Hiába vársz

Állok, állok, állok, hiába is vársz.
undor, keserv kísér, még is felvágsz.
Teljes közöny, hideg álmok
kukucskál a keserű szempár,
itt az idő, hát változtassál.
hajlékod a födetlen enyészet,
de lelked nem veszi senki meg.
fejed felett tonnányi oxigén,
neked mégis az élet a nehéz?

Remény-szakadék

Az értelem relatív, sokszor csak ótvar a koldus kezén,
fertő futár tekereg, hozza az Anti-himlőt s fizetek én.
Osztozkodásnál a semmi fele csak az enyém.
Talán szobor legyek és vízkő az italom?
Részeg virágokból csokor a jutalom.
A múltam egy síp, hát fújhatom.
Remény-szakadék szélén...
miért is kapaszkodom én?

Az én utam

Pusztában, kínban, mintha kukorica sorok között vezetne utam,
A borotva élű levelek arcomra, kezemre sebet firkantanak.
Nem látok, vagy épp ahova lépek. Bicsakló göröngyök közt,
botorkálok és életem súlya süppedő, alvadó sár lesz a fölös.
Közben gondolatokkal játszom, védem a kard-csapásokat,
Észrevétlenül a fájdalmakat, mint tudást fel-fel halmozom.
Minden seb egy tapasztalat, érzem de nem kínlódom,
Oly sokáig vezet e vezeklő ösvény egyre csak fáradok.
Már nem is fáj, csak álmodom, széles az út és szélen
sárga tulipánok mosolya kísért, már illatukat is félem.
Aztán könnyed csordul, mint csak egy harmatcsepp,
nyelvemmel kihallgatom, nem sós, édesnek érzem!
kendőm fehér kulacsa megtelik, mint csatatéren vérözön,
tovább képzelem, a világ harapott és felszakadt a bőröm,
aztán kardjával szalutált és elhervadt kétségbe estébe.
utam sosem érhet véget, csak keserv-édes életem végére.

2011 Augusztus 31.

Nincs holnap

Lepergett a film, megáll a kép, mint a műszaki-hibás élő adás,
és a pislantás is csak tesze-tova varázs, nem mozog tovább
Zümmögnek a lapátok és a levegőt hajtó ezernyi gép,
mint megannyi édes-nektárt kereső szorgos méh.
Hálózat erein mint a vér, megalvad az energia,
Elhallgatnak a gépek, sötétbe bújik a zaj,
Fülünkbe mászik a természet, és ural.
majd az is rendre-sorra elhal,
és úgy hallod a nyugalmat,
ahogyan a halottak.
és nincs holnap.

Ide születtem

Tudsz-e virágul,
és mikor szirmaid elszórtad, szórsz-e magot?
Tudsz-e szólni bolygóul,
mikor elnyomnak a burjánzó gazok?
Elnyíló virágként élek a parlagfű, gaz erdőben,
ide születtem, itt vagyok, hát mit vártok tőlem?

Az én piramisom

Maja piramisként épülő szellemvilág vall az elmémre,
mintha mindig lenne erőm követ rakni kövek élére.
Minden gondolatom egy nagy csiszolt kőként álmodom,
de csak patak áztatta kerek kavicsból van a piramisom.
gigászi erővel tolom a hegyre a gondolat kavicsom,
mire felérek, kocka lesz, de ez nem tudatos,
egymás élére rakhatom, és csak csodálkozom.
Már többször kezdtem újra meg újra, és újra...
mert kiderült a hegy egy szél-fújta homokbucka.
Most a hegyem is magam raktam,
bűzös mocsarat csapoltam,
vulkán tűzköpővel hadakoztam,
jéghegyeket törtem-zúztam,
záp-szagú kénnel kotyvasztottam,
letörtem néha, fel is forrtam.
közben csodákra sem csodálkoztam.
Mire összeállt a hegyem, öreg lettem,
de mindennél ifjabb lett a lelkem.
Mikor teljesen kész verejtékkel mosott piramisom,
újjászületésem napja lesz, ha még addig bírom.

Kifordult világ

Irányított szépségű virágok hazudnak nekünk boldogságot,
amíg a vadvirágok szépségére a mosolygó kasza halála jár.
Szép nevű, Rút képű könyvek tanítanak kancsal badarságot,
míg a szegény tudós művei, az örök igazság a fiók mélyén vár
Mintha télen nyaralnánk és nyáron vennénk fel prém-kabátot.
Legnagyobb vesztesek azok, kik látják e kifordult, őrült világot!

Képzelt háború

Érik a harc, a spirituális lélek forradalma ,
mint egy éretlen alma, melyet kukac vett uralomba,
lelkek képzelt sebeikre véres zsebkendőt nyomnak.
Elhaló éles kiáltásuk, szenvedésről vallanak.
kikiáltanak hazugnak, bűnösök bőrébe marnak.
a győztesek állnak mellé az örök vesztes oldalnak,
A rend, rendetlen hálóit szövi, mint a gén-hibás pók,
csapdába esik az, ki testvéreinek csapdát áhított.
Életunt méh is kihal, ha keserves mézet csinálhat,
ha keresi a nektárt, és csak romló virágra találhat.
De a dögszagú nyárban talán jön egy hűs szél, ő a remény,
nyugszik a lét, pedig nem követel, csak hozott még egy esélyt.

2011 Augusztus 29.

Arany és réz

Ha barátom szőke szeretőjét kísértem,
mindig éreztem ezer vágy-pillantás hevét.
Mikor valahol megjelent, a táncos
vékony alakja befolyt, érthetetlenség,
mindenki csodálta, holott számomra
nem is volt igazi igazán szépség.
Alakja szűziesen tiszta, és szöszkén
légies cérna-járása fiatalka még.
Bennem lenge öltözéke sem keltett
vágyat, soha-soha előtte felé.
Egyszer testemen végigszaladt,
régi szerelmek gondolat pillantása,
mikor édes gomb melleit éreztem,
ahogy vele lassút táncoltam,
derekunk vesszőként fonódott össze,
szinte eggyé, mint arany és réz.
Ő volt a bolondító, gyilkossá tevő
gazdagra fényezett földi fém,
és én csak a nehéz, hősiesen
hasztalan bátor-eloxálásra ítélt.
A tűz lobogott testében, mint fa
egy régi kúria kormos kandallójában.
Talán túlságosan közel voltam hozzá,
hogy a szívemet is fellobbantsa.
Talán túl sokan kívánták és porig
égett szívem, őrült zavaromban?

Citromos sör

Szisszen a sör mint a beszédhibás kígyó,
és citromos illata idézi a Nápolyi hegyoldalt.
hűs nedűje habzón a torkomat fagyasztja,
gondolataimba nyilall a fiatalkori alkohólia!
Mikor még iparosnál gépeken muzsikáltak ujjaim,
egy átzüllött éjszaka után is, mint motolla.
Mikor a napi fizetésből még berúgott a kocsma.
Ej a fizikai munka, mint kihalt állatfaj,
Kitömve ott állhatna a Nemzeti Múzeumban.

Nyári szárazság

Homályos lencse alakú hold némán szónokol az égen,
villás karjával a diófa csápol előtte amikor nézem.
Sír a nyári est, forró párája csapódik le testemen,
Hevülő nap után a hőmérő is harminc fokon pihen.
Zöld fűszálak siratják elhullott, kiszáradt társaikat,
Hiába vágynak, eső nincs, holnapra ők is kiszáradnak.

2011 Augusztus 27.

Csillag póker

Álmomban a Naprendszerben csillagokkal pókereztem,
a nap volt a jó kibicem, súgott nekem, nem figyeltem.
mágnesvihar tombolt rajta, a tejút felét el is buktam.
Elbűvölt a Vénusz dombja, de a Jupitert jól becsaptam,
A mars fagyos póker arca, nem árulta el mi a terve.
Mégis mindegyik kiesett, a naprendszerből senki nem nyert,
Mert ott voltak a nagy csillagok, tehetősek és gazdagok
Bírják tőkével, a birtokukban milliónyi naprendszerek.
Tejútrendszer csak kis paca, több kell ha nyerni is akarok.
Aztán végül a győztes, egy ismeretlen fekete lyuk lett.

2011 Augusztus 26.

A köd

Elmúlt idő kurta ködje ural,
mely auraként már a részem,
Mindig e furcsa anyag
rabja a kojtoló, füstös létem.

Vándorlás közben, ritkán
körkörös körvonalait nézem,
halványak az élő érzések,
a sajgó sebekből mindig vérzem.

Hiába leszek ember, a könyvelő,
a vasmunkás, él-sportoló,
lennék inkább papír, számok,
vagy szerszám, akkor is ha forró.

Hiába lennék a szülő, igazgató,
a tanár, vagy rossz nebuló,
a gyóntatóm is én leszek,
a templom és benne a stukkó.

A térkép és az utak, házak,
autók, elsuhanó virágok,
a makacs ködben, falvak közé,
új utakat kézzel csinálok.

Hiába lennék utas, a bakter,
kalauz és krampácsoló
indítanám a vonatot, utazom,
közben kezelem, nehéz a váltó.

Hiába leszek a lakó, tervező,
a kőműves, vagy tetőfedő,
lerombolok házakat és építek újat,
ha az kell és eljön az idő.

Hiába játszok anyagot,
puhát, szilárdat, vagy folyékonyt,
én simítom a sarat, síneket,
az arcot, vagy a sík-betont.

Mindig elmém rabja vagyok,
nem látsz. mert a ködbe olvadok.

2011 Augusztus 25.

A lélek kulcsa

Ásított a hajnal, és harmatcsepp könnye végigfolyt a csillag-szeplős sötét arcán.
Cirógat a levegő, és bársony-szellője megborzolta a mély álomban szendergő holdat.
Pirkadatkor, ébrednek a házfalak, a kémények kormos-köhintéssel a nap felé intenek.
Kövér pókok a falak repedéseiben nappali sziesztára készülnek.
Egyenruhát ölt a munka, izgatott szerszámok fecsegnek titkokat.
Csilingel egy kulcs-csomó, melyek közt ott az emberek lelkének kulcsa.

Időveszteség

Az egyik órámban vesztettem hatvan percet,
zokogott a távozó este, engem okolt persze.
csak lógtam az idő függvényén, idétlen
vadul újra számoltam, de minden ismeretlen.
Időveszteségem oka, talán a gondolat alkonya?
Cibálva rángatnám vissza az ismeretlen órát,
De kezemben szétporlik minden szilárd látomás.
Segítene elmém osztódó ereje, nem elég bátor
ő sem látja mi történt, az elveszett, tétlen órámon.
Feneketlen élet örvénylő tavába süllyedt örökre,
tündérek tudják csak mi hozta el hozzám a földre.
Százszor is felkérdem hiányát tagjaimban reszketve,
és mire észbe kaptam, egy újabb napot vesztegettem.

Halál a síneken

Sikít a vonat a jelzőnél, és a sarkán csúszik,
fürge mozdonya, pityeregve lassít,
megtorpanása gondolatnyi,
Balatonszárszó kísérti.
Csúszása kilométernyi,
lába közt egy halott férfi.

Mindent akarni

Csörgedező létem szeretném váltani sebes folyóra,
amelyben a tétlenség is ezer meglepetést hozna.
Ha Katica-bogár lennék is vágynék gólyának,
Szántanám az eget, és megkímélném a békákat.
Száguldásomban csak a boldogság szab gátat,
Kövessen ki szeret, és mutassunk példát a mának.
Az idő fogy és még nem táplálja patakom hegyi forrás,
Talán a következő domb után, gondolom mindig tovább.
Szeresse az élet ki segít engem, akaratom ennyi
Boldog lennék, ha tőlem lenne boldog mindenki.
Égi kék varázslat mutassa utamat, legyen a tükröm,
Földi zöld élet etessen, angyal kezével készüljön.
Ne hagyd szeretteimet soha a fájdalomra építeni,

Gyere hozzám, súgd meg, mitől leszek igazán emberi.
Szólítom titkon azt, kit nem ismerek, de megmondani meri.

Alföldi rögök

Az alföldi rögöket fogadtam barátomul,
és nem mind azt, ki tapossa orvul.
bár a rögök érzik, ez csak a tisztelet,
mégis sírnak, ha jön az esős üzenet.
Mikor hallgatom őket, mind egyre vágy,
vas-szekér tapossa, és nőjön a dús kalász.
eke forgassa, teste alul vágyik fényes napra,
ha újra alulra kerül, testét bogár had lakja
mikor pihen is csak vár a csillogó eke vasra.
de az ember a rög börtönéül az utakat vágja
s jön a gépsereg, és földmérő lesz bírája,
az ítélet életfogytig, mert épül az autópálya.

Gondolat-foglalás

Egy váratlan fényhullám vakítja el pupillám,
mint egy vödör zaj, melyet fülembe öntenek
váratlan, és betegítő agymunkára serkent.
Hervasztó tudatok támadják idegeimet,
de én próbálom kiválasztani a jót és szépet,
ahol, Első napé a helyfoglalás,
aztán Második napé a rombolás.
Harmadnapon is vívjuk a csatákat,
már a holdat sem vonzza a csodálat.
Alapom a Kárpátok, mit őseink is láttak
mint egy kitöltetlen keresztrejtvény-kockázat
Falakat lábszagú gondolatokból állítottam,
mint egy kötelező sorkatonai kopasz-szolgálat
Tetőm a csillagos boltozat, mi bármikor beázhat.
Hova tartsak, hogy találjam igaz, hű gondolat-hazámat.

Szabad Európa

Független figyelem növekvő bizalom terében,
elvesztek játékaim, mint lakástűzben.
Fen hangos rádió szócsöve üvölti be a gangot,
utolsó leheletéig veszi a Petőfi, Kossuth adót.
Szabad-Európán még ifjan nevelkedett fel,
Csövei égve adták tovább akkor a szabad szót,

A vonzás törvénye

Gondolataimat terelem virtuális földemre.
Mintha egeret engednék a kígyóverembe.
Szürkeség a vázlatom, fejemben,
Túl bonyolult? nem hagyom, megteszem.
A "csakazértis" mágiája, és vallásom velem.
Bőszült, lobbanó hatalom vet ellenem,
korbácsa a kapcsolat, vagy ami van zsebben.
De lágyul korom, és nem vág vissza,
Tudom mi a tervem, őszinte és tiszta.
Hiszek benne véghez viszem,
utamon a hegyeket felszedem.
Hű társam a teremtett gondolat,
Mecénásom a buzgó, forró vér-patak.
Mikor a mosoly-patakos siker utolér,
Te csak azt látod, a kígyót megette az egér.

Vasárnapi vihar

Verítékes vasárnap, vágott fű szagú délután.

Egy nagy fekete felhő vészjósló az ég alján.

Szelíd felhőket jobbról kergeti, táplálkozik,

aztán farkas módjára balról kerít, falja mind.

Nem elég neki, a Nap vezérnek üzen hadat,

elbízva magát, a fény arany trónjára fáj a foga.

Eső illatú és puskapor ízű csatájuk színtere!

Nem tétlenkedik a Nap, pusztító az ereje,

harcol, kacagva csapkod  a fényes kardja.

Nem hatol át a fekete felhőn, de fel nem adja,

és meleg széllel tolja, nyomja gerjedezve.

Majd a fekete sereg enged, hull első könnye,

Még bosszúját, mérgét lecsapja védtelen földekre...

A meleg fény, gőggel ragyogva nem tétlenkedhet.

Vidám felhőkbe összegyűjti a vesztes verejtékeit.

Minden jobb lesz, bízhatsz ember, a gonosz elesik.

2011 Augusztus 18.

Költözködés megint

Íves homlokom a hűs szobám sík ablakára tapasztom.
koccanó szemüvegem megállít, ha fejemet elfordítom.
A reggeli fényben titkon kihallgatom a növényeket,
de sokan vannak, nyár van, egy kukkot sem értek.
Hol lehet a kód, ami növésre késztet egy magot,
Hol lehet a megfejtés, mely jobbá teszi a holnapot.
Ujjaimat mint vesszőt az iparos, a csészére fonom,
meleg járja át kezem, mint a torkomat mikor iszom.
Itt az udvar, mit nemrég betöltött a gyermeki ricsaj,
fülelek csak, és képzelem, de nem jön semmi hang.
Költözöm, s viszem e képet, most csomagolom éppen.
Jaj, de az érzést, melyik zsebembe tegyem szépen,
amely visszavarázsol, hol oly csintalan a nyugalom.
Nem, nem adom ezt, örökkön marad csak az enyém.
ez lesz örök talizmánom, és hozzon örök szerencsét.
Egy lesz csak közös bárhol leszek, a vakító kék ég,
Felszippantom a színeket szememmel most rögtön,
és enyém lesz akkor is, ha már nem leszek az Alföldön.

Augusztusi harangok

Az augusztusi harangok hangja mindig a fülembe fagy,
Mint süketnek az illeszték mély fájó nyomot hagy.
Mert apámat szólítja minden nyár végén.
S már jön is látom, igen, Ő az én apám.
Még érzem számban is vidám mosolyának ízét,
Még érzem fülemben a szolid dorgálását.
Kicsi voltam, s míg házunk helyén homokoztam,
Minden délelőtt a Kossuth tér alatt vájtad az alagút falát
Minden délután épült a szülői ház, ügyes, erős kezed nyomán.
Nem, nem hagytalak el, most is látom ráncodat,
hogyan játszottál, és szeretgetted unokádat.
Látom még kisimult arcodat halálos ágyadon,
Már angyalokkal csevegtél, még megborotváltak,
ruhát kaptál, nyakkendőt, s mosollyal fizettél.
Csak egy, egy dolog van mit kell szemedre hányjak,
-Korán elmentél! nem haragszom jobb a szenvedésnél,
Modoroddal, biztos kedvence vagy ott fenn az angyaloknak.

2011 augusztus 17.

Augusztusi harangok (javított)

Az augusztusi harangok hangja 
mindig a lelkemre fagy,
Mint fülben a halló illeszték
mély fájó nyomot hagy.
Mert apámat szólítja
minden nyár végén.
S már jön is látom, igen,
Ő az én apám.
Még érzem számban is
vidám mosolyának ízét,
Még érzem testemmel
a szolid dorgálását.
Kicsi voltam,
s míg házunk helyén homokoztam,
Minden délelőtt a fővárosban
vájta a metró alagút falát
Minden délután épült a szülői ház,
hagyva rajta erős keze nyomát.
Nem, nem hagytalak el,
most is látom ráncodat,
hogyan játszottál,
és szeretgetted unokádat.
Látom még kisimult arcodat
halálos ágyadon,
Már égiekkel csevegtél,
s még megborotváltak,
ruhát kaptál, nyakkendőt,
s mosollyal fizettél.
Csak egy, egy dolog van,
mit kell szemedre hányjak,
de nem haragszom... Korán elmentél!
mégis jobb a szenvedésnél,
Modoroddal, biztos kedvence vagy
ott fenn az angyaloknak.

Éjjeli hívás

Mobilom mint partra vetett hal, rezeg-rezeg majd megcsörren,
vajon ki keres éji órán, híre jó lesz, vagy megijeszt szörnyen?

Az éjjeli hívás réme szorítja el az édes szunnyadást,
A telefon közben fickándozik majd leveti magát,

és mélybe zuhan a végtelen sötét padló felé majd elmerül.
Csengése is darabokra hull, Ki hívott? már meg nem tudom.

Nem ficánkol, és hangja is elúszik szép csendben ki az ajtón.
A rossz hír várhat reggelig, de mégis álmomban utána úszom.

A kerékpár

Csillag robbanásra emlékeztető száz küllő,
Agyában mint megannyi kerengő holdak,
Forgásra teremtett gömbszeletet forgat.
Lánca nem rabságát jelző szimbóluma.
Inkább szabadsága és állandó harca
Taposásra méltó, kilométer zabálók,
Rettenet az erő, mert izomból nyer időt.
Fémtestét, az idő nem. de a rozsda kezdte
és nem nyeli el soha, az út mostoha pora.
Míg erőd tart, gigászi hatalomként ver sarat,
Mint hulló jég nyoma, mely megjárta és vissza.
Ne akard megfejteni, illatának titkát
Mely tavaszi és nyári virág vegyes nyoma.
Tekerj ki a világból, de ne törődj sehova

Arasznyira a boldogságtól

Mindig csak egy arasznyira van a boldogságod,
mint a zöld fűszál, mire magot hozna tarra vágod.
Két dolog van mi utunkba állhat a boldogsághoz,
Egyik a virágzó odaadó szerelem, mely mulandó.
Másik az örökké tartó, keserédes szerelem.
Mindkettő ajzó szeretetre épülő tető nélküli ház,
de míg az egyik nem nem várja meg a záport se,
A másik állja gyorsan pergő évtizedek viharát.
Az én házam romba dőlt, és még álló falain
Megvetette gyökerét a kutyatej és a kikerics.
Magjukat még messzibb tájakra szórva hirdetik,
van gyógyult, őrült igaz s odaadó szerelem igenis.

Neked vagyok így is

Csalódástól már rég messze körön kívül kerültem,
Szívemet markolja birkózó gondolat vas keze,
Gondolataimra hideg zuhanyként zúdul a keserűség
De felülkerekedik, önző gyáva ideg lelésem.
Mint egy rossz lépés a valóságom lépcsőjén,
Bicsaklik kedvem és sosem leszek az emeleten.
Kifordított testem, kiterítve adom ajándékul,
De haszontalan vagyok, medve bőrre cserélnek.
Örökre egy érző, de molylepte trófeád leszek már,
Mely a Szíved félre eső hideg szürke sarkában áll.
Mégis boldog vagyok, mint a jóllakott mecénás,
kitől áron felül vették meg az értéktelen portékát.
Gondolataim irányított vessző-futásként élnek
Benned akarok és tudok reszketni amíg csak élek.

Ha a kerék megáll

Megalkuvás oltárán véremet hiába nem adom,
És nagy ívben kerülöm, nem is pillanatokra
a hiányos rongyosra szabdalt himnusz ízű átkokat.
Csak magában bízhatok, mit vérbőn kitalálok,
sorra veszem, csorba gondokra nem várok.
Legyen tanítóm a mély kút gyöngyöző vize,
mely elhozza a tisztaság ízével a jövőt is ide.
Jöjjön testemre baj, átok, ne fogja meg mától,
Varázslatos vérpatak folyjon szívemig, fusson.
a kerék csak dübögve zajjal telve dobogjon,
Vegye fel terhét adja, lökje, míg bírja a mát.
Rokonaim és orvos se lásson kihűlten soká.
De egyszer a kerék is köhögve meg-megáll,
Majd feladja és nyugton tárolja a vérvörös masszát!
Nem a halál a legrosszabb, nekünk elhozza a békét,
A szeretet kifakad, élőkre rakva a tonnányi terhét!
Mi volt természetes, könnyes kínnal tölti meg a málhát,
és szeretteink hátára teszi, súlyos bánatfoltos zsákját.
Mindig, mindenkinek eljő ez a könnyel teli pillanat,
és tovább adjuk a zsákot, mely egyre csak dagad!

Falnak fordulva

Lelki szememre hályogot növeszt a múlt.
Új vakságot jósolva a jövő reményei felé.
Mint áldozat, fetrengek a jelen pocsolyáiban,
ahol a gondolataim a sár elpárolgó vize,
és agyaga a tudásom repedezett felszíne.
Kitörni vágyó lelkem felszedi magára,
azt a mézszerűen ragadós sós agyagot,
és vályogot köhög a börtönöm falára.
Falnak fordulva, életem ablakát nem lelem.
Ablaktalan jövőmhöz a vésőm az eszmélet,
és nekiállok, kivésem akár körmöm élével.
Mikor kész leszek, rám tekint a valóság,
kinevet, kacag, és hátam mögé mutat.
- Ott is a te kivirult, napfényes világod van!
Elég, ha nem fordítod a fal felé az arcodat!

2011 augusztus 15.

Barátaim

Megalkuvás nélkül tűröm sorsomat tenni,
Semmi nem képes a folyóból kivenni.
Evezek én árral is és szembe ahány,
Lapátom a szülő gondolat víg talány.
Csónakom az őseimtől kapott vérem,
Mely vörösre festi a kavart örvényem.
Nem adhatom fel, parancsra se kérésre,
Célomat magam előtt látom, hogy közelít
Csak néha takarja a hideg tajtékzó habos víz.
Hullámzik életem, és néha belenézhetek,
A nyugodt elem felületén látom képemet.
Máskor hetekig, küzdök az idő árral,
Csapzottan, de mosolygó borostával.
Mikor már éppen vesznék, mert ellen az úr,
Barátaim jönnek erőm lesz megint, és új.


2011. augusztus 14.

Tudatlanság erdeje

Valójában én létezem és testem borzong!
Szöges bakancsos életem nem bánom.
Mért-méretlen utakat jártam, van károm,
Velem van a kedv, a hajlam nagy mester.
Tudatlanság erdejében balgaság fájni,
ott égig érnek a tudományok buja fái,
eltakarva napot, holdat, boldog felhőket.
Nem akarok locsogni, csak kérni keveset.
Sokat nem, csak levegőt, fényt,  kék eget,
és tudásommal felszállni, el a nagy fák felett.
Ne hagyjatok magamra, mind kövessetek.

2011 Augusztus 08.

Szétesik minden

Puzzle vágó henger indult ellenem,
És apró íves darabokra szeli életem.
A metszések szorosan, jól összetartanak,
De hopp, csak egy óvatlan mozdulat
Minden széthullik darabokra, mi volt
Ki tudja hogyan illeszkedik és mikor.
Hatalmas íves metsző éles kések,
Szabdalták fel mindig a szívemet.
Minden ismétlődik, megint folytonság
Mi volt sosem lesz egész most-már.
A jövőm lerakom sorba, nincs hiba
De a múltam szétesik, mintha a kútba.
Rögtön fagyasztom, emlékeim mi kedves
Elfeledem mi bánt, és nem annyira érdekes.
De már a felejtés sem minden a régi,
A kor az eszméletet savként felemészti.
Nem jő vissza soha, mi szép volt és jó
De hangosan visszhangzik a gond folyó.
Gondolataimon a folytonosság örökké
De talán sosem rakom ki e szétesett puzzle-ét.

A nők ereje

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Elviselnek temérdek terheket fáradhatatlan
De öröm, szeretet, boldogság megmaradnak.
Mosolyognak és vidámak ha sikoltanának,
És dalra fakadnak mikor sírni tudnának.

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Panaszkodnak mikor boldogok,
és nevetnek mikor idegesek olykor
Harcolnak mikor hisznek az igazságban,
Felemelik hangjukat mikor valami igazságtalan

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Nem szeretik adni a nem válaszokat,
és őszintén hisznek egy jó megoldásban.
Boldogság tükrözik mindig szavukban,
Ha születés, esküvő van otthonukban

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Szívszorítóan sír ha meghal egy barátja
és mélyen gyászol ha halál van a családban.
Tudják egy csók, ölelés is gyógyíthat
Sebzett szívről tudják hogyan gyógyulhat

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Nők mindegy milyen színben, formában
Egyre jár szívük, mindegy milyen országban.
Szívük nem változik míg a világ tart
Örömet, reményt boldogságot áradnak.

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Ők tartják össze a lelket egy családban,
S a világot is az erkölcsi tisztaságban.
Nem kívánnak többet, alapdolgokat
Amíg maguk a világot adják másoknak

A nő az istenadta nők erőssége határtalan,
Mégis ők azok kik lebecsülik magukat,
És értékükkel soha nincsenek tisztában.

Szenvedés igazsága

Álmában vad szerető volt a fiú s lány,
De kellett választani a várkapitányt.
Nem fáj semmi úgy mint az igazság.

Fekete lovag a kezét kapta meg,
Sorsa volt ez talán kereste is ezt.
De fagyott virág nyugodott szívében,

A gondolat nem nyugodott sosem,
Lemondott a szívéről ezt elkövette.
Kihez kellett és ismert hát hozzáment.

Az ifjú szerelem haldokolt, elmúlt,
Halálos tusájában csak visszanyúlt
A szerelem fegyveréhez és újra szúrt.

Szavai biztatón, bánatosan sírva szóltak,
Szeretlek kedvesem, csak neked voltam
Ez a szenvedés igazsága, s nem marad nyoma.

Föld és tűz gyermekei

Föld és tűz gyermeke lett két egyedi víz,
A föld takarja a tüzet, de az néha pusztít
A föld némán szeret, érzéseit takarja,
Nehezen viseli ezt a tűz, de ő is akarja.
A két víz elfolyatja a felszínt a földet,
s együtt felfedezik a felhőtlen örömet.
Az érzések felszinre törnek végre,
ez tény s ilyen is lehetett volna az élet.

Ez a vers?

Gondolat forgácsoló lettem én,
Amit írok csak zagyva tétemény
Nem akarom, nem is tudom jól
Csak öntöm ki magamból a szót.
Néma vagyok, a tömeg ricsajában.
Néha kiáltok a szó halálában.
Mikor hallgatok az is én vagyok,
Küzdök igével, mint a néma papok.
Hallgasd a szótlanságomat legott,
Nem beszélek se sót se magot.
Ha nem érted, akkor jót tettem,
Füledbe bogarat nem ültettem.
Csak az szórjon rám magasztalót,
Ki őszinte és ismeri a valót.
Kritikusom az legyen mostan,
Kit én magam választottam.
Forduljon fel minden rímem,
Csak szavak csengjenek édesen.

2011 július 16.

Boldogság

Boldogság én vagyok, a válaszom ez.

Belül mégis valami van, nagy és üres.

A hiány tölt ki bennem egy kicsi részt,

Helye annak, mi sosem lehet az enyém.

Nem várom vissza s tudom,

Csak buta, emlék s bántalom.

Ki nagyon szeret azt értékelem,

Viszonzom is, aki van nekem.

Sérülten bolyongok csak kint,

Nincsen oly orvos, ki tud, segít.

Már régen nincs rá gyógyszer,

Már régen nincs rá módszer.

Én választottam sorsom, tudom,

Igazságom, nyílt seb a fájdalom.

Mi a boldogság? és mi nem az,

Tán mi mindennap mosolyogtat?

Őszinteség kell, vagy szeretet?

Kötelező recept nem is létezhet.

A boldogság az mi nem fáj,

Léte fiktív, de sosem muszáj.

2011 július 16.

Három tornyos falu

Három torony áll Bárándnak bátor főterén,
A fő út hangos alattuk, még sem elég élénk.
Kettő torony a régmúlt vallások emléke,
Az újkori egy gömb, csővel és drótkötéllel.
Tornyok felett járnak elmúlt ősök, lelkek,
Csak csodálkoznak, és semmit sem értenek.
Hol a régi élet, ahol vígság volt temérdek.

Hol a sok munka és a dolgot törő kezek,
nincs dolog és csak muszáj hozza az értéket.
Hangos kamionok döngölnek földbe gerlét,
Egyedül maradt párja, gyásznak viszi hírét.
Savanyú a kocsma kicsit zajos az íze,
hétvégéje csendes kártyapartikról híres.
emberek, földik mesélnek, beszédjük ízes.

Nincs nagy vigadás, egy sör mellett csak ülnek.
Estére már az iskola épülete sem hangos,
Sötétben siratják falaik, a sok volt nebulót.
A nap leszáll a tornyok sötétben őrt állnak,
Nem alszanak, álmunkra s ránk vigyáznak.
Míg telik az éj, csak öregednek a falak,
Reggelre leesik megint pár hűtlen vakolat.

2011 Július 15.

2011 január

Huszonnégy

Huszonnégy óránk van tudja ezt mindenki,
ahol a másodperceket fényévekben mérik.
Ezzel a léptékkel egy élet szinte semmi,
Születés vagy halál, nem zavar az itt senkit,
Hisszük mienk a világ, pedig cseppet sem.
Lassított felvétel száguldásunk a végzetbe,
Ember csak magában születik és hal meg.
Magányunk csak a társaságban nő meg
Teljes érték sosem lesz ember földön, égen
Találmány, technika csak körmünkre éghet.
Eljön az idő mikor nyugovóra térünk,
Nem lesz ébredés, akármennyit érünk.
Testünk pora elszáll, keresi új helyét,
Gondolatok pora, vetőmagot cserél.

Ákos

Mesteri szó használó, igazi kópé
Ő az új nemzedék nem zavarja semmi
Szeret élni, nem tapasztalt csak jót még,
Édes szájában a citrom ivólé, ha iszik.
Csendben beszélget barátkozik, ha játszik,
A manókkal el van, mindnek van neve itt.
Édes szája néha nedvesen csücsörít,
Csókos legény ő ezt a lányok szeretik,
Mindig mindent tud és bizony az úgy is van,
Ő csak Ő a főnök e kicsi otthonban.
Büszke nevére, s csak apa akar lenni,
Fennen mondja kinek mit kellene tenni.
Édes kis bőre oly lágy, szép és selymes,
Ártatlan tejfog illat, csak árad belőle.

Tudok haragudni

Én igenis tudok haragudni,
Méreggel bőszen rátok fújtatni
Kihoznak sodromból húha-hajaj
nehéz s annak sikerül, aki akar.
Nem vagyok veszélyes fura fegyver,
hacsak a szó nem ölhet esztelen embert.
Mondom amit tudni kell, nem szégyellem
ezt azért sosem tettem még régebben
Egykor a haragomat szemmel küldtem,
Szívem zártam, mindig mindent tűrtem.
Már nem tartom búval bőszen magamban,
Tisztázni könnyebb azon pillanatban.

2011 július 13.

Spirituális korban

Spirituális korban az ember mindent kimond,
Minden gondolat szépen cseng és nem kong
Már nem mások számítanak, csak a léte
Valahogyan lesz - nem hatja át a véleménye
Érzésből cselekszik és mégis az a helyes,
Fiatalon még nem ez volt a természetes.
Bármiről kérdezed, mondandója életre kel
Sugallja kicsit a bűnt és dorgál is ha kell.
Ebben a korban már nem képvisel értéket,
Nem csapható be, és ez nem érdemel érdemet.
A pánik és a kapuzárás, az csak a látszat,
valójában többet tud mint amennyit láttat.

Nyári vihar

Varázslatos napok melegítik fel kedvünket,
Néha kicsit sok, néha pedig túl meleg.
Dongók hangján jön a hűsítő jég,
Fák karjába karol, durván a szél.
Keresztbe tesz pár percet, órát
Majd villámgyorsan vonul tovább.
A pusztítása szemre nem való,
Haldoklik a táj, mint az apadó folyó.
Csend előtte, csend mögötte,
Rossz vendég volt csak közbe.
Mint a kisebbik testvér, úgy ordít
Kinek minden megengedett mindig.
Nagy hanggal, bő szájjal, hévvel,
Csak kacag sok-sok szenvedéllyel.
Haldokló táj, borúsan büszkén ágál,
Majd leveti romjait, gyorsan helytáll.
Letört ágak, levelek romban hevernek,
Mit sem észlel, a bő büszke természet,
Nem sír, nem kéreget, csak növekszik,
Mit kapott, abból is dúsan táplálkozik

Miért is?

Szórványban szeretett engem kedvesem,

Nem szólok, ő az ki nekem volt a szerelem.

Felnézek rá, de nem néz szemembe,

Mikor ő néz engem, félve nézek félre.

Lelkünk néz szembe csak,

De az nagy vihart jósolgat

Szavakkal bocsájtunk meg,

Lelkünk nem érti testünket.

A vidámság elszáll, se szó se száj,

Vajon szerettük mi egymást?

Karunk erőtlen, csók a szóban ritkán,

Írásban megy minden simán?

A kétség madara száll szívünk sarkán,

Talán sosem szeretett, az idő tovább száll.

Bevackolt szerelem, nekem csak ez maradt,

Nem találja egymást hiába nő, mint egy daganat.

A múlt csak rombol, zúz, tönkretesz mindent,

Felejteni nehéz, vakságunk pedig megpihent.

Nyitott könyv

Nyitott könyvet tartok a kitárt kezemben,
Már régen tartom neked, hogy olvass bele,
A könyvet lapozom, már elfogyott a fele.
Elkoptak a lapjai, s nem érted mi a lényeg,
Nem olvasol csak nézed a sok-sok emléket.
A kezem és a szívem lassan el is fárad,
Boldogság helyett, az ellen indoka árad.
Meggyőzöd magad mi nem jó az a lényeg,
Közben kicsire, összemegy a lelked, s lényed.
Magyarázat mindig van, csak szeretni ne kelljen,
Tönkre teszed életed és mások törve kelnek,
Soha nem hiszed el szeretni csak egyet lehet.
A nap felé repülsz, mikor elolvad a szárnyad,
Boldogságot érzed pedig csak a bánat.
Mikor elméd tisztán jár megérted a múltat,

De nem tudod ez a múlt, amit ma el is szúrhatsz.
Nyitott könyvet tartok régen a kezemben,
Te eddig még csak a címét érted meg,
A tartalom, csak elveszik te benned s belőled.
Soha nem lehetsz boldog, hidd el ezt sajnálom tőled.

Fáradt kezemmel tartom ezt a nehéz könyvet,
Soha nem teszem le, hátha egyszer megérted.
Bölcs lehetsz, de okos nem, mint ahogy én sem,
Nem érthetjük meg, ha mellébeszélünk mindenben.
Ez az életünk és mégis mást várunk tőle itt,
Hibáink lesznek, őrizzük, boldogtalanságunk őreit.
Fejezetek nem múlnak könnycseppek nélkül,
Aztán pedig hazudunk, jól megvagyunk remekül.
Kiragadott szavak, bizonygatják kétes igazunk,
De állj meg, egymásnak még meddig lódítunk?
Kifordítva hordjuk a lelkünket szemtől-szembe,
Görcsösen eresztjük el végestelen-végtelenbe,
Lehajtjuk fejünket, csak ne fájjon a másiknak,
Ez szab gátat minden földi boldogságnak.
Hát már sosem nézünk szembe a valósággal?
Hát már nem számít, csak múljon idő százzal?
Boldog ének búba csap át a nagy könyvben,
Meddig hisszük ez így jó, és mindenben fölment.
Boldogság alliterációja hol van a szívben?
Bátorság, Bizalom, béke, elmennek nagy ívben.
Talán oly régi a fájdalom, hogy már ez a létünk?
Tán Szerelemnek múlni kellene, csak akkor lépünk?

Kopasz száraz körtefa évekig kertben áll némán,
Majd egy tavaszon kivirul, s kidönti nyári villám.
Boldogan halt meg, hiszen volt egy izgalmas, jó éve,
Mert nem az volt a sorsa, hogy vágja gazda fejszéje.

Kezemhez nőtt a könyv és már nincs is ki olvasson,
Tartom, lapozom, és kopnak az évek a lapokon.
Halvány betűit helyetted, halkan szótagolom,
A szerelem még él, csak külön-külön vonalon.
Mikor végre átszálltunk a másikunk szekerére,
Talán nem szerelem, csak leültünk egymás helyére.

2011 július 12.

Egy csak egy

Százmillió mondat ér, egyetlenegy hallgatást,

Százmillió percet ér, egyetlenegy pillantás

Százezer éven át, hiába várjuk a csodát,

Százezer fájdalom, sem érzi el a korát,

Ezerszer is mondod el, nem érti meg soha,

Ezerszer érinted sem éri el szívét szava,

Százszor ismétled, nem is ad rá több esélyt,

Százszor ha csókoltad, el feledheted a mesét,

Tízesével fogynak évek, nincs más csak feledés,

Tízesével számolod, mennyi volt a tévedés.

Egyről beszélhetsz, nem találsz vissza oda,

Egy csak egy az érzelem, az nem változik soha.

Csendben elmúlik

Félelem az egyedülléttől, még nem szerelem.
A szerelem nem az örök vesztes csata mezeje.
Magadnak hazudhatsz, úgy mint régen, mindig
A szíved nem forrhat össze, ha valami hiányzik
Csendben elmúlik, akkor is ha nem úgy látszik.
Test talán kívánja, de a természet becsaphat
Én csak maradok az örök szerelmes kamasz.
Hiába beszélsz, nekem ez a boldogság maradt

Odúmba beengedem néha a gondolatot,
De végül ezzel úgyis egyedül maradok.
Ez van megírva, a nemzedéked hozza magával
Szenvedés helyett jobb lett volna egy kicsi alázat.
Az igazi szerelem nem vonzza az akadályokat,
Nem akartál, tudtál igazán szeretni, folyamatosan
Megijesztett a kötődés, a megnyílás mint gondolat,
Tudat alatt ez volt a célod és ezt megvalósítottad.

A lélek nyelve

Pixel csatát vívnak pici pontok
pótszemeken visszaverő foltok,
Estébe hajlón vakít a hőségben
a képszerkesztő, gyilkol pixeleket.
Körvonal rajza és a háttér üres,
Gyönyör a szemnek, kín rendes rajznak
Elkészülve nem maradhat ugyanaz
Egy kis csalás, kész van és itt a jövő
Voltál vagy sem, az eredmény kitörő
Szépet hazudjunk bele, csak ez a cél
Nemes ok kell a szemünknek befelé
Eljutunk egyszer talán oda vagy sem,
A kitűzött vég, valóság lesz egyszer,
Amit akarunk, élhetünk benne, de
mit ér a boldogság, ha van keserve.
Nem akarok változtatni senkin-se,
De engem se változtathatsz, késő lenne
Pixelek vándorolnak képről képre,
Mit sem számít, milyen a lélek nyelve.

2011 július 10.

Mindennek a kezdete

A hőség eszi testünk vízkészleteit,
Kifacsar, összeasszít, mint a vén kezeit
A folyékony éltető víz csak hiányzik,
Nézzük, de nem nyílik, nem iszunk.
Hülye gondolatokba tör ki agyunk.
Mikor már eszméletünk eszmél fel
Csak későn és már nincs akaratunk.
Testünkből felszáll a fura tudatunk


Itt a vég. Mindennek a kezdete.

Hát nem tudod hogy kell az éltető víz,
És van másik, ha egyhez nem férsz hozzá
Ne várj a zárolt kincsre, nincs korlát,
Merítsd meg tested, ha eléred a forrást.
Ne várj arra mi csak mutat de nem ad.
Legyen teljes, a szó elszáll az írás marad.
E kincs másnak nyílt régen is és ma is,
Megfejtés nincs, a kín nem fáj de marad is.

Itt a vég. Mindennek a kezdete.

2011 július 10.

Már rég

Már rég elvesztettem mit egyszer megnyertem,
Nem álmomban, hittem csak játszanak velem
Ne hidd sosem mit a szívhangok súgnak,
Valójában néztek használt rongybábúnak.
Vagyok és mit tehetek, már nem szenvedek
Egy korszak vége, továbbállok várnak repterek.
A világ meggyógyítja azt mit a gondolat nem.
Maradhatsz hát nekem, jó mélyen a zsebemben.
Mint egy csapzott vers egy gyűrött szalvétán.
Semmit nem ér, de őriz egy ordítást némán.

Beteg vagyok

Várakozás perceinek súlya nyomja lelkem,
Beteg vagyok, erre nincs immunrendszerem
Csatázik a fájdalom  a boldogsággal,
Nem győzhet egyik sem igazsággal
Várok s lelassul az idő, a szív meg-meg áll
Majd dobban egyet de újabb szünettel vár
Másodpercek számolatlan ideje
Kergeti álmaimat egyre kintebbre.

Beteg vagyok és nem gyógyít meg senki,
Ezer jó tanács, recept, gyógyír sem segít.
Nem halhatok meg, csak ha várnak karjaid
Hajadba fonom bánatom és simítom kezemmel,
Ajkadba lehelem a szavaim nyelvemmel.
Bőrödbe masszírozom, múltbéli bűneimet.
Testünk nedvei kémiai elegy és jele van,
Mely terrorista anyag és nagyot robban.

Talán túl sokat akarok?

Talán túl sokat akarok, mint mindig
képzeletem fiatalon szárnyal, siklik.
Varázsomat nem használom nem,
nem játszanék csalással sohasem.

Talán túl sokat akarok, erőn felül is
Agyamban képzelem azt, ami nincs.
Szelíd mosoly, nagy kegy és bátor,
Nem adom magamat bárkinek, bárhol.

Talán túl sokat akarok, mond ezt,
vagy a tettre kiáltás túl csendes?
Nincs középút, és ha lenne olyan,
nem várnám el becs-szó, komolyan.

Talán túl sokat akarok, agyalok,
válassz egy téves távolságot.
Én nem ártok többé köreidben,
szép emlék pihenjen perceinken.

Világok harca

Törtető nem vagyok, a csillagok is lassan jönnek
Hála és csüggedés nem létük csak előre törnek
Fényük galaxisokat metszenek fényévekre.
Én csak egy fénytelen kisbolygó vagyok benne.

Valahol messze egy keresztutamba került csillag
Léte tőlem függ és nem is bántja e pillanat
Ütközésünk évezredeken át elkerülte a találkát,
De eljön az idő amikor pályánk egy síkra áll át.

Egy nagy találkozás mely világokat renget,
csillagrendszerek omlanak össze rendre
Mégis a pusztítás nyomán, új világ születik
És jobb lesz gazdagabb mint valaha hírlik.

A kettőből egy lesz és nincsen vég,
Létezésünk kulcsa a termékeny világvég
Éltető gazdag színpompa lesz ennek nyomán
Ne harcolj ellene, nincs erre semmi megoldás

Mit is akarok

 Nem a létem létezik, csak én vagyok
 Ha akarom nem lehetek senki, sem ok
Valahova megyek, de nem eset csak úgy
Akarom a varázst és nem zokogok gúnyt
Gerinctelen állatok nem tudják mit miért
Valahova mennek csak úgy valamiért
Szédült világban élek és félek leszek,
Ami nem akarok, sok ívű táltos remek
Ha egyszer itt maradok, többet nem akarok
Gyere el és ments meg létezésem de azt most
Vakarom sebeimet és vér serken nyomán,
Nem érzem és őrült vagyok segíthet a formán.
Szeressen valaki és ne kérdezzen semmit se
Jöjjön el az országom a valós helyembe.
Segítség! Segítség! őrült lettem az esztelenbe.
Valaki sosem leszek csak egy aki van
Akaratom ellenére senki nem akarhat.

Lehűtöm vágyaimat még most és tovább zombi,
Jégbe zártan éltem és féltem mostanáig
Könnyem mossa arcomat ég a nyoma,
Marja vágja sorra lettem darabokra.
Segíts és nem tudom meghálálni ezt soha,
Valaki aki számít nem akarhat mást mi volna.

Ez a sorsom

Nincs mit keresned és nincs mit élvezned,
Nincsen ég és nincsen virág nélküled,
Már akkor régen elvesztél,
amikor a búskomor feledés
csírátlan magjával vetettél.

Ne keress, ott hol nem vagyok,
Ne feledd a múlt már megfagyott.
A kihűlés az a szerelem vége,
de egyben új élet és új szerelem.
De nincs új mert a régi még lobog,
Emészti elméd, tested és korod

Ne keress ha nem én kellek,
Ne szeress ha csak a régit sírod.
Mi nem változunk, de az idők igen,
Nem biztos a biztos sem, mert ilyen
Keresd a szíved széthullott darabjait,
ha nem egész, becsapod magadat is.

Én a szívem egészben, tettem kezedbe
Jól vigyázz, már rég nálad van elrejtve.
Mikor összetört, nálad hagytam,
Kőbe zártan is néha szemedbe csillant
Mikor néha elővetted leporoltad,
Akkor is ha ezt nem is tudtad.
Ilyenkor én mély fájdalommal nyögtem,
Nem észlelted, lehet fájdalomtól törten.
Te keress, egy szép szerelmes napon,
Az újrakezdés legyen jó, azt akarom.

Én köszönöm jól vagyok, a szokás hatalom,
Gyógyszer nélkül emészt a sötét fájdalom.
Kit fél emberöltőn át szerettem,
Már sosem lesz velem, mellettem.
A sakktáblán a fekete és fehér is te vagy,
Küzdesz néha velem, néha ellenem
De én az óra vagyok, a szerelem idő ketyeg,
Mikor már nem harcolsz, akkor leszek a tied.

Csak világos

Fekete éjben, fekete mában, fekete szobában, csak egy homály van
Fekete érzés, fekete vérzés, fekete világban csak egy boldogság van
Fekete hajjal, fekete szakállal, fekete érzés nem volt még egy világban

Sötét elme, sötét vigyorral, sötét valóság nem küzdhet elölről
Sötét gondolat, sötét fondorlat, sötét szerelem huss el a fejekből
Sötét pillanat, sötét kapcsolat, sötét pofon nem jöhet az égből

Szürke fájdalom, szürke ártalom, szürke képzelettel nem vár hatalom
Szürke város, szürke útszélén, szürke állomását jobb ha már kihagyom
Szürke emberek, szürke szekerek, szürke tervek közt csak a fényt akarom

Nem én vagyok

Társaságomban magad vagy és mindig szeretlek, 
ez nem az élet csak szeretném hinni, hogy élek
tőlem függök és a lét függ magamtól, 
nem vagyok az, ki kiléphet önmagából. 
Szív megszorul és csapágya nyikkan néha,
de nem lehetsz mindig bátran béna. 
Magasságba emelkedik a ledér gondolat,
hogy is lehet szűnni veled, egy perc alatt. 
Nem te vagy, ki az úton vezetett,
Mégis olyan mintha fognád kezemet.
Megszűnt gondok suhannak át agyamon
Nem én vagyok, mégis gondolkodom.

Nem én ordítok, mégis sírok.

Éhes vagyok

Távoli mosoly fürkészi arcomat,
Éhes vagyok és szemmel tartalak.
Távoli rejtély, megfejtés nincs még,
alaposan feladja az élet a leckét.

Ismerős arc a kis-agyba égetve,
Betelnék, ha lehetne még egyszer.
Ismerős mosoly, majd hoz vígságot,
vagy máshol bújtat bú-bánatot.

Az anyag nem vész el, mondja a fizika,
csak átalakul, felváltja a lelkek hangja.
Lehetünk boldogok, ennyi nekünk jár,
tapasztalatért, koptattuk szeretet útját.

Szemed szemébe meríted,
mintha egy hűs forrás volna.
Kezét kezeddel keríted,
mintha csak jegy-gyűrűt húzna.

Alföldi vihar

 Sudár kopasz jegenye hajlik istentagadó széltől,
Lebontja ágait, mint gerendák hullnak alá égből

Ördögűző zivatar sodorja, bontja házak réseit
Rémszülötte nyárnak e jégköpő felhők mérgei

Kire haragszik e cudar embergyűlölő égi áldás
Hogy átkát szórja könnyedén mint egy mannát

Retten ember és reccsen a természet szelíd foka
Nem kímél kicsi házakat, ebet s ezer ablakokat.

Örökkévalóság kinek jeges huzat rángatja szőttesét
Átjár a házon betér kamrába, zugba polcokat letép

Majd tető alá fészkel, kikölti mérgét, mely növekszik
S ha kinőtte a padlást hát felkapja s odébb leteszi

Az alföldi vihar nem kímél lovat, kutyát, sem kiscsibét.
Csendesedve se jobb, viszi a víz dögök mérgező bűzét.

Tetőtlen házak rogynak könyörögve, mint egy nagy bocsánat,
Kutakból álló gerendák imára állnak, nekik már vége a szolgálat







Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Nincs mitől félnünk

Szétszéledtek gondolatok, vígság töri az emléket.
Nem lehet azt hinni, hogy már semmi nem történhet.

Nem lehet azt hinni, hogy nincs ami lehet kéretlen,
Mikor a tervezés, csak csupasz kés, tompa s életlen.

Jöjjön ha akar, vigye búdat vetkeztesse lelked,
nem lesz más az érzésed, nem is lesz más a tetted.

Legyen szép, mi volt és mit hibák-hibája épített,
Izzadjon lelkünk minden mérget, mit szívünk terített.

Nem feledni badar dolog, a szív sebe lassan forrad.
Sokára el-vérzik, rád talál s utolsót dobban.

Tavaszban járunk, virágok irigyen felénk néznek,
de nem gyökerük kötik röghöz, vízhez, méhészhez.

Lépjünk egyet-egyre, s haladjunk egymással szembe,
Nem a gyökér köt minket, csak ész az esztelenbe.

Varázslópálcát sutból vegyük elő s mondjunk igét.
Vissza nem jutunk, csak az érzés legyen újra miénk.

Ha néha kétségünkben egyet-egyet visszalépünk,
csak a törődés, mert már tudjuk nincs mitől félnünk.








Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Amnézia

Világodból kitörni téged csak a sors tudott
Amikor is a kis várad, tornyod összerogyott.
Feléledt immáron újra a régi emlékek helye
Régi a felejtés, de nem maradt semmi benne.
Vérző szíved amnéziádba burkolta létedet
Nem is te lehettél az csak egy rossz lélegzet.

Világodba betörni nem is egyszerű dolog,
Mert magas a várad, az elefántcsonttorony.
Az ajtaja tömör tölgyfa, zárja kettőre van zárva
Valaki elvitte a kulcsot át, talán meseországba
Csak a remény maradt, a türelem sem fogyott
Felhőkön túlról rád, egy édes arc felragyogott.












Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

A víz ereje(Dal)

A szelíd víz csendesen simogatón csorog
lágy molekuláiban a tűz ereje lobog.
Nem használja, de érti, tudja, kísérti
lassan, lassan a földet porrá emészti.
Tudja, ha kitör akkor nem lesz kő, kövön,
hiába apad forrása csak jön és jön.
ha nem is háborog, és csendes a felszíne,
a mélyben követ vág, és hozza a felszínre
Amerre jár a partra rakja millió terhét
majd továbbáll, a hordalék hiába is követné.
Aztán vissza-visszatér mindig a köves partra.
Megragadja, húz magával, mossa, felkavarja.
Ölelik egymást, ha kő nem is, víz ezt akarja.
2011. július 2.

Az örökkévalóság

A sötétben egy gyufa lángja lobban fényre
Kezdődik haláltusája, fénnyel és korommal
Majd csobban a fény a falakon és ellobban
Míg él addig vidáman ragyog egy meleg élet.

A sötétben két gyufaszál lobban fényre
Meddig tart e fény, sokára lesz vége?
Vagy jön egy huzat és eloltja végleg
Vajon ha szeretik egymást, felváltva égnek?

Az örökkévalóság lángja én akartam lenni,
Nem mindig élni csak mindenkinek fényleni.
Az örökkévalóság lángja nem én lettem.
De lángcsóvámmal, az lettem, ami lehettem.

A távolság

Nekem te mindig örökre az a tini maradsz,
Ki huncut módon kacsintasz s hamiskásan.
Kivel Medve tónál, boldogan, kezét fogva jártam.

Nekem te örökre a kicsi lány maradsz,
Kivel annyit beszéltem és nem vártam választ.
Kivel volt szilveszter egy ablaktalan házban.

Nekem te örökre emlékeim emléke maradsz,
Az örök honfoglalás a vidámság és a bánat.
Kivel palotában húztam gyűrűt egy párat.

Nekem te örökre a szívszorítás maradsz,
Ki ha megbántott egy pillantás volt a bocsánat.
Kivel elhitetted hogy nincs jövőnk, csak a bánat.

Te felnőttél és túlléptél én maradtam s a bánat,
Eltévedtem, nem találtam, éltem ahogy láttam,
A távolság csak nőtt, nőtt az évek múlásával.

Mikor lesz

 Mikor lesz egyszer amikor az elején jó és a végéig kitart.
Mikor lesz hogy mindenkinek jó és elkerüljük a vihart,
Mikor hiszed el, hogy nem az a jó mit követelsz és akarsz
Mikor látod meg, hogy merev vagy és milyen voltál fiatal
Az idő nem változtat, ne halmozd a múltbéli hibákat.
Csak nézz fel az égre, most mást látsz, más energiákat?
Szülőkről gyermekre szállnak a gének, formák és alap hibák.
Vigyázz, mert visszaadja a sors és a történelem ismétli magát.





Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Kiszámol-lak

 Piktor húz a kőfalon át, nem látja a saját búját,
Üvegtégla gyalogbokor, nem való ez ne légy szomor,
billegőkre irányított, direkt fény köd világított,
Sosem látott nyuvas gyapot, kever tálban úgy maszatot,
Te legyél a ki nem mondott, szomor jövőt faló galopp,
Ne várj sose valót olyat, mit más adott oda ha-kap,
Hogyha mégis vakolsz lovat, sose hidd el mindjárt elhagy,
Kicsi virág csendben felnőtt, nem látott mást csak a felhőt,
Szomor kereszt sem az isten, ne nézz többet ki, mint innen,

Akadály zöld fejű papagáj, dagálykor is föld lesz s kő kövön sár.

A napból is szúr a szemed, sose hidd el nem szerettek,
Foltos hold is hiába fogy, visszatér és elhagy de még hogy,
Bakának is kívánj létet, ne hidd hogy leszerelt végleg,
A sírból is holtak kelnek, ellentmondnak természetnek,
Ha találod a szerelmet, el ne engedd sose kérjed,
Vakon is csak ne azt higgyed, amit látsz csak azt vigyed,
Kudarc nem szúr szemet soha, csak mérgezi léted kora,
Zöld szemben sem zöld a virág, ne láss mást mint ez a világ,

Fura fakó fehér fukar futár, hozza helyedbe hozzád a huszárt.

Kacs rohan fel jó magasra, ha vége is nincs zavarba,
Fekete bálban is van kacaj, ne add fel mert sosem sokall,
Fekete szirmú virágban, sem a gyász csak nektár van,
Fehér hó is ha esik rád, csak simogat mert nagyon imád,
Az ősz is szép zöld és sárga, mosolyog a szempilládra,
A tél szürke lábszaggal jön, reszkess testben sutba dőzs-ön
Tavasz hozza nyár illatát, vége nincsen ne várd babád,
Nyár mosolya meleg vidám, kacagj, kacagj soha ne bánd

Egyet mondok sose feledd, elmondtam már de nem kérted,
Kettőt adok akkor figyelj, nem lesz az több csak ha kikel,
Hármat gyorsan egymás után, nem gyereket ne nézz bután,
Négyet kaptam és elmartam, sosem hittem és megcsaltam,
Ötöt számolj most ez nem vicc, szeress engem öröklésig,
Hatot vittem de sokalltad, nem hitted és vissza adtad,
Hetet havat nem véletlen, nem az első a kényelem,
Nyolcat villant de nem vaku, elvesztetted pedig mammut,
Kilenc kis gócba keser kő, ne legyél sosem kesergő,
Tízet gondolj nem lesz az sok, csak boldogságot kívánok.

Húsz is elmúlt már régen, mégsem tudom hogyan légyen.


Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Este van a tyúkudvarban

 Este van a tyúkudvarban, sepreget a pávatollas,
Fenyegető kakas csőre, Magot szórnak etetőbe.
Hát a kocák oly mérgesek, visítanák  ha éhesek.
Fut a liba elől nyaka, mintha a levegővel úszna.
Nagy rúgás az akol ajtón, bivaly jelez itt az alkony
A tehenek is mind bőgnek, húzzák őket le a tőgyek

Esti trágya nagy termése egész napi kérődzésnek,
Egy gyom sincs az udvaron, eltiporta a sok barom
Szénát gyűjtött egész család, levágtak közben egy-két libát
Van zöldség és veteményes, kis ágyásban sor bőséges
A tyúkok is tojnak sorra, ki bokorba ki az ólba
Itt a gazda nem hal éhen, földet bérel vágja szépen.

Most itt állok a nagy gazban, alig látszik ki a nyakam
nincsen tollas nincsen tyúk, alig látszik a tojó út
Disznóólnak kidőlt fala , nem visít ott kan, se koca
Nincs egész nap kaszálás, segélyt várnak a postánál
Gyerek sincsen isten mentsen, drága az is jöttön-menten
Így áll az egész ország, aki él is éhen hal már.

Este van a tyúkudvarban, jönnek papírt lobogtatnak
Fenyegető kopasz ember, csak azt nézi mit is vigyen
Hát a bank is olyan éhes, minden kamat minden véges
Fut a gazda jön a létrás, a vezetéket ki ne húzzák
A gázóra sincs a helyén, elvitte tél, a hideg kemény
Elmennek már a behajtók, esélyt bezárták mint egy ajtót.



Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Hiába jöttél hozzám(Dal)

Nem leszek én már az ki voltam soha,
évek ették szívem, s mint farkas foga,
nyomott hagyott a sors a mostoha.
Verejtékben úsztam, szemben árral,
megfizettem már pár ősi hibával.
Utolsó kívánságom mi is lehet,
Ne hagyj egyedül és útra verve
Hogyha egyszer újjá is születnénk
Hiába is tennénk mindent másként
Félek nem változna a végeredmény
Ha tiszta szíveddel érzel akkor,
Nem dobsz el csupán gyermeki dacból.
Kőkeményre edzetted vérző szívem
Hiába jöttél hozzám, már nem hittem
Vakságot vajúdott a gyors gyűlölet
Mely alapja a szerelem bűvölet
Igen, mert nem hittem, nekem nem volt mit
Esélyt sem adtál, hogy mást tudjak amit.
Tudom a hibás mégis én vagyok.
Akkor is, ha te nem így gondolod.
Az idő majd mindent megold tudom,
De a szívemben nem így gondolom
Hiába jöttél el egyszer akkoron,
Szíved nem szólalt meg sápadt arcodon.

Hiába jöttél el egyszer akkoron,
Szíved nem szólalt meg arcodon.


Hiába jöttél el egyszer akkoron,
Szíved nem szólalt meg arcodon.

1990 május 31. (javítva)

Dalszöveg:

Nem leszek már az, ki voltam soha, 

Évek rágják szívem, mint farkas foga, 

Nyomot hagyott bennem a mostoha sors. 

Verejtékben úsztam, szemben árral, 

Megfizettem már pár ősi hibával. 

Mégis az utolsó kívánságom mi is lehet? 

Ne hagyj engem csak úgy útra verten!

Még ha egyszer újjá is születnénk, 

S mindent másként is tehetnénk, 

Tudom, nem változna a végeredmény. 

Ha tiszta szívvel érzel, akkoor, 

Nem dobsz el csupán egyszeri dacból. 

Kőkeményre edzettél, hiába is jönnél, 

Már nem hihetek....

Vakságot szült a gyors gyűlölet, 

Mely alapja volt a szerelem bűvölet. 

Igen, mert nem hittem, nekem nem volt mit, 

Esélyt sem adtál, hogy mást tudjak adni. 

Tudom, a hibás mégis én vagyok, 

Akkor is, ha te nem így gondolod. 

Az idő majd mindent megold, tudom, 

De a szívemben ezt nem így fogadom.

Még ha egyszer újjá is születnénk, 

S mindent másként is tehetnénk, 

Tudom, nem változna a végeredmény. 

Ha tiszta szívvel érzel, akkoor, 

Nem dobsz el csupán egyszeri dacból. 

Kőkeményre edzettél, hiába is jönnél, 

Már nem hihetek....

Hiába jött el egyszeri alkalom, 

Szívem sem szólalt meg fehér arcodon. 

Kőkeményre edzett szintelen szíved, 

Már nem hihetek...

Még ha egyszer újjá is születnénk, 

S mindent másként is tehetnénk, 

Tudom, nem változna a végeredmény. 

Ha tiszta szívvel érzel, akkoor, 

Nem dobsz el csupán egyszeri dacból. 

Kőkeményre edzettél, hiába is jönnél, 

Már nem hihetek....

Nem leszek már az, ki voltam soha... 

Nem leszek már az, ki voltam soha... 

Nem leszek már az, ki voltam soha... 

Nem leszek már az, ki voltam soha... 

Virtuális lagzi

 Szik földemen fondorlatos virgoncság terem,
nem vagyok mégis benne vigad kedvtelen testem
Küldönc hozza utánam mesteri egyke létem hiába
Nem tudnak belém, esketni, vágni se így se virtuálba
Csorba kancsók járnak kútra, helyre, mézre, tortára
Viszik a nedves hírt és öntik nagy hévvel a Dunába
Nézd a Cserbenhagyott fergeteges jeges szomjoltót
Ellopja a násznépet és viszi körbe a szikrázó bolygót
Hova folyunk s csobbanunk, ha nem érünk fel a hegyre!
Toppantok és várok, de nem változom én se, semmi se.

A karikás gyors gyűrű belseje megtelik hússal, vérrel
Majd ajkak érnek össze mint szerződés a pecséttel


Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Talán nem is én öregszem

 Már húsz éve élek úgy, hogy ez a napom talán az utolsó,
Nem fáradok, nem erőlködöm csak vakon létezem, s lélegzem
Minden mit teszek csak a bomló füstös máért tettem s teszem
Álmaimat nem merem meglátni, mert félek én leszek a rontó.

 Istenem, már több mint húsz éve hogy nem is én hiszek
Nem szidlak, nem nézek rád, figyelek és a semmit végzem
Büntetésem töltöm, talán barátaim újjászületését is megérem?
Ha letelik, már hiába lesz lelkem boldog s a szerelem égisze.

  Szalagvirágos mezei menta illatú ige száll a habos égbe
Úgy akartalak, és pont azért ami nem lett a végeredménye
Sarkantyúzott nyári vihar tolla firkálja most már durván az égre,
-Menned kell mert lekésted lelkét, és most járt le büntetésed.

  Több mint húsz éve vagyok a gondolatelterelés zavaros vezére
Az akkori énem vagyok s töprengek, ha nem fogadom el a mát,
De mi lenne most, ha Éva sem fogadja el akkor s ott az almát?
Álmomban élek s félek nem ébredek, csak a poros út végére.

 Nem én öregszem, csak beszívom a makacsság hűvös páráját
Döbbenet, a hajam ezüstfehér s a lelkem fiatal csikó maradt
Benned élek de te nem mutattad, mert mélyen a bőröd alatt
Testet kell öltenem, mely talán elbírja hibáim zajos akadályát.

Talán nem is én öregszem itt, csak a szél pörgeti a naptár lapjait.

2 verzió


 Már húsz éve élek úgy, hogy ez a napom talán az utolsó,
Nem fáradok, nem erőlködöm csak vakon létezem, s lélegzem
Minden mit teszek csak a bomló füstös máért tettem s teszem
Álmaimat nem merem meglátni, mert félek én leszek a rontó.

 Istenem, már több mint húsz éve hogy nem is én hiszek
Nem szidlak, nem nézek rád, figyelek és a semmit végzem
Bűnöm töltöm, s barátaim újjászületését is megérem?
Ha letelik, lelkem hiába lesz boldog, s szeretet emészthet.

 Szalagvirágos menta illatú ige száll a habos égbe
Úgy akartalak, és pont azért ami nem lett a végeredménye
Sarkantyús nyári vihar tolla firkál most már durván az égre,
-Menned kell mert lekésted lelkét, és talán lejár büntetésed.

 Több mint húsz éve vagyok a gondolatok zavaros vezére
Az akkori énem vagyok s töprengek, ha nem fogadom el a mát,
De mi lenne most, ha Éva sem fogadja el akkor s ott az almát?
Álmomban élek s félek nem ébredek, csak a poros út végére.

 Nem én öregszem, csak beszívom a makacsság hűvös páráját
Döbben a hajam ezüstbe s a lelkem fiatal csikó maradt
Benned élek de te nem mutattad, mert mélyen a bőröd alatt
Testet kell öltenem, mely elbírja hibám zajos akadályát.

Nem is én öregszem itt, csak a szél pörgeti a naptár lapjait.

A valóság szűrése...: Életem sétája közben 3.

A valóság szűrése...: Életem sétája közben 3.

Online pénzkereset itt
Extra pénzkereset itt

Életem sétája közben 3.

 Bár férfi voltam, de pehely nem serkent államon, bús lányok sírtak vállamon
Szebbnél szebbeket vigasztaltam, de az ő szívüket egy percig se birtokoltam,
Szerettek és kiszolgáltak lelkükkel engem, egy sem látta meg a férfit bennem
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Aztán jött egy, aki édesen csókolt, dohányzott mégis íze pezsgően izgató volt
Mondták ugyan ezzel-azzal volt, nem hittem míg egyszer a parton sikongott
Szerelmes nem voltam hát ennyi volt nem hatott, de tiszteltem női bátorságát
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Jött a katonasors, hosszú távollét és hosszú szerelmes levelek éjszakája
Fekete lányka, nem is tudom miért háltam vele, talán vonzott a sötét lelke
Aztán szerelmes levél érkezett, melyet ő írt de nem nekem címezte
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Aztán jött egy kis aranyos, ki oly szerelmesen nézett hogy már kancsított
Drága volt szeretni való, ízére nem emlékszem sokat akart azt tudom
Finom bőre volt de elhagytam mert a nővére túlságosan rám hatott
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Aztán volt a mese, aki hol volt hol nem volt, túl szép volt én mégis szerettem
Testőr sem vigyázott volna jobban, mint ahogyan én akartam és féltettem
Talán többet sírtam mint amennyit pörögtem, nyoma bennem maradt örökre
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Aztán jött az élet mi semmit sem érne ha apa nem lettem volna végre
Igazi szeretetet kaptam ágyamba, amely hitet adott hogy van még élet
Az életem elmúlik már végérvényesen vén és olyan mint parázna a jégen
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Aztán elszakadt valami, talán én nem felejtek vagy az életem téved
Rotterdamba szakadtam volt egy "csók" akivel szinte a holdon éltem
Depresszióm kergetett a világ végére, Ő szeretett, mert én voltam a mérete
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Hogy kihagytam valakit? persze a többi talán azért volt mert a vágy vitte
Ha a szerelem gyűlölet a tanácsadó, nincs rá gyógyszer se gyógyító kencefice
Pillanatnyilag mindenkit szerettem, de mindig az elveszett szerelmet kergettem
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

Érzékek csalódásában

 Kúszom a hegyen felfelé, mint pók kezeim idegen hideg sziklára tapad,
Felfelé török, hitem és vízióm is ezt sugallja, mintha élnék hajthatatlan.

 Kötelem az érzés és biztosításom nem látom, csak bízok vakon,
majd lassan sziklák porlanak markomban, és nyúlik a karom
-ezt a hegyet választottam, fújtatok, megmászom mert akarom!
Amíg bízok újra és újra a szikla keményedik erősen kapaszkodom
De a kétség bebeszéli fejembe és egyre csak a hamis víziót látom
Hideg látomás hogy kötelem csak kígyó és biztosítóm nem látom
Alattam haragoszöld mélység nem félek, de biztos a zuhanás.
Nincs visszaút hiába a valóság csak győz a hamis buta látomás
én csak a kígyót látom és mielőtt csúcsra érnék csakis azt látom
nem félek és együgyűen  a szerelmet tagadom és mélybe rántom.
Zuhanásom tart és tart, átélek mindent amit akartam és látok
Veled zuhanok és nincs vége, amíg élek csak tőled távolodom
A korral zuhanok évről évre egyre mélyebb sötétségbe
Kitisztul közben fejem, látom kötelem és hogy elhagytál örökre
Nincs visszaút, ébredek félek sírva pörögve zabálom életem
Rontok, hadakozom, bántok, valóságot húzok, bízok, sírok, várok
Amitől féltem itt vége, leérek a mélység fenekére nocsak, élek látok
Amitől féltem és elértem hogy sokára érjek a zuhanás végére
Ott te vársz rám elszántan, de elszállt közben egy egész élet.

  Nem is egy hegy volt amire másztam, csak feküdtem a sárban
A szerelem volt a kötél és a zuhanás végén csak végre felálltam

 - Bocsáss meg mert meghaltam, immár örökre az érzékek csalódásában

Lélekdonor

Amikor a fiatalság bűnei visszacsapnak mint ostor vége bordánkig hasítja bőrünket,
Nem, nemcsak a bőr tud bőrünkbe hasítani...
Amikor a fájdalom már életünk része és meghalunk ha nem fáj, akkor veszi vérünket,
Vérpatakból jövő bánat tud újat szakítani...

Amikor a vérünk színe festi a könnyeinket és buzgón szítjuk a kihűlt parázst,
Jön egy remény-szellő és fellobban a perzselő láng...
Mikor az ujjunkra ég a dohány, az se fáj mert testünkből kilépett a varázs
már csak gyermekünkben, a lélekdonorban élünk tovább...

A mondat erejében a nagy talány, s ki nem mondott szavak bűnében nyugszunk,
Halálos ítéletünk a semmittevő várakozás életünk telén...
Keressük a csodát, ott hol megöltük a varázslót, és a szavak tengerében úszunk,
de jön az apály, és se szavak, se víz. se föld, csak remény...



2011. június 19.

Életem sétája közben 2.

 Életem sétája közben a holdon is jártam, igen... és megérintette arcomat is a remény
amely váratlan huncutságokat kényszerített belső énembe és a külső génemre.
Agysejtjeim sorvadásban gondolkodnak és rossz emlékeket kopasztanak.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Agyamban a sejtek tömegverekedésre izzanak fel, s egyre szítják a felejtést
közben az idő startra kész csak egy másodperc, s nem indul elébb
Fodros külsőségekre ad választ a hold szél, fáj neki de nem mondja még
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 A felejtés nem tumor, csak jó szándékú hajléktalan bakancsos cserkész
aki csak a járható utat ismeri és amint letér, azonnal el is vész
Nem látjuk, de tudjuk -kráterbe szórja nagy bosszantó terhét.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Ó és a szalmakalapos jó szándék, amely követ és feltart vidáman és hetykén
Szándéka rejtve marad Szeretet bokra mögé, amely egyre sűrűbb
de aztán jön az ősz és leveti ruháját bár késő, de minden kiderül.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Most felkap a hold barna szele odébb taszít, fellök és nem tehetek ellene
Sírommá teszi a ragyogó fényt, amelyben örökké vakon hittem én,
de aztán jön a sötétség egy távoli rokon és hűs érintése maga a nyugalom
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

 Csiklandoz az elvétett hűtlenség, most sírva nevetek de nincs mentség
A világ mezíttelen öléből származom és mindig vissza-vissza vágyom
egyszer ez megszakad nincs védelme, s a magyarázatnak nincs semmi értelme
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.


Extra pénzkereset itt

Az életem sétája közben 1.

Életem sétája közben jégre tévedtem és megláttam a boszorkát, aki nagyot kívánt és megszólt.
Segítettem neki és kérésére kivájtam agyából a kétséget, amely nagy daganat volt.
Kérte adjam neki a tüdőmet, amely tőlem csak kátrányos nikotin füstöt kapott ...
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

Semmiből megjelent az orvosom aki meglátott fekete lucskos tüdőmmel a kezemben,
s így szólt - ember nem élhetsz a felszakadó sóhajtás eszköze nélkül egy percet sem!
A boszorka meghallotta az orvost és a kétség daganatát a fejébe gyömöszölte.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

Az orvos szemén, orrlyukain a kétség kilógott, s engem mindenható  istennek szólított,
aztán doktoranduszát elhagyva  egy zászló alakú bokornál szamárpózban imádkozott.
Én felvettem, gondosan összehajtva zsebembe raktam a doktorandusz darabjait.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

Nem kapok levegőt, gondoltam, de körülöttem a boszorka miatt mindenki haldoklott.
Szóltam hát a boszorkának. hogy életekért cserébe neki egy doktoranduszt adok!
Röviden örülhetett a boszorka, a csere után a nyakába egy műhiba pert kapott.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

A boszorkán az árva istentagadástól a műhiba per esőfelhő méretűre növekedett,
Kacagó szivárványon utazva a tudatalattiból távozott, majd az égig emelkedett.
Majd a csúcson a valóságba cseppent, ahonnan lepottyant de ütemesen.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

A jég elfogyott alólam, és egy mindent elnyelő jajgatástól nedves mocsárba sűllyedtem.
Kicsi lánykát láttam meg, amikor a meleg szagú lápból nem látszott más csak a fejem,
Kezeit nyakam köré fonta és megtartott, majd csókokkal tisztította meg a lelkem.
Igen, ez történt velem az életem sétája közben.

Pálinka fesztivál

Falszaggató rekettyés húsba vágóan teleköszönt bár
Fegyelmi pecsétes kotrászó kitett vége után jár.

Rohadó aranybetűs visszaért megvámolt végtermék,
Születődően valószínű jókora isten veri a réz végén.

Pepecselő bólya gázol optikánk tükrében,
mert azt hiteti hervadtsága a művészet.

Váltsad keresésbe a pontos kanyar nélkülit,
Legyen büszkés, varjon mosolyt de kerge ügyit.

Szabálytalan gyémánt legyen jele és kergesse,
oda ahová nem való mégis bűzét értékelhesse.

Agyban üres erőssége, legyen a napi imája.

Mona és Pepe

Álmomban testekbe bújtam és gondolatokkal háltam,
és a pixel szerelem takarója fonta be az ágyam.
Két lelket láttam kis felbontásban,
és bennük mint ifjúkorom és vágyam .
Egyik vágya a másik korláta,
mindkettő szerelmes optikája!
Valami szikra, villanás oly nagy mint atom,
Helyretenni kötelesség, nem nagy hatalom.
Forrása ez mindenható földnek, égnek, fűnek-fának és víznek,
sokra vihető parázs, csoda-varázs alkimista borbájitalnak, elixírnek.
Ahogy a Pezsegő mészoltógödörben a kavics vétek,
úgy a nem biztos szerelem elhallgatása, Fiatalon méreg.
Száloptikás szemezés után a class-chat maga a lassú tánclépés
Egy gigabites ölelés után, terrabájtos csók a beteljesülés,

Igen, ez a wireless szerelem!