért meg, mégis belőlem doktorál.

Ívre feszülnek a tudás-gerendák,
s ablakot tudatlan szellő járja át,
fiatalon végzi a szíve szavát,
csak egyet fúj, a csend szimfóniát.

Nem születtem szellőnek, csak viharnak,
megkötve tűröm, hogy fogva tartsanak,
erőm elhal, felhők vidítanának,
már nem ártok, csak a vén, korhadt fáknak.


2012 május 2.

A lélek, a test és az aranyszál

Figyelők egyik szeme lelkedbe néz,
másik tested követi, merre visz az út,
néha kancsalsága akár egy bűvészé,
de figyelme tőled sosem szabadul,

E két csodát egy szál köti, amit
nem téphet szét ezer ördög keze,
Aranyló szál mi tart testtől-lélekig,
szerelmed, hited, életed őrzi meg.

Vigyázz, feszül a húr, szór vész-hangokat,
pengeti rosszindulat s a szörnyet
ébreszti, majd felkelti a hollódat,
s harangod kondít össze felhőket.

2012 április 23.

Átlátszó lélek

Négykezes párbaj NA+RGY

Átlátszó semmiként vágynék életre,
melyben belőlem lehetne valaki,
kiállnék szakadék végtelen szélére,
lobbanna bennem szeretve bármi.

Életem vágya karolni kármint,
illatos jázmint semminek ágya,
süppedő korom őszülőn játszik,
bennem virágzik benned alkotom.

Alkotásod legyen selymes ajándék
óvón ölelő gyermeki hajlék,
tenger habjain futkosó tajték,
halkan hullámzó valódi énkép.

Vigyázó szférád kandikál konok
üres ajándékod lépdelő létrád,
tollal rajzolt érték gyöngyöző hangod,
ingyen nem adod ára van szív-érmék.

fehér érzésem valaki megvette,
vágyott szeretve de kitől kérem,
halott senkiért kongó testemben,
hanyatló lelkem kínálta semmijét.

Világít a gond sűrű a fájdalom,
árverésre adom, egy hiányzó pont
jussom gazdagon tizedel lelkem,
s hetvenhét mester akkor sem adom.

Adjál végtelent rohanó órát,
pusztítva futó hatalmas orkánt,
adjál most bármit néma szavakat,
hangokba ragadt néma sóhajokat.

Ernyed a sóhaj már nem is óhajt,
fehér a gondolat vesztettem szavakat,
mire vannak kínok testemben titkok,
szabadnak születés rabbá tesz föld-fedél.

Emeld födeled nyiss utat földre,
engedd kalitkádat madarad börtöne,
semmibe szállva üres egeken,
szabadon átrepül lyukas fellegen.

Egyszer elhalok hű társam salakok,
testemben szellem mire születtem,
nedves ét-csókokat ajkam már nem fogad,
virágra nyílnak illattal hívnak.

Szívedre festett ember haragod,
hiheted nekem bárhová dughatod,
látja a világ ha nem is akarod,
vérrel öntözöm elszáradt szirmod.

Vérvörös szirmod világnak mutatod,
réseket találva lelkére vigyázva,
fázó fegyvered ráfogni se mered,
csak repülni vágytam egy békés világban.

repűlhetsz bárhová, megtehetsz bármit,
félve karolhatsz éltető akárkit,
járhatsz már bármely járatlan úton,
én hű senkiként kezedet fogom.

Az ég kinyitja vérpatak kútját,
arcát simítva s csendes múltját,
lelked is véres kútvize mossa,
elalszik a mécses járásod Canossa.

Szemeddel repülsz karoddal befogadsz,
világgá menekülsz kínokba elkorhadsz,
átkozhat a pokol csak a menny fogad,
szíved ha vándorol sebes mint lófogat!

Négykezes Nagy Anikó és én
2012 április 18.

Hited - Szonett koszorú

1

A lélek hamis zenéjére lestél!
szédülés, agyad nem kap elég vért.
pumpál szerető szíved, de el nem ért
gondolatok közt felejtés keresgél.

Végtagjaid érzik, munkája testnél
rutin csak, s jelzés, még nem estél szét,
jóslatra ne gondolj, keresd végzetét,
s ha meg van, örömmel halsz azon estén.

Bátran kívánj magadnak sokat-sokra,
ha nem teljesül minden, majd nem mutatsz
aranyló menetet, mikor temetnek.

Elvisz az élet vidéki sodra.
mégis örökké városinak maradsz.
Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

2

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.
előbb visznek egekbe a fodros fák,
ha a jó ágon ülsz mit a szú nem rág,
csak szemed szegezd mindig kikeletre.

Mosolyod legyen vár, és vidám szeglet,
tiszta lelked sose érje hamis vád,
ne féld, csak várd a hulló heves halált
s életed hangjait használd keretnek.

A papír becsül, s a gyarló gyaláz,
vádló hangulat, de barátra találsz,
súlyos szavát is, mindig becsüld őt meg.

Aztán néha mégis elhozza a gyászt.
hiába küldesz ezeregy fohászt
Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

3

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.
s évekig zengi füled a gyászimát.
süketen is zeng a szó és hárít rád,
minden mocskot, mik érdekből jőnek.

De csak állj s törj tanács utat a rendnek,
jövőd hallgatja mit múltból visszalát.
nagyra nőttek a régi utcán a fák,
ahol születtél, és most megvezetnek,

Mosollyal válaszolj szidás özönre.
akkor is ha mégis pofon jönne,
víg dalod nem készült el mit kerestél,

keserv daloddal dúdolva csapj oda
rendelésed nem adtad le soha
Hogy választasz istent magadnak testvér!

4

Hogy választasz istent magadnak testvér!
mikor messze a határ, nincs birtokod,
ha lesz is a gazdája nyafogni fog,
lélek templomod építi elestét.

szobor hideg, stigma nyoma testén,
feltámadás csak "Andaxin" mondatok,
miért ne szednéd be, mondj egy indokot,
s nyugszik lelked biblia sora mentén.

Utolsó órád lesz mi eddig élted,
égető máglyád lesz minden vétked
növekvő gondok jólétek vesztén.

Őseid büszke kevert magjain,
ha jóslatok bejönnek s jön a kín,
Mitől nem leszel újra keresztény?

5

Mitől nem leszel újra keresztény?
istened tagadva hitetlen lehetsz,
nem segíthet rajtad se drog, se szesz,
véges léted lóg a magány kedvén.

Bálvány lehetsz hitetlenek keresztjén,
lélek halálán rossz, ha elhal test,
a bűn mit nem ismersz el nem ereszt,
s lecsap a kín fényes bárdja egy estén,

lelked tömör testetlen hitben lesz ár,
kárhozat vizéből keresztet felvág
s megbabonáz minden sérült lelket,

A hit csak türelemmel téged vár:
nem veszti sorsod el, megszokta már,
s pokol hídjait elménkből kikerget.

6

S pokol hídjait elménkből kikerget.
ősatyánk vigyázva hordva álruhát
követ, hogy egy életen  vezessen át,
s minden tettünk felidéz egy szentet.

Tetteidről egy barát felismerhet.
a lélek összecseng, nincs ügyész nincs vád,
csak az örökké való világ vár rád
s a csendes halál minden alól felment,

Ne kövesd életben való hatása.
mert az a bűnösök rút ragálya,
hallgasd meg ha eljő a nagy vallomás!

Láncokkal nyakadban büntet hiába
életed, szerető szív felel mára,
míg el nem jön az utolsó állomás.

7

Míg el nem jön az utolsó állomás,
addigra kiforrnak a gyógy-Igék
s csak neked nyílik meg, örök kékít-ég,
lelked mindig szeretteidre hatás.

A csalfa remény néha megemelhet,
becsaphat s leránthat a szakadék
bármily álomszerű is a vidék,
jó s rossz a tanítód, mindig kellett.

Míg csónakod neked a luxus hajó,
sok csapások közt is becsüld ami jó,
nem véletlen születtél mint keresztény.

ott a mezsgyén, ne igézd meg mi irtó
bukjon ki gondolat keresd mi szó,
Életed, lehet boldog szürke festmény.

8

Életed, lehet boldog szürke festmény.
s angyal színeket kitöltheted magad,
de szürkén is a lélek tiszta marad,
ura lesz a világ minden szennyén.

a léted nem lesz rozoga emelvény,
ha omlik terv akarat megragad,
a jó szavak lesznek melletted a had,
s pajzs-szíved lesz az acélos szerelvény.


Az öröm jön, ne akard mindenáron,
csak kutasd a szemekben a világon.
minden napod jelentheti a véget.

Hamis barátokkal könnyű az átok!
harag a szívből minden virágok,
Mitől lesz epe ízű az élet?

9

Mitől lesz epe ízű az élet?
míg boldog nem leszel nem jön halál,
mit tettél, mind kincs lesz ördög asztalán,
tégy, hogy éhezzen a pokol felétek.

Pillangó is olyan volt, mint a féreg.
s a rusnya báb, nevelte angyalát,
ne higgy a szemnek kövesd a szív szavát
angyalod lehet egy nyálazott bélyeg,


Ha egyszer beüt az önfelismerés.
pirulsz óvatlanul, s nem leszel merész
azt hiszed érted a világ lényegét.

ne feledd megbocsájtani vétekét,
torpansz tenni újabb, nagyobb tétet még,
Hallod a hamis szirének énekét.

10

Hallod a hamis szirének énekét.
s anyafölded helyed a fedélzeten,
koptatod, eszed mit a szándék terem
vaj hol sérti meg a köz-érdekét.

Lecsukott szemhéjak élnek felétek
már véletlen az építő értelem,
nem hat meg senkit a túlsúly éhe sem
ki használja hitelben a lelketek?


talaj inog, és verve vagy cölöpre,
s bolondok vannak tetődre kötözve,
egyetlen az úr s nincs rá hatalma,

Rég veszett, s kimúlt a tudás fa s őre,
nem lépsz sárga kövön angyalbőrre.
Legendák, mesék csak éh-hoppon tartva.

11

Legendák, mesék csak éh-hoppon tartva.
s nem látod kolbászból készült oszlopát,
zajos zizzenő pénz a homályon át,
csak tátogsz, mint hal a kivetett partra.

Csakis ezt, az univerzum akarta,
színház, színfal, maskarák oldalán,
ne vedd magadra csúfságok angyalát.
vértedet elhagyva vonulsz a hadra.

A tudós, az írás csak csúfság hamar,
összevész fizika törvény, ki hadar
már csak a hallgatás hű erénye.

Létedet nem tartja össze jó habarcs
nincs erős váll, mi nemzedéked takar,
hited záróvizsgája összetépve.

12

Hited záróvizsgája összetépve.
emlékeid mossa szellő talán
átformált legendák ósdi oldalán,
nem lesz bölcs gondolat, mi küzd érte,

Álmodban még a hősöd visszatérne
zavaros éjszakák éhes hajnalán
hogy elméd nyomja bolondok alá,
csak csorog álmodnak arany vére

Fejed még lehajthatod saját éjben.
de ébredés lehet idegen térben.
mind lehet, ha elméd nem is akarta.

Hihetsz még kihalt fajok hitében,
faragj magadnak mi legyen az Éden
Szárazon akkor sem jutsz a partra.

13

Szárazon akkor sem jutsz a partra.
s onnan szemed is újabbat tekint,
újabb part, új küzdelem, erőd legyint,
ezt a súlyt rakja rád készakarva.

Fogy a levegő s nem lesz több harmat,
fogy a léted nem lesz más csak a kín
múltad eltemet, földbe tesz megint.
nem lesz varázs minek lenne hatalma.

Szemfedőd lesz a korcsoknak bűne.
némaságban a dolgod hogy tűrjed,
tán visszatér, de marad élő fénye.

Lecke ez a közös szabályok tűje,
a magas erényt hiába becsülte ,
Nem neked ragyog következő béke.

14

Nem neked ragyog következő béke.
tán elölről kezd mindent az értelem.
egy napos virágzó veres reggelen,
s új gyümölcsé érik, új verítéke.

Talán az ég is asszisztál kéken,
emlékekben nem lesz ott a rettenet,
jobblét s nem önzés lesz minden felett,
akkor a létnek sosem lesz vége

Ragaszkodj ott legbelül, legyen remény,
nem tarthatsz attól, hogy a tűz kemény,
többé nem lesz elmédnek hasadt szomja.

Eljön hited is, egy ragyogó estén.
ne aggódj, ha kosárból ki is esnél!
aztán milliók lépnek lábnyomodba.

Mesterszonett

A lélek hamis zenéjére lestél!
Így se, úgy se emelnek fel a szentek.
Barátok itt hagynak, marad a tömeg.
Hogy választasz istent magadnak testvér!

Mitől nem leszel újra keresztény?
S pokol hídjait elménkből kikerget.
Míg el nem jön az utolsó állomás,
Életed, lehet boldog szürke festmény.

Mitől lesz epe ízű az élet?
Hallod a hamis szirének énekét.
Legendák, mesék csak éh-hoppon tartva.

Hited záróvizsgája összetépve.
Szárazon akkor sem jutsz a partra.
Nem neked ragyog következő béke.

Elhullik a nap

A tömör tapintható sötét égen,
a hold csak egy lyuk az égi zászlón,
fojtó fáradsággal tüzel énem,
megint éjfél éget, ma sincs áldóm.

Elhalt a tegnap és a mába botlom,
nem alszik ő, csalogatja a Napot,
mikorra virrad már van mit alkosson,
és délre bölcs lesz, lefőz hét papot.

Estig még átél pár halált és rémest,
már ezer dologhoz adta a nevét,
mit alkot? talán jövőt, reménységest?
Elhullik a nap, de itt hagyta kezét.

Napok, elmémbe égetik a magányt,
acéltömbként nehezedik rám remény,
farag féregként furdaló élő talányt
hagy rám minden nap, az idő jegén.

Tanulni, gondolkodni születtünk meg,
mind több a tudás, de oly kevés az érv,
csak vágyra vigyázón tűrjük testünket,
de meghalnánk egy igaz szerelemért.

Nem csókol úgy senki se

Ifjúság fájdalmas ördög, ha elmúlt,

foghíjas valóságot szül az emlékezés,

bátor bujaság szívünkbe csókol,

lány, szívemben jobban senki nem trónolt,

előbb tánc majd nász, széles szombaton.

Nem csókol úgy senki se!

Puding íze semmihez sem hasonló,

ajkai tapadtak rám, hevessége

kicsit zavaró, első csókja s utolsó

között a hófehér  testnek élvezete,

ez maradt a  "sramlis" lányból.

Nem csókol úgy senki se!

Köpenye alatt pucér  teste,

várt és hívogatott néha este.

Úgy szeretett ej, mint senki se.

édes kancsítással hívott szeme,

szeretni kellett, érzéssel ölembe.

Nem csókol ugyanúgy senki se!


Újvári Editre emlékezve

2012 március 17.

Nőnapra

A Nő! Minő teremtménye földnek,
a férfi legyint, pedig rég egyenlőek,
bár a nő alkata nem teherre született,
mégis legnagyobb teher, ha szülnek
örömmel, és fájdalommal gyermeket.
Amit tesznek, azt nem tekintik
egyesek semmire-valamire, s megérintik
bár a férfi szívet, mégis az erőszak
nőt, s anyát öli meg, holott munkájuk
teljes, velük a család mennybe mehet.
Nem mindig, nem mindenki tökéletes,
t'án férfi kiváltság, hogy mindenhez értenek?
T'án nem munka összefogni a családot?
mikor ápolnak, a betegség így áldott.
Patriarchális menny fejük felett lebeg.
Talán mindig csak papíron egyenlőek?
Ki tudna jobban aggódni értünk mint ők,
ki tudna jobban szeretni mikor az kell!
Kocsmahangú férfi szálló szava bűnös,
ha "asszonymunka" címmel őket illetik
a nőt, és kirohanásuk súlyos ellen-leg,
mégis van, mit ők nem tennének meg.

2012 március 8.

1980

Egy boltíves ablak, ajtó, avítt falak,
csőszerű rozsdás öntöttvaskályha,
benne tűz emészti a pillanatokat.
sarokban ágy rossz pokróccal,
az egyetlen min ülhetünk e plafon alatt.
A művész fél szemével gitárt hangol
óvatosan, mintha csak lánnyal matatna.
Festővásznak ingből az ablaknál száradnak,
a holnap fest rá majd színes árnyakat.
Megszólal a dal, Tinódi hangulat,
mint időutazók repülünk pár száz évet,
de a homály jeges pofonja visszarepít.
Ma már nem elemzünk Lautreimont-t
Elköszönök mielőtt a petróleum elfogy.

2012 február 21.

Rotterdamban

A függöny mint lián kúszik felfelé az ablakon,
kint járókelők gurulnak el, és a megállóban
egy cövekverő dolgozik a várakozókon.
Az ablak lelóg egészen a padlóig,
de a nap kiégette egy hosszú csíkon.
A kanapé mint hátán fekvő oroszlán,
benne ülök, jóllakott hát nem morog.
A járókelők szeme koppan az ablakon.
nem kíváncsiak, ez a megszokott.
Rotterdamban házon át mint egy távcsövön
nézik a tájat, s mélyet szívnak a sós illatból.

2012 február 21.

Bőrbakancsom

Bőrbakancsom emlékeibe szárad az ajtó mellett,
mikor a tél utolsó leheletét még tapintani lehet.
Már kiszolgálta a havat, sarat és nagy hideget.
Amíg talpán vaskos fekete föld még mocorog,
addig bőrén már alszanak a  sár-karcolatok.
Ismeri a falut, boltost, péket és egyéb lábbeliket,
a csizmákra felnéz, s ha csinos csettint nyelvével egyet,
flörtöl, kacsintgat, de lenézi a vásznat, műanyagot.
s ki nem tetszik, arra talpa redőiből sarat passzíroz.
éjjel álmodik, perzsa szőnyegen jár s bőre ragyog.
Most hogy ránézek, könyörgőn csak kefe után kiált,
hát ráncaiból kikefélek néhány kilométer járást.

2012 február 21.

Hetedik szülinapodra(Martin)

(Martinkámnak)

Mikor rám veted pillantásodat, ne félj
nem veszem el virág varázsodat, mondj ellen,
s én iszom szavaidat, örökkön enyém
a féltő gondolat, mely kísér utadon, remény
tündérként csodálhatod dúdolt dalomat.
Mikor szórod rám helyes hangodat, mesélsz
s csodálom örök kis kedved, mely enyém
örökre, akkor is ha már nem vagyok hús-vér,
benned örökké élni fogok, azért is, akkor is
ha nem tudod, vigyázzad kedves visszhangomat,
mely benned szól, s kergeti ördög voltodat.
Mikor alakomba bújsz, idővel megérted majd,
ha hozzád is simul egy ilyen kis vidám vacak.
Vigyázz majd rá, és halld vissza a hangomat.

2012 február 26.

Egy nagy hegy vagyok

Csak egy nagy hegy vagyok, kit emelt a sors,
alakom a parancs, néha hűvös s néha csillogó,
dicső fent lenni csúcsomon, a lélek dicsősége,
s amíg körbeér a szemed, tágulnak a repedések.
Szellemek koptatják útjaimat, öltöztetnek növények,
a tél fehér palástot ad, melyet kigombolok, ha jön a tavasz.
bensőmben a kövek, mind fényt követelve reped,
s helyezkedik, ha mégis kifordul, völgybe veszik.
Fürge forrásnak adok helyet, fiatal még és szemtelen,
nagyra törő, álmában hódít folyót, tavat, tengert.
Délről a nap támad, északról a fagy repeszt,
talál rajtam minden mag helyet, bokrok és fák
hajat, szakállat festenek rám, csak fejem búbja kopasz,
hol boldogan fennsíkomon, báránykáimat oktathatom.

2012 február 21.

Gyűrött angyalok

Gyűrött angyalok, értéktelen glóriák,
megretten elméd, folyton utolér munkád,
fekhelyed nem csak deszka és szalma,
prűd poloska mintha nem is akarna.

A füledben szól jövő, a csengőhangod,
letöltheti bárki, ha tetszik s feldob.
Sok technika az embereknek lotyó,
tán nem hiányzik hitéből ez a folyó?

Eladod lelked, fekete koromba rejted
zsibbadó állkapcsaidból kivett csippet,
jeleid űrbe vezetnek, hol nincsen lélegzet,
ki lehetsz, jelened csak eltévedt üzenet?


Száguldó sávszélességű autópályák,
vezetnek a múltba, de azt is lezárják,
s szolgaként teszed emlékeid hitedbe,
mielőtt javított jövőd csődbe hitegetne.



 2012 február 20.

Henyélő varjak kora

Hófoltos határ, henyélő varjak kora,
fekete rögök sötét madarak kárognak,
sötét rög, fekete munka, alamizsna,
nem a gazda szemétől nő a búzacsíra

Fém-zárolt mag az éhező, fázó paraszt,
ki föld nélkül, csak sikértelen búzamag,
kibújik a szár, hiszen tudja a dolgát,
harmatkönnyeivel siratja az elmúlást.

Mint mintás perzsa szőnyeg a tavasz
csíkos tájat színez, nap-itta határtalan
szíjat hasít a fekete fáradt határra,
nyárra aranyló karátja lesz a szőke haja.

De most még éhesen koldulnak a varjak,
tolluk a halotti rögös tájba olvad,
a csonthéjas rög fukar, és feltörhetetlen
csőrüknek, mely nekik élő étket rejtenek.

2012 február 20.

Csak előleg vagy

Csak előleg vagy, kezdd el még ma magad,
nem az ujjaidtól indul a gondolat,
magadnak te vagy a legmagasabb.

Érzed már a zsibongást tar fejeden?
a hajszálaid nőnek, közben csevegnek,
sorban állva néha összevesznek.

A föld alattad a börtön, s befogad,
minden tettedre ez lesz a jutalmad,
ne várj, tedd hasznossá még ma magad.

2012 február 18.

Nem viheted emléked

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.


 2012 február 19.

Nem viheted emléked

Nem születhettünk földi angyalnak
és halk hangod is gyenge, és kopott,
az utad sem mindig felfelé tartott,
csak koptatták kő-arcodat bér-maszkjaid .

Megismertél sok égre vonszolt vágyat,
lefelé lendület visz, nem csak akarat,
felfelé verejtéken is elbotolhatnak.
mindez tett nélkül elme maszatolása,

Nyarak rajzoltak fákra kusza ágakat,
külsőd lassan változik, és tanul az ész,
mindez, egy pillanat alatt a ködbe vész.
de nem láthattad, csak mit a tél megmutat,

Deszka színházad főszereplője lehetsz,
nincs főpróba, talán vas-tapsol pár könnycsepp,
szerettek, nekik már nem köszönheted meg,
mind marad, nem vihetsz magaddal emléket.

A némaságom kiáltom

A némaságom kiáltom ki a világnak,
reteszeim némán zárlatosra váltanak,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépéseim szaggatott lábnyomait viszem,
kezembe göngyölve, s papír az ékszerem.
Zöldre tapostad az utat, de nem találom,
fulladok, fekete tintával inhalálok.

Az illatod vezet kúthoz, arany folyam,
titkod nem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hideg vagy, vagy üveg gátol?
ne keress, jégalkohol szünteti butaságod.

Forrongó rögökkel küzdök gólyalábon,
ne siess, olvadok s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.

2012 február 18.

Költészetnapra

Hazádat nem viszi 

előbbre a szavad,
sem ünnepi rézszínű 

ó-turul madarak,

Száradó kenyered 

sár-puhára rágjad,
mint friss tetemet, 

mit kutyák cincálnak.

zenéd hiába lant,

hazug nemzetféltő 

ál-költészetekkel,

csak jó zsebet töltő.

Mi volt végzetünk, 

az lesz mit kaphatsz,
kultúrád jobb részeit

ős-törzsektől kaptad,

neveid, szavaid mit 

ősinek hihetsz te,
csak a múlt-igái 

által létezhetnek.

Tanulj más népektől, 

tisztelj és tisztáznak,
hisz kik lenéznek mást,

lenézhető bátrak.

Csak a szív motor

hajtja nemzetet,
nem szép a szó, 

ha másságát lenézed,

tanulj, mert mások 

vége, téged elér.
Magad okold itt, 

másért nem magadér'.

2012 február 18.

Először csak az álmaink

Először csak az álmaink rémesebbek,
az ébredés után vajúdó való-végletnél,
majd fel sem ébredünk a mondat szellemén
vágtatunk a gőgös gazdasági gépezettel.

Járó motorban rohanunk dugattyúként
esetlenül kopottan kopogtatunk olajért,
és örömünk is csak a gyász előképe,
szerelmünk is csak csúffá hevített alkatrészek.

Tagjaink apró darabokra hullnak szét,
mikor óránk is lejár kopra, s elavul a gép,
büszke nép, sivatag mi egykor dús zöld rét,
anyagunk méreg, s marad örök ős-szennyeződés.

 2012 február 18.

Bűbájos hagyomány

Ölünkbe hulló hagyomány, tél temető
farsangi szalmabáb és egyéb babonák,
hidegbe fásult helyi lélekmelegítő,
ütős illatok embert keltenek s katonát.

Tavaszunkra pottyanó léleknyugtató báj,
világít lüktet fejünkbe, s utazik tovább,
eddig haragos hideg markolta nyakunkat,
és fulladtunk éghető kokszunk gázába,
gerincfejő görnyedés várt kályhák torkába.

Pattanó rügyekről álmodtunk didergőn,
és szemeinkből kiforrt a keserű könny,
veríték, fehér fagyott szúró szemöldök,
tavaszhozó bálvarázslat a megmentőnk,
Kacaj tör fel, mint tél után is zöld erő.

Ölünkbe hullott s mi tartjuk büszkeséggel,
mint borász a boroshordót a kénkővel,
A Tél nem takarodik csak pihen éppen,
erőt gyűjt s visszatér gyötrőbb jövendővel.

2012 február 18.

A hét

A csendből nőtt ki a hétfő,
délig egy pisszenés se jő,
délutánra sem hallatszik
szívdobbanás, most lélegzik.

Egy dobbanásából lett kedd,
nem szólt senki se... Elhiszed?
estére hírek, s egy lépés,
álom ébreszt, mire félt éj.

Szerda, éjjel született,
míg aludtál beügetett,
kedves hangja hozott neked
vidám meglepetéseket.

Csütörtök jobb, de ne gondold,
kakas szemétdombon rikolt,
nagyot kiáltott egy inas,
pata verte fel a nyarat.

Pénteken már korán reggel,
hangos zene ébreszthet fel,
kofák kínálják a reggelt,
pletykával adnak el tejfelt.

Szombatra a báj illata,
akad fel a fül-cimpádra,
legény táncba visz estére,
kurjong csókodért cserébe.

Vasárnap zúgnak harangok,
füledbe folynak a sóhajok,
már az imát meg sem hallod,
hétfőre magad átálmodod.

2012 február 15.

Temetnénk a telet

Korbács pattogás, a szelek ünnepelnek
kétes győzelmet enyhe gondolatok felett,
az enyhülés már mutatja didergő lelkét.

Süvítő szelek, a hideg haldoklása
agonizál a meleget kérő szíveken,
temetnénk a telet, ez hóhérának álma.

Még hópelyhek rajzolnak szürke csillagot,
de már bennük mosakszik a remény,
hogy eljön csókjaiddal remélt  tavaszod.

Temetnénk a telet, de még sebhelyeid
őrzik a kegyetlen diktátor nyomait,
de begyógyulnak azok rügyfakadásig.

2012 február 15.

A semmiben rejlik

Semmiben rejlik az erő, mint kenyérben
is jóízű a semmi köré gyűlt zamat.
A semmi a minta a csipkén, ettől szép
s előkelő estélyi ruhán, mely tapad
táncos izzadón a leány nyaka köré.

A semmin át tör a fény, mint jótétemény
a bőrt barnító, majd élve égető szín,
a semmiből tör a rossz is, mégis agyunk
lágyát kutatva, betűket sem találunk,
a szó a semmi szájüregéből távozik,
s láthatatlan levegőt formálva változik.

Semmiben áll a jövőnk jele, mint angyal
mozdulatlan szép szárnyain a lebegés,
s szentek fején a glória, a csodákat
tévők, kiérdemlőn semmi tartja fején.
Jövőnk semmiből hoz békét vagy csatákat.


2012 február 14.

Életem s vágyaim

A világ összedőlni látszik bennem,
s te csak helyeselsz türelmetlen,
míg vajúdom az arany daganatot,
magamban már virágtalan vagyok.

Az idő ellenem, s én csak hallom,
amint aláhullik minden óra s perc,
hangos robajjal a súlya jelez,
közben kínnal magányomba süppedek.

A betűk és szavak csak tervek,
keresztemként cipelem e fegyvert,
a jegyzetfüzet homályos lapjain,
csak a margón az életem s vágyaim.

2012 február 14.

Bálint napra

Hódíts mint természet ereje,
ölelj mint vadak vad ösztöne,
szeress mint szüzek heves hite,
csókolj mint tavasz lehelete,
friss légy mint pipitér esőben,
boldog mint csecsszopó csecsen,
örülj mint csicsergő cinke a magnak,
fordulj felém mint virág a napnak.
Ne gondold, ne kérd, ismerj magadra.
Hagyd magad most, egy pőre pillanatra.

2012 február 14.

AZ ÉN IMÁM

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Már én szó-virulást lelkedbe viszem,
Még adjak neked ez maga életem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Ha én segítek tied lesz a lelkem,
Tanítom önmagam és feszül keresztem.

"kér": Könyörgés szele s elpártolt terek,
"ád": Örök tér vele, boldogság szele.
Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

Hitem az élet, élet boldog hitem,
Időt azt kérek, amit csak érek.

2012 február 10.

Egy rozsdás szög

Hamuban egy rozsdás meleg szög,
jobb napokat látott s őrzött.
Kovács üllőről leesett,
délceg volt fényes, egyenes,
kalapács súly sem törte meg.

Boldogan várta. viszi a sors,
tán széket tart, vagy grádicsot,
díszes diplomáról álmodott,
s feje kilincstakarón ragyogott,
csak alátéttel váltott csókot.

Társak fogytak, vitte sors őket,
volt ki görbült s pattant a földbe,
szarka vitte fel magas zöldbe.
Volt ki díszes fejet kapott,
ő azóta szolgál fiókot.

Mikor aztán kézbe vették,
vele a gerendát jelölték,
szorongatva húzták kezek,
mikor végül már nem kellett,
szép deszkában kapott helyet.

Szomorú lett hasznos sorsa,
ház romba dőlt, vágyak sora,
tűzifa tűzre ment deszkával,
vén lett s görbe, sok rozsdával
orvosa lesz, kohó kályha.

2012 február 17.

Járda szélén

Járda szélén, az utcán hókupacok állnak,
elfedi még alvó magvak csodálatos vágyait,
élnek ők hó alatt is, nekik álom takaró
várják mikor jő a meleg, leveleket bontó.

járda szélén az úton hókupac már olvad,
vízzel teli árkokban gyermek köve csobban,
olvadó takaró, a növény zöldje kivillan,
újra itt a tavasz, a szél jege nem kínoz.

Járda szélén, az utcán hókupac elolvadt,
nem fűt a szegény ember, nem fogy a sok tűzifa,
előjön a dunyhából, marad étel asztalon,
újabb tele vészes kor ez, és újra gyűjt a fára.

2012 február 9.

Egyke gond

Lépdel a szívünk mezítlábas lába,
a szikrázó parázstól hevülő tájba,
nyújtja feléd s félig féltve szemléli,
elmúlt remények vetni való magvait.

Elviszi hozzád, hogy esélyt adjon itt,
jó szerepében, boldog a nyári világ is,
reszketi kezét hát mily erősen tartja,
érzed hogy az ujjain érc melegét szórja.

Indul el a csírád, határod is kivirulhat.
De még fájdalom is sebeid nyalogatja.
Jön majd tavasz érted, szava jól megsirat,

Elhagy bele kedved, s vele megy gyásztávirat,
hős-kor sora ellent, ő vele minden mi halott,
élet neve lesz ő, és ára lesz az egyke gond.

2012 február 8.

Miért venném fel

Miért venném fel a bánat kopott köpönyegét,
mikor magamnak koptathatom humorom földjét.
az ócskástól vett vicceken nevettek már ezren,
neked átadnám, de csak jót derülsz mert esetlen,
és rossz előadó vagyok, jót derülünk ezen.

Nem születtem szerény színésznek, s nekem nem áll jól,
a maszkás ruha, talán az átalakulástól
félek és idegen tőlem, jó bohóc sem vagyok,
piros orrom hitelesen csak hidegben ragyog,
gyermekem bohócként helyettem is vígan csacsog.
2012 február 7.

Mosoly álarc

Ívelt életutat karcol húsomba a jelen,
s bár ez fáj, panaszom mégsem jelez
feléd, fájdalmas felkiáltó üzenetet.
A mosoly álarc, mögötte a fájdalom
vajúdik, vörhenyes fújtató fejhangon.

Remény, mint sánta telivér a futamon,
már nem hiszel a jóban, ha nincs fájdalom,
Csontjaimon ülök, gond-légy az orromon,
rongyosan is szép öltönyökről álmodom.
Kenyerem a segítség mit még adhatok,
s köszönet fizetséggel jól is lakhatok.

2012 február 6.

Fénnyel szemben

Fehér bársony bőrbe bújt a táj lelke,
tél hidegére, a meleget váltotta fel,
hogy ezt tette, a többség szavazta,
uralma egy évszakra szól, nem érti,
miért ne tehetné fagyba a tavaszt is,

S tavaszi korba jégvirágot álmodik,
Csíráknak bölcsőül jégpáncélt adna ki,
miért ne, ha szeretné fagyot a nyárba?
étekül életnek a hókásás lakoma,
Új büszke tél a tavasz szót is betiltja,

csírázás nem jog, az kegy - a tél mondja,
már az örökzöld csemeték is csak morognak,
hisz alig nőnek mennek tűzrevalónak,
Fák is sírnak az évgyűrűk is megtiltva,
nincs ősz, nyár se tavasz, hát haldokolnak.

A tél mindenkinek új fagy-törvényt adott,
fagyhalál járt itt míg az uralma tartott,
A tél-törvényeit egy nem tartja be, a Nap,
ragyog ő ott fent, s melegét ontja tavaszon,
semmit ér a törvény, semmit érő hatalom.

2012 február 11.

Részeredmény maradsz

Mikor korunk már nyugat felé fordul,
a varázs sem csoda a lélek csak koldul,
sok édes száj a szeretetről neked csacsog,
életkedv magasan repül, s úgy ragyogsz.

Mikor egy felkelő nap hozza halálod,
a varázslat nem bűnös, ha megtalálod,
ékszer lesz majd korod arany foglalatában
a remény, hogy eddig nem éltél hiába.

Zönge apró lélekrabló manókkal zenélsz,
simulsz a semmi érdes érett hasznához,
ballagsz, életed emlékképeiben remélsz,
ragadsz a jóban, kiesik minden mi bántott.

Forog az ősnemzés varázsa szívedben,
már nem is kívánsz, kímélsz szűz színekben
szeretni mert tudod a szürke is érték,
büszkén lépsz a fény folyójába, nem kérdés.

Számadásod pluszod, mínuszod elkészülhet,
de egyenleged nem lehet sosem készen,
mert életed részeredmény marad örökre,
születtél, szerettél, éltél a végtelenbe.


2012 február 5.

Csúszós járda

Hullámzón bosszankodnak lábujjaid,
a vas-szorítású bakancs mélyén,
síkos gondolat-járdán nem az övék
az irányítás, mely a bőrtalpak
fogsága, mely priccse neki pőrén.

Élő húsba eredő eszmélésre hív,
s maroknyi csapata csak kicsit szelíd.
amíg övé a futó felelősség,
elszabadul amint nem tehet semmit,
lázadón dörzsöl és a lábikrát perli.

Fogsága csak időlegesen zárt,
eszméletét vesztve, növeszt gombát,
fertőz, mocskol, viszketőn ágál,
kéznek parancsol ki mossa piszkát,
de e kéz tört ma a csúszós járdán.

2012 Február 13.

Farsangi ítéletidő

Az ég csatornáin lelkek holt hava hull,
sűrűn mint a pokol halál hangszerén a húr,
boldogságokat kihagyó teremtmények
testeinek, hulló ikonjának méhlepénye.

Minden fehér, a menyegző színe takarja
mit ember alkotott, és szemednek világa,
a lelkek vizének csillagos boltozata.
Meg nem született gyermekeink felsírása.

Farsangos időkben káromló jégkása,
fagy küld koronát a halál homlokára,
s fonja fehér köpönyegét körbe a tájra,
gyermekeik apák, anyák aggodalmára.

Eltört a fagyos éj tükre, szárad a nyájra,
a hó mintha pólyába kötözné a tájat,
a rügyek haldoklón adják át nedveiket,
mint halott csecsemőt, a bába szüleinek.

2012 február 3.

Táncvizsga

Farsangi hangulatra várja a lelkek
szeretetre éhes pitvarának zugát.
Virgonc lelkek ropják ma táncukat,
a falusi táncvizsga van az ifjaknak.
Téli álmukból ébredő asszonyok,
kik csak a templomot járták eddig,
az alkalomra vártak, mint e puccos est.
Mosolyukat mintha tartogatták volna,
hogy a tavalyinál mélyebb rút ráncaikat,
mutassák a táncoló tisztelt ifjú lábaknak.
Az urak kevesebben kalapban, talán
a pucér-képes ulti-kártya jobb program,
hol némelyik oldalborda vérmesebb,
vagy több már az özvegy, az is lehet.

2012 február 24.

Nem akarok emlékezni

Nem akarok emlékezni,
hogyan veszítettelek el,
távoli énemmel vitázok,
magamat sem értem meg.
Áttűnő homálytól félek,
vigyázó imákon élek.
Végtelen hű horizonton,
Te, Te, s Te tőled fuldoklom.
Nem csak fotógráf nézeted,
volt meg, tűnt el, és vége lett.
Magam tépek papírképet,
feletted s közted miértek.
Már nem múlhat el nélküled,
e csontporló vétkes üzlet.

2012 február 19.

Tavaszváróm

Kockás papírra írom a neved tavasz,
a tél fogságából végre kiszabadítalak,
hiába börtönöd és egyben szülőd a tél,
nem leszel morcos, csak vidám s ledér.

2012 február 15.

Csendhez szólok

Függő gondolatok szava száll égbe,
áttörnek szmogon, valótlan légtérbe,
szócséplésből nem lesz se mag, se kéve.
Gondolat, mind messzi rokon édese.

Éles ércként törik a csend folyton.
léted csak terv, nem létezik papíron,
bocsánatok előznek meg, míg bírod.
Egy kör, egy rajz, rongyos ősdonorod,

kockásan vagy kereken, ki eszi meg?
forró lelkek üstjei sorra hűlnek.
Ha mind részeg, egy józant ki érthet?

Amíg keresed a kulcsod kincsedhez,
figyelmed, mint ecset hull szerte szűrve,
szó szárnyalása utolsó csendedhez.


2012 január 31.

Még várunk

Már szüleink túl lépték azt az időt,
amelyet kitűztek a boldogulásra,
de ki emlékszik erre.
Most meg elfelejtettünk kitűzni időt,
hát sose jön el.
Tűzzük ki azt az időt amikor eldöntjük
mikor kell jönnie az időnek, hogy boldoguljunk.
Még várunk.
Talán jó lesz, már alakul.
Még halasztunk.
Csak rosszabb lett.
Alakul.
Temetés.

2012 február 21.

Rianások sikolya

Remény taván talán enged a jég,
aggodalom fagyasztotta be rég,
most rianások sikolya közt élek.
Vajon visszafagynak a repedések?

Itt vagyok, s te túl a kormos ködön,
helyek szűz szelleme üldöz futó földön,
szavaidba kapaszkodva kúszok feléd,
madáreső szakad e világunk felén.

Hasztalan szeletel a kezem szelet,
nem ismeri a nemet és csak nevet,
Pici magányom csak veled termetes,
inkább veled leszek szótlan szerzetes.

Jeleink jönnek, nyűggel nevetgélnek,
Társunk tömeges közöny, szőre szaglik,
mélyhűtött dicséret, tehetség hajlik,
rég koszos kút vize vagyunk e légnek.

2012 január 31.

Lelkem tava szemed

Lelkem tava szemed,
ott bent lubickolok.
míg te figyelsz engem,
látsz, én rád gondolok.
Lelkem tava kiönt,
és szomorú vagyok,
szárítom kincsedet,
s lelked újra ragyog.

Szíved szava bennem,
táncos tűzzel ragyog.
Táncol belül tüzed,
soha sem szárazon.
Szíved szava ered,
liánokkal ölel,
simogat leveled,
s illatával jön el.

Tavasz tested ringat,
álmomra is vigyáz.
Simogató hangod,
kétségekből kiráz.
Tavasz tested virág,
gyönyör kertje néz rám,
csodálat s csendvilág,
a lét véges vásznán.

2012 január 31.

Az én fuvolám

Én mindig csak a dobot akartam verni,
feszes bőr, vele ritmust lehet építeni,
máskor a vonó szőrszálait szerettem,
rangok-rangja, egy lószőrnek mi lehet?
De a fényes fuvolától szerelmes lettem.

Elvarázsolt ezer tömjénnel a teste,
szemébe néztem, s láttam benne szívemet.
Mikor csókra, ajkát ajkamhoz emeltem,
és lelkem lehelete megszólalt benne,
legszebb dal volt az, szerelem üzenete.

Aranyló test most is csillogó. bár érett,
szemem még mindig látja benne szívemet,
utolsó leheletemmel szól újabb zene,
hiába kiált heges szív a süket füleknek,
mégis szól a dal, soha nem múló üzenet.



2012 január 27.

Dőlnek a falak

Stabilnak hitt falak,
dőlnek egy nap alatt,
felesleges hónap,
víg napok is fogynak,
kulcsot törsz a zárba,
nő fekszik az ágyba,
álom nem hajt földbe,
bölcsődet kinőtted.
Szerelmed is elhagy,
csóró vagy és belga,
minek érettségi,
fizetést remélni.
Ingyen munka koptat,
meglopnak a holtak,
kidobnak utcára,
mássz fel ablakába,
megszokod a pofont,
dicséret csak oson,
vége van a napnak,
nincs vége a kornak,
tökös légy az divat,
régire az újat,
csak nyúld le a múltat,
azért le sem szúrnak.

Senki nem felel

Senki nem felel,
csak gondolataink
árnyéka rajzolja
a választ képünknek
őseinktől festett
hasonlóságára.

Szomorún szeretünk,
víg torral halunk meg,
a világ velünk van,
te a hátán megülsz,
de egy hasznos hajnalon,
a föld alá kerülsz.

Senki nem felel,
csak kezek kérdeznek.
Világunk folytonos
tagadásban hevül,
mert testünk melegét,
veszi el örökül.

2012 január 25.

Nyugdíjas nyárfák

Halál bizonyosságával felvértezve születtem,
mégis tanultam járni, beszélni anyanyelvemen,
bár elment pár szerettem, halál kísért utamon,
még itt vagyok, és holtjaim erejét hordozom.

Ahogy halnak a nyugdíjas nyárfák, és haláluk
szolgálja tovább a termő természet érdekeit,
hisz az anyag bennünk és bennük a hazájuk,
nem kiváltság, csak óvjuk egymás értékeit.

Ha hulla leszek és megásták már a sírt
ne várjatok tőlem se több betűt, se sort
lehet kinek hiányzom a szeme lesz kisírt
elmúlik az emlék, és ültetnek új nyárfasort.

2012 Január 24.

Reggeli ébredés

Pohár s kanál reggeli csilingelő dallam,
ébresztőt kérő késztetés van e dalban,
és még kortyonként fogyasztod a percet,
hideg hírek s dalok ébresztik lelked.

Fogy illatozó időd, kér csendet,
a Nap szemedbe törvény úr s kezed
a karakter-ecset után nyúl és festve,
koppintva keres egy boldogabb jelent.

2012 Január 24.

Az ég szerelmei

Csalfa csapadékos január maszatol,
havas járdákra rákiált a napsugár,
csúszik a síró sár, oszlik a kristály,
a természet talán boldog valahol.

A tél cselédei mossák az eget,
egy foltos felhő láb-lógatva csak les,
odalenn egy szép szerelmes párt keres,
ha nem talál, hát a széllel összevesz.

A fukar fagy udvarol fejét forgatva
a széltől szakadt fodros kisasszonynak,
csókjuk nyomán újra belepi a tájat,
a hópehelyként hulló hűs varázslat.

2012 Január 23.

Vihar a temetőben

Szomorú szél fújja a gyász lomha leheletét,
a szomszéd nádas kévéit derékben töri szét,
fújja a töreket, alakzata mint egy festmény,
majd a gyászmenetre szórja aranyló köd kedvét.
Csak a széllel jött felhő viseli a gyász színét.

A menetben senki nem érzi a vész közeledtét,
a kuncogó keresztek, síró sírkövek mentén
lehajtott fejjel nem látják a ragyogó reményt,
nem látják végzetüket a kis otthonuk egén,
hiába fagyaszt a szél és hiába a józan ész.

Gyarló gyászmenet testes örökséget remél,
gödör és deszka csak özvegyet nem kímél,
még egy bágyadt bút intenek a koporsóra,
majd idegen rögökkel kopogtatnak rajta,
elment, még visszajöhet, fakó feltámadással.

2012 Január 21.

Keserű kenyér

Keserű kenyér voltam fonott kosárban,
s te szavaiddal mézet csepegtettél rám.
lisztsejtjeim itták édes vallomásod.
járataim éhesen felszívták behúzták
egykor régmúltban csak csepegtetett nektárod.
Mi egykor csak csíny, csalfa üres bók volt,
arcunkra mosoly-ráncot csalt hóbortok.
Ma már édesíti a keserű emléket,
ahogy lassan átjárja a méz a kenyeret.

 2012 Január 27.

Fáradtan

Fáradtan kutatok gondolataim forgatagában,
de már eltévedtem.
Aszalt szilvát ennék és csorog utána a nyálam,
de mi van, csak cefre.
A szoba melegébe vegyülne a nadrágszáram,
de kihűlt a kemence.

Forogna a vas, vágná egész melegre a kés,
de a szakma elfeledve.
Csókolnám a szád, fonnám combod körém,
de nem vagy közelemben.
Folyna a könnyem, sírnám gyötrelmem én,
de elfogyott az istenem.

Csak a táltos álmok s szemek segíthetnek.
Elvegyülök és magam köré folynak tetteim,
belül maradok és álmaim vakon követnek,
hibáimba torpanok, s magányosak könnyeim.
Már reped a tudat, és a koporsó beszakad,
elmerülnék vágyaidban, de csak az éj matat.

2012 Január 16.

Testi szerelem

Pajkos fantázia sem kell hogy az izzás
megkísértsen, csak pihe-puha bőröd ikrás
borzongása, vagy még izgatóbb duzzadó
bimbód, melyre vérművelő varázs várható.

Puha ajak és folyatós heves árja
méz-kesztyűt húz kóbor kezem ujjára,
édes öled éhségemre igazi csupor,
a vágy feléd, hogy testedből legyek tudor.

Donorság s nem fokozható lélek-vájat,
belezuhan a nemző vágy, ész-kiállhat
egyre jobb, és már száll is a test párája,
kulccsal nyithatom lelked, siklok a zárba.

Testünk szemén fátyol a boldog bolondsága
csorog az idővel, mert öled rám támad,
forróságod ölel, s mikor nő a pulzus száma,
száraz sikolyok hagyják el nedves szádat.

Mint ördöglakat a hév pózának csomója,
teker kanyart a gerincfacsaró gumóra,
testek kazánja hevít elmét nincs kibúvója,
ha a tűz ellobban, véget ér a pásztoróra.


2012 Január 12.

Száznegyven éves ház

Száznegyven éves házban jártam,
a repedések dőlnek kalákában.
A tűzhely ósdi-új kormosan,
az ajtón át főhajtással óvatosan.

A nemesi oklevél a gerenda alatt,
százéves bútorok, mint komor falat
rejtenek, ma is forintos titkokat.
Hideg szobában meleg a hangulat.

A házi áldás kerete sem mai darab,
ki festette régen figyel az ég alatt.
Földpadlón Kossuth járt valaha.
E falak tartottak össze családokat.

2012 Január 13.

A háború arca

S.Dali: Háború arca

Bánat az eső, magam eldugult eresz vagyok,
térítésre váró gyalult gyarló kereszt tagok,
illesztésre váró keserves kövér kondorlatok.
Zsibong a századelő, éh-halnak a fondorlatok,
térkép vérem, csak eltévedett mértékemtől tartok.

Fagyra hevült üllő-vasak porrá zúznak álmot,
az idő kéjjel szétteszi a két pucér combot,
rajta a kéj-évei tesznek sorban erőszakot,
kedvére vajúdik véresen vacak háborút,
végtagokból vert új útja lesz a zarándokút.

A közömbös kedvesség keres kiutat, álnokul
szenvedést mutat, harácsol, szíved homályosul,
bénán bólogat belé ál-tudort, hitet zálogul,
nemzedékek szemben, mint véres pecsét átokul,
elfeledett szerető szenved, hetes dögre nyomul.

2011 Január 12.

Apám fénye

Apám fénye szememben csillog olykor,
s rongyosra tört kezét érzem vállamon.
Nem kísért, velem van mint egykoron,
kacagó bólintása egy régi pillanaton.

Az idő tenyere suhint néha nyakon,
emléke gyötörne, ha nem lenne  pajkos,
bárcsak baljából sosem esett volna ki a toll,
igaz krikszkrakszos írása tehetségtelen volt.

Vaj mit szeretett a művészi baletton?
értette nézte mi nekem idegen volt,
élete mint a sűrű vére régen elfolyt,
itt hagyott, ki szeretett idős-fiatalon.

2012 Január 10

Egyedül vagy

Egyedül vagy a ragyogó remény rabbal,
míg az álnok jövőkép hű szíveket akar,
addig te sem leszel még magasabb.
Meséld el a jövőbe veszett múltad,
takar, óv a rabbá tevő balsors búja,
akkor is, más sem, csak a hited rúghat.

Jövőképed nem veszik el csak vezet,
a gondolat dzsungelébe mint elvérzett
kicsiny lélekrabló liánokkal beköttetett,
mosdatlan mocsári élő, éneklő környezet.

Te mond a szemébe a fájdalom üzeneteit,
Te szakítod le a félig sem érett gyümölcseit.
Nem látsz napfényt, takarja a sötét gond-lomb
amit a serege szorgosan borongósan fonja,
álmaidnak vakítóan egyszerű alakjainak sora.
Csak te, csak te lehetsz mindennek oka,
ha már a bűn sejtjeidet mind meggyilkolta.

2012 Január 3.

Néha

Néha, ...néha megszólalok arcodon,
és vakít a szíved szemedben.
Néha, ...néha vagyok benned,
...nesztelen.

Diadalordítás

Felhő utcában lakik egy csillag, a tér-tündér,
szerelem ittasan is mindig józan, fejben ledér.
Álmokat szövöget s mint mindig, most is fél,
azt teszi, szeretni, követni, álmodni örökké.

Kicsiny lélek-tündér birokra kel jogaiért,
kanyargós felhő utcában él a csillagáért.
mikor fárad türelmetlen a jó kegyekért,
dombról, sugárútról álmodik, ha aludni tér.

Lelkében egyszer megszakadt egy sírás,
könnye nincs, a remény benne fojtott sikítás.
Dac testvére lett a büszke, s néma pusztítás,
önpusztító zárt idegszálai mára diadalordítás.

2011 December 30.

Arany csupor volt

Arany csupor volt, mely mézet rejtett egykor,
most csordultig bűnös szándékkal telt jelenkor,
szagló fehérneműt sem rejti el a pompa,
zselés hajban is virít a megkövült korpa.

Bűnös nemzedék, ki élt abban a korban,
kapott tudását nemzet ellenében fosztja,
szegény szegényebb, a gazdag meg csupa csorba,
volt már ilyen, s felkerült a lámpaoszlopra.

Bűnös nemzetépítés az erkölcsi ravatal,
út törik fel, mi épült közös munkával,
most csak hazugság-vihart, fejlődés-gyászt, mutat,
Lépj sárba, taposd, újra építsd meg új utad.

2011 December 27.

Te leszel az

Végtelen hazugságtengerben sodor az ár,
a karmaszerű kényelem ára a létünkbe váj,
kitakar a hideg, fagyott vasfoga harap már.
Te leszel az, ki örökkön boldogságra vár.

Végzetünk az igazság-mocsár, labilis láp,
hajszolnak a tervek, s nem bírjuk tovább,
megfojt a nihil-szerű elégedett buta bátorság.
Te leszel az, ki örökkön boldogságra vár.

Visszatér a lélek-javító házaló vén  betyár,
fúr-farag majd dúltan benyújtja a számlát,
morcos, sosem fogadják meg a tanácsát.
Te leszel az, ki örökkön boldogságra vár.

Vágyaid mit álmodtál, korod kicsi hajnalán,
alvadt vér keserű, mit nyelved izzad mára már,
az ígéret égeti pokolszerű lelked lengő kapuját,
hát te leszel az, ki örökkön a boldogságra vár.

2011 December 24.

Karácsony lelke

Most a karácsony rajzol az égre álmot,
felhők közt a régi emlékeket látod,
lélekvakság gyógyító, kedves karácsonyod,

pihent percek peregnek, s kutató szemed
nem találja régen, mit elvesztegetett,
a szeretet szerénységét engedd közelebb.

Lelked most esik láthatatlan szeretetbe,
könnyes a szemed, bele emlékfüst ment,
életed mind megérinti a karácsony kedve.

2011 December 23.